Tanzánia - Zanzibár/Snorkelling és lazsálás

Január 26. 

Nagyon jól alszunk és fél 9-kor kelünk fel. Reggeli után a szálloda búvár centrumához megyünk, ők minden reggel indítanak egy snorklitúrát, erre akarunk ma menni. A búvárkodást is átgondoltuk, egy egyszeri „felfedező” merülést, amilyet én már csináltam Korfun, de több, mint 100 Euroba kerül egy főre és ennyiért sokalljuk. A snorklizás 25 USD-ba kerül fejenként, ez sem éppen olcsó. Hárman megyünk, mi és a német nő, akinek francia a férje (a férje nem jön, mert hasmenése van). Nekem is az van a Stone Town-i kirándulás napja óta, de tablettákkal kordában tudom tartani, nem olyan vészes. Már apály van és a szárazon fekvő homokpadok közötti kék csíkban, ami egy folyóként kanyarog a fehér homokpadok között, csónakázunk kifelé. Jobban mondva nem kifelé, hanem párhuzamosan a parttal, nem is messzire, úgy 2-3 km-rel odébb, ahol jó 10 méter mély a víz, kristálytiszta és mesekék. 

Itt sok csónak horgonyoz és egy hatalmas nagy koralltömb van mellettünk a víz alatt. Ezt ússzuk nagyon lassan körbe. Szinte minden szakaszán másfajta korallformációk vannak és mindenféle színes, érdekes hal. Nagyon élvezzük az egészet, de sajnos csak egy órát vagyunk itt. Utána még lehet úszni a nagyon világoskék vízben, meg a csónakról ugrálni. 

ezek az antennásak a kedvenceim (Julia L. fotója, képét engedélyével mutatom)

Már ebédidő van, mire visszaérünk, így zuhanyozunk és megyünk enni. Jó a kaja és sokáig elücsörgünk az ebédlő teraszán, csodálva a mesebeli kilátást, ahogy a lagúnák telítőnek az apály által visszahozott vízzel. A délutánt a medencénél töltjük el. Van egy pincér a kinti bárnál (Martin), aki lenyűgöz engem. Kifejezettem gyönyörűnek tartom, nagyon érdekes az arca, egy egyiptomi fáraóra emlékeztet, van valami nemes benne, szeretném lefényképezni, de nem merem kérdezés nélkül, kérdezni sem merem, mert hogy néz az már ki, hogy pont őt akarom csak lefényképezni és a többi pincér nélkül. Elmegyek a szobánkba a fényképezőgépért, mert ma annyira gyönyörű a part, hogy muszáj ismét körbefotóznom, erre megint gond lesz a széffel, ugyanis kinyitom simán, de utána már nem zár, csak berreg. Tutira az elem merült ki benne, de megint azt fogják hinni, hogy mi vagyunk a bénák, pedig nem. Így kiveszek belőle mindent, beledobálom az összes cuccot, papírt és másik fényképezőgépet az egyik kis táskába és viszem magammal a medencéhez, mert hát a nyitott széfben mégsem hagyhatom. Lövök gyorsan pár fotót, aztán M-mel a recepcióra megyünk és visszajön velünk a szobába egy biztonsági őr. Valóban az elemekkel van gond és jó sok időbe telik, mire hoz újakat, de azokkal is érintkezési hiba van, így vagy fél órát tököl a széffel, ami nagyon mérgesít, mert azalatt feltelítődik a meder és már a felkavarodott tenger vár ránk, nem pedig a azok az egészen egyedi, különös színek, amiket fotózni akartam. Itt a tenger minden fél órában változtatja a kinézetét és akkor a legszebb, amikor a dagály kezdeti fázisban jön visszafelé. 

Fél 6 körül jövünk fel a medencétől, zuhanyozunk és lassan készülődünk a vacsorához. Ma egy asztalhoz ülünk a francia-német párral. Tengeri herkentyűk napja van, aminek örültünk, mert imádjuk őket, de ma nagyon rossz a vacsora, csak az egyben megsütött hatalmas nagy, ismeretlen hal isteni finom. Utána órákig ücsörgünk még a párral a bárban és beszélgetünk, sörözünk.