Utórengések - Kwa Heri Tanzánia!

Most jön a szokásos összefoglalóm, de ezennel kihagyom az anyagi vonzatokat, mert attól még valaki szívrohamot kapna és ezt senkinek sem kívánom! ;-) 

Az utazást magunk szerveztük le. Nagyon röviden összegezve: 

Repülőjegyek: München – Frankfurt – Addis Abeba – Kilimanjaro Airport (a Lufthansa és Ethiopian Airlines kivitelezésében) minden simán ment, az etióp légitársasággal is nagyon meg voltunk elégedve, jó volt a kaja a gépen és gyakori az italfelszolgálás.

Belső járat a tanzániai Precision Air-rel, a jegyet német irodánál vettük meg, mivel az online foglalásnál mind a személyigazolvány és mind a kreditkártya bescannelt másolatát kérte a légitársaság, amit egy kicsit abszurdnak tartottunk. Velük is tökéletesen elégedettek voltunk. 

Szállások:

Csak kettő volt, az Arusha közelében lévő Meru View Lodge/Ngurdoto Lodge –t az interneten foglaltam direkt a tulajdonosnál és előre kellett kifizetni a teljes összeget. Maximálisan elégedettek voltunk, csak ajánlani tudom.

A zanzibári szállásunk is lehetett volna a neten foglalni, de jobban szeretjük utazási irodán át foglalni a szállásokat, hogy legyen rá garancia és visszamondási biztosítás is. Ez a hotel (Karafuu Beach Resort) éppen a Neckermann-nál volt akcióban, AI ellátással. Ezzel is tökéletesen elégedettek voltunk. 

Programok:

Mount Meru mászás: a Meru View Lodge tulajánál foglaltuk, aki helybéli irodához közvetített ki. Teljesen rendben volt minden. 

Az 5 napos szafarit egy német utazásszervező irodánál foglaltuk (Moja Travel) és a Tanzania Journeys nevű helyi cég vitelezte ki. Mindkettő szervezőnek hatalmas nagy köszönet a profi kivitelezésért. Őket is csak ajánlani tudom bárkinek. 

A legfontosabb dolgokat összefoglaltam. Most pedig az utórengésekről írnék, azaz azokról az érzésekről, amiket ez az utazás váltott ki bennünk, amiknek a hazatérésünk óta minden percben, még alvó állapotban (álmainkban is) totálisan a hatása alatt állunk. 

Tanzánia remek választás volt. Mivel egy gyerekkor óta érlelődő amolyan „életem legnagyobb álmának” megvalósítása volt, így csak is pozitívat adhatott az egész életem lefolyására tekintve. Több lettem ezzel az utazással. Míg mások egy medencés villára, vagy egy drága márkás autóra vagy egyebekre vágynak egész életükben, addig az én vágyaim különböző utazások töltik ki. Ezek az életünk legfontosabb alkotóelemei, ezekért élünk és ezek az életcéljaink, nem vágyunk semmi másra, így minden utazás beteljesülése valami plussz az életünkben, valami, amiért már érdemes volt megszületni és munkával gyötrődni ezen a béna rendszerű Földgolyón. :D 

A hegymászás kihívás volt, de sosem volt bennem az célként, hogy mindáron fel kell jutnom. Már előre elhatároztam, ha nem bírom, fel fogom adni. A lényeg, hogy szépet lássak, újat fedezzek fel, hogy teszteljem a szervezetem határait és már maga az, hogy ott lehetek, egy sikerélmény. Így nem könyvelem el tragikumnak, hogy nem jutottam fel teljesen a csúcsra. Az hogy beteg voltam, csak kérdéseket vet fel bennem, hogy valóban a gyomorrontás okozta-e a gyengeséget, amiért nem jutottam fel, vagy pedig a hegyibetegségtől voltam annyira beteg? Ha csak az előbbi volt, akkor meggyőződésem, hogy másodjára, egészségesen, feljutnék. Ezért a kihívás megmaradt, ismét menni akarok, akár mégegyszer a Merura, akár pedig másik hegyre (pl. Mount Kenya vagy a Kili!)

A szafarit egyszerűen nem lehet az ép értelem határain belül szereplő szókinccsel leírni, maga az őrület volt. Egy újságcikk írója azt írta, hogy az embernek nem elég a természet szerelmesének lenni, hanem többnek, fanatikus rajongójának kell lenni! Mi azok vagyunk. (Idézőjelben és eme író szerint) az ne menjen szafarira, akinek nincs respektje (nem képes tekintéllyel viszonyulni hozzá) a természethez, aki csak le akarja pipálni a big five-ot a listájáról (elefánt, bivaly, orrszarvú, oroszlán, leopárd). Halkan megjegyzem, én is így gondolom, hogy az ilyen ember nem érdemelte meg a sikeres szafarit, de mivel minden ember más, és mások a céljai, értékrendjei, aki ettől boldog, az legyen. Nekünk sokkal többet adott ez az egész. Mi képesek voltunk örülni minden új bokornak, madárnak, galacsintúró bogárnak, kisállatoknak, a természet zajainak, akárminek, mindennek. Minden lenyűgözött és ha megálltunk pár méterre állatoktól, akkor automatikusan kussban maradtunk, anélkül, hogy ezt bárki szabályként elmondta volna nekünk (íratlan szabály). Automatikusan elhallgattunk, suttogóra vettük és csodálkoztunk, csodáltuk a látványt, lefotóztuk, de azután néztük és csak néztük és próbáltuk a csodát elmenteni az agyunk tekervényeiben. Átéltük, megéltük és gazdagabbak lettünk, nem 5 nagytestű állat fotójának a trófeájával, hanem egy különleges természeti ökoszisztéma megismerésével lettünk gazdagabbak. A Földünk egyik csodájával, ami veszélyben forog, és mi emberek, teszünk rá, romboljuk tovább. Aki ezt nem képes átélni, átérezni, annak elég, ha az állatkertben lát állatot! Mert ott az a különleges természet van otthon, és mi emberek, csak betolakodók vagyunk és ezt respektálni kell, akkor lehet sikeres szafarink. Nekünk az volt, az átlagnál sokkal sikeresebb, amiben a szerencse, a szuper ismeretekkel rendelkező vezetőnk és persze a megfelelő évszak is szerepet játszott. Életre szóló élményekkel gazdagodtunk és mégjobban megerősödött a természet iránt érzett szeretetünk. 

Zanzibár. Sok dolog volt, ami nem tetszett előzetes elbeszélések, fotók alapján ebben a szigetben és az utolsó pillanatig voltak kételyeim, hogy nem jó választás volt, talán nem oda kellett volna…de az első pillanattól, hogy betettük oda a lábunk, mind elszálltak ezek a kételyek és Zanzibár igenis nagyon egyedi volt. Az extrém ár-apály változások, az itt élő emberek rettenetesen sokfélesége, nációk, nyelvek, vallások, szokások keveredése. Az egész sziget egy nagyon tarka keveréke ezeknek. És ami csodálatra méltó, hogy az ember láthatja a borzalmas szegénységet és beszélgetve helyiekkel, megtudhatja, hogy ők így is boldogok, nem is vágynak másra, csak a mangófáikra, a megélhetésre és nem többre. Az ő értékrendjük megint annyira más, hogy ezt mi, európai emberek el sem tudjuk képzelni, hogy ők milyen kevéssel is boldogok és amit mi szegénységnek látunk kívülről, az nekik egy jóléti állapot. Csodálatos sziget és aki oda utazik, feltétlenül meg kell, hogy nézze Stone Town-t, a sziget fővárosát, ami egy kulturális shock a sziget belsejében lévő élet után. 

Az utazásunk mindhárom szakasza tökéletes volt, nem volt benne hiba, rengeteg élményt, pozitív benyomást kaptunk. Felkavart az egész, mert felnyitotta a szemünket, hogy utazni kell! Szinte shockol még most is a tudat, hogy eddig minden utazás előtt annyi sok mindentől féltem, aggódtam, és a végén sosincs erre ok. Eddig minden utazásnál próbáltam spórolni, bizonyos összeghatárokon túl nem is adtunk volna ki pénzt, mert sajnáltuk rá. De ez az utazást bebizonyította, hogy utazni minden pénzt megér! Mivel más tervünk nincs a hosszabbtávú jövőre nézve; nem akarunk gyereket; nem vágyunk luxusautóra, nem vágyunk nagyobb lakásra, nem kell (nincs és nem is tervezünk venni) nekünk mikrohullámú sütő, nem kell plazmatévé meg mittutomén még micsodák - mert ezek nem boldogítanak, értéktelen, haszontalan dolgok a mi értékrendünkben, míg ezzel szemben ilyen mértékben átélni a természet csodáit, más kultúrák benyomásait, az nekünk mindent megér és itt jön, ami új lesz az életünkben, amit ez az utazás hozott meg. Ezentúl merni fogunk utazni! Olyan mértékben csak az utazás gondolata van minden porcikánkban, hogy rettentően szenvedeünk a hétköznapoktól, a munkától és máris a következő nagy utazásokat vázoljuk fel. Nem fogjuk kímélni magunkat és a pénztárcáinkat sem. A következő években hatalmas nagy felfedező utazások várnak ránk!!! És Kwa Heri, Tanzánia! Azaz viszontlátásra, Tanzánia, mert szinte biztos vagyok benne, hogy lesz viszontlátás! Már most izzik a belsőm Afrikáért és az is biztos, hogy sokkal jobban beizzottam rá, mint Ázsiára vagy bármi másra. Könnyen megeshet, hogy a következő utazások újból és újból Afrikába fognak visszavinni (meg Dél-Amerikába!). Úgyhogy csak most kezdődik az igazi élet, most nőttünk fel hozzá, most ért be a dolog!!!