2015. június 9., kedd

A Neckar folyó mentén - Hirschhorn és Eberbach

Ladenburgból előbb nem találtuk meg az utat arra, amerre menni akartunk, aztán mégis, és gyönyörű, hegyes tájon haladva értük el Heidelberg után ismét a Neckar folyót, aminek mentén autózva haladtunk vissza Heilbronn felé. 
Csodaszép szakasz ez, a kanyargó folyó partvonalát követve. Szinte minden kanyarban újabb és újabb vár vagy kastély látható. 
Az erre kirándulók figyelmét felhívnám azonban valami másra is, mégpedig arra, hogy minden településen, az azon átvezető főút mentén, külföldi ember számára nem feltétlenül ismeretes rendősrségi fényképezők vannak állítva. Ezek egy magas, kerek szürke-fekete oszlopban rejtőznek, méri a sebességet, a piroson való áthajtást és még más dolgokat is. Szóval óvatosan kell erre autózni, hogy ne érje az embert kellemetlen meglepetés. 

Elsőként Hirschhorn várához érkeztünk, amiben egy étterem és kastélyhotel is működik. Pont egy esküvőnek lehettünk tanúi. A parkolóban pedig egy nagy fa törzsében, egy lyukból kikukucskáló, élelem után sipákoló kis harkályfejeket fedeztünk fel, majd a nagy harkályt, ahogy hozta nekik a kaját. 




A vár tornyából szép kilátás nyílik a környékre: 








Továbbautózva gyakran láttunk a Neckar partján, egészen a víz mellett, kempingeket, amik nagyon hangulatosak és elfogott a nosztalgia, már nagyon régen nem voltunk sátrazni és lenne kedvünk hozzá...

Legközelebb Eberbachban álltunk meg: 





itt csak pár percet töltöttünk el







Zwingenberg kastély

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése