Dürrnstein után úgy döntünk, hogy nem maradunk itt tovább nézelődni a környéken, mert délutánra Eisenstadtba szeretnénk érkezni a Fertő-tónál és inkább az út során nézelődünk, spontán állunk meg ott, ahol látnivaló van. De végül csak céltalanul bolyongunk. Sajnos a szép Duna-balparti panorámaút Krems után már nem a Duna mellett halad, illetve egy gyorsforgalmi úttá változik és ezért mi egy másikat választunk, ami meg egészen máshol visz. Megnéztük volna szívesen a Melknél még nagyobbnak ható göttweigi benccés kolostort is, de oda is 11 Euro a belépő (ez itt standarnak tűnik) és most ennyi pénzért, még egy kolostorra nem annyira vágyunk, így továbbautózunk a Dunával párhuzamosan Bécs felé.
Útközben nem sok érdekeset látunk. Még megállunk rövid időre Tulln an der Dunauban, onnan van ez a három templomkép és 15 óra körül érkezünk Eisenstadtban. Az Esterházy kastély nagy csalódás. Maga a kastély külsőleg nem szép. Belül meg kiállítások vannak, amik nem érdekelnek. A park hatalmas nagy, de sok igen elhanyagolt része is van, több tóban nincs is víz, bozótos, kusza erdős dombok és egy üres pálmaház találhatóak még a környékén. Azért körbesétálunk mindent.
Utána a város szélén, két km-rel kijjebb fekvő szállásunkat keressük meg, ami szintén egy bortelmelő udvarban van. Maga az udvar és a környék hangulatos, régies, de a szállás a hívalkodó színes berendezésével, a dohos szagával nem annyira fog meg, mint az előző.
Gyorsan becsekkolunk, lezuhanyozunk és elindulunk vissza Eisenstadtba, ahol 18 órakor találkozunk német blogolós életemből megismert "Rostrose" nevű blogoló hölggyel, akit már tavaly, Magyarország felé haladva meglátogattunk férjével a házukban és nagyon jól összebarátkoztunk. Közösen kerestünk ki a tripadvisor segítségével helybéli éttermekből olyat, ami mindegyikőnknek tetszik az ételválasztékban és értékelésben. A "Kiss" nevű étterem lett.
Az árak nem magasak, az adag hatalmas és mindenkinek nagyon ízlik. Az étterem csak este 10 óráig tart nyitva és végül már csak mi vagyunk ott, de nem szólnak semmit. Egyszer megkérdezem, hogy nem baj-e ha még maradunk, és a válasz nem. Szóval 11 óra is elmúlik már, mire elbúcsúzunk és visszaindulunk a szállásra. Egy szuper kellemes este volt.
Ahhoz képest hogy azt mondtad hogy nem egy nagy szám a kastély, szép képeket készítettél! 😉
VálaszTörlésAz tök jó hogy az étteremben hagyták hogy maradjatok. Nekünk az egyik osztrák étteremben simán nem szóltak hogy zár a konyha, megy a szakács, esetleg szeretnénk-e még valamit. Így csak simán nem tudtunk desszertet rendelni 😞
Eisenstadt ist so schön. Tolle Fotos hast Du mitgebracht. Die Bilder vom Schloss und kleinen See sind besonders gut geworden. Das Essen sieht aber auch nicht schlecht aus!
VálaszTörlésSchaut auch wieder klasse aus aber besonders schön war bestimmt das Treffen^^ Schade wenn sowas immer so schnell vorbei ist.
VálaszTörlésLiebe Grüsse
N☼va
Liebe Andi,
VálaszTörlésgenau, unser gemeinsamer Abend war wirklich lustig und schön!
Herzliche Grüße an euch beide
von uns beiden "Gespritzten" ;-))))))))))))
Hihi, die "gespritze Bande" sind wir :-)
Törlés