2018. október 16., kedd

Wachau

Melktől Krems (és Bécs) irányában a Duna mindkét partján lehet autózni, mi az átellenes, azaz északi oldalt választjuk, így Melket egy hídon elhagyva autózunk tovább. Azonnal dombos, üdezöld, szőlőkkel teleültetett tájak vesznek körül. Akármerre néz az ember, nagyon szép minden. Hamarosan megpillantjuk Schönbühel-Aggsbach várát, de az autóút felől csak egy pillanatra villan fel valami a bozótokon át. Visszafordulunk és egy parkolóból egy kis hídon egy szigetre jutunk, amit keresztben átvágva jutunk el arra a partra, ahonnan szép rálátás nyílik mind a várra, mind a közelében fekvő kolostorra. Már itt tudatosul bennünk az, hogy a Dunának mind a két partján annyira sok látnivaló van, hogy ezeket most a késő délutáni órákban már nem tudjuk megnézni és ezek miatt vissza kell jönni, mert lebilincsel ez a környék! Minden ormon egy várrom, minden faluban régi épületek, szép templomok, körülöttük meg szőlők, gyömölcsösök.





Wösendorf in der Wachau nevű települést elérve, annak szélén meglátunk egy nagyon régi (1300-as évekbre visszanyúló múltú) épületet. A műemlékvédelem alatt álló St. Michael védőtemplom egy kis bástyával és fallal védte a város bejáratát, kertjében most egy szép temető és bástyatornyában egy hatalmas belső sgrafitto falfestmény található. Sgrafitto azt jelenti, hogy a falra több rétegben több különböző színű anyagból rétegek vannak felvíve és a festmény a rétegek lekaparásával jön létre.




Szinte pár percenként húznak el az itt még csodás kékes-zöldes, türkizes színű Dunán kirándulóhajók, vagy nagyobb folyami hajók, teherszállító vonták is. Már otthon utánuk néztem ezeknek és nagyon jó lett volna Melk és Krems között egy sétahajókázás, de ezek nagyon hosszúak és ehhez egy egész napra lenne szükség. Egy újabb ok, hogy ismét ellátogassunk ide.







Végül este 18 óra körül megérkezünk a szállásunkhoz, mely Krems mögött Rehberg településnél fekszik, egy ősidőkbe (1400-as évekig) visszanyúló bortermelő család birtokán, nagyon kellemes környezetben. A Weinberghof Ilkerl nagyon hangulatos, szép, családi panzió, hatalmas udvarral, ahol reggelizőhely, dohányzóhely, és lugas alatti pados ücsörgős, grillezős, borozgatós hely is van, így ha valaki nyáron utazik ide, nagyon jó lehet a még langyos estékben kiülni ide és a ház borait végigkóstolgatni. Az idősebb tulaj hölgy fogad és megkérdezzük, mit tud javasolni vacsorázni.



Kremsbe, a Gasthof Klinglhuberbe megyünk vacsorázni, az árak nem magasak, a választékban főleg osztrák jellegű ételek vannak. Kellemes étterem, gyors a kiszolgálás és hatalmasok az adagok. Mindketten a disznósültet knödlivel választjuk. Nagyon finom és nagyon sok. Utána visszatérünk a szállásra, ahol szabadon lehet kibontani borokat. Én egy édes muskotályosat választok, fel kell írni, amit az ember fogyaszt és másnap kifizeti, vagy megveszi az egész üveggel és lehet a többi fajta borból is vásárolni.


Jól alszunk, az ágy kényelmes, és teljes a csend, a nyugalom.

3 megjegyzés:

  1. Das sieht superschön aus und wäre auch voll mein Geschmack ;-) Lässt sich denken dass ihr nochmal dort hinfahren möchtet.

    Liebe Grüsse

    N☼va

    VálaszTörlés
  2. Hallo liebe Andi,
    wunderschön ist es dort, das würde mir auch gefallen.
    Die Unterkunft ist auch sehr schön eingerichtet und den Schweinebraten mit Knödel hätte ich auch bestellt.

    Liebe Grüße
    Biggi

    VálaszTörlés
  3. Szép nagyon! Tetszik a szállásotok is, és jó hallani, hogy jól aludtál! ;-)

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről