Szardínia - Északkeleti part

2013. Június 24.

Már 7:45-kor fent vagyok. Nem beszéltünk meg mára előre programot, mert előbb ki akartuk aludni magunkat, így M-et még hagyom, én pedig reggelizek és utána úszni megyek. Az apartman szuperül be van rendezve, meg minden van benne, kivéve egy elektromos vízforralókannát. Kis füles kávémelegítő alumíniumkannában tudom a gázon kétszeri adagra felforralni a teavizem és M. kávévizét, így ez minden napból kb. fél órát el vesz, a várakozás a reggelire. Ez az egyetlen, ami idegesítő itt. 

Iszonyatos viharos szél támadt az éjszaka. Csak úgy hullámzik a medence vize. Ember fia nincs ott, úgyhogy teljes nyugalomban leúszok negyven hosszt, majd amikor visszajövök, felkeltem M-et is és még egy jó ideig eltötyörgünk, mire kitaláljuk, mit is akarunk. Folytatni akarjuk az északi partok felfedezését, és mivel Olbiáig már ismerjük, most mehetünk odáig az autópályán és onnan a partok mentén. Fél 11 körül indulunk el. Alaposan elszámítottam magam. Azt gondoltam, hogy az egész Costa Smeraldát és még magát az észak felé néző partot is végigjárjuk ma, sőt még a hegyekbe is lesz idő bemenni. Nagy frászt. A melléutak úgy kanyarognak, hogy csak nagyon lassan lehet haladni és annyira végtelen hosszúnak tűnnek a két hely közötti szakaszok, hogy úgy érezzük, hogy az egész napot az autóban töltjük el és alig látunk két-három helyet. Azonnal tudatosul bennem, hogy lehetetlen lesz bejárni az egész szigetet. Így azonnal szelektálni kezd az agyam, mi a fontos és mit lehet kihagyni. 

Nagyon erős a szélvihar és csak 22° fok van ma, ha kiszállunk a kocsiból, tűszórásképp bombáznak a homokszemcsék és képtelen vagyok a fényképezőgépet remegés nélkül tartani, főleg ha bezúmolok, akkor lehetetlen, így a szélnek köszönhetően sok homályos kép lesz. 

Olbiát elhagyva a Golfo Aranci mentén autózunk és itt lemegyünk az öböl külső vége felé egy csodálatos, fehérhomokos kis strandra, a Spiaggia Bianca-ra (fehér strand). Ott még menni is alig tudunk a parton, úgy lökdös a szél és hülyén hangzik, de én majd megfagyok sortban és trikóban. Itt készülnek ezek a képek: 

Sok helyen szinte ki sem lehet szállni az autóból a szélvihar miatt. Palauig megyünk fel és közben itt-ott megállunk. Hemzsegnek a turisták és a kilátóhelyeken tumultus van. 

Porto Cervo nyüzsgő város. Szeretnénk sétálni a kikötő környékén, de lehetetlen parkolóhelyet találni, így pár kör után a városkában, feladjuk és továbbállunk. Sokszor fogalmunk sincs, hol vagyunk egyáltalán, mert eltűnnek a táblák, vagy pl. egyik helyen azt írja, hogy Porto Cervo x km és utána egy másik táblán meg sokkal messzebbet ír. 

Polto Quatu

Píniaerdő Palaunál

Palaunál nézegetjük a hajólehetőségeket a Maddalena szigetcsoporthoz, de árat sehol sem írnak ki és így egy halom begyűjtött prospektussal el is megyünk. A közelben van a Capo D'Orso, ahol a medve formájú nagy szikla van, oda tartunk.

Itt 2 Eurót kell fizetni a parkolásért, majd fejenkénti 2 Eurót ismét a "belépőért", hogy az ösvényen felmehessünk a Medve-sziklához. Itt minél feljebb megyünk, annál több lesz az ember az egyre szűkebb helyen. Normál esetben, ki lehet menni a sziklához és átmenni alatta. Ez most lehetetlen a szél miatt. Áll ott egy ilyen parkőr szerű akárki, aki vigyáz az emberekre. Megpróbálok legaláb a szikla alá állni, hogy átlássak alatta, de majdnem elrepít a szél, nem bírok lábon maradni, így nem is kockáztatok tovább. 

A medve

La Maddalena

Délután 5 óra felé jár az idő, még mehetnénk tovább, de úgy érezzük, hogy csak megyünk és megyünk és alig haladunk és minél messzebbre kerülünk a szállástól, annál hosszabb lesz a hazaút. Már nincs kedvem a szélben kiszállni az autóból és éhesek is vagyunk, így visszafordulunk. 

A mai vacsoránk egy vegyes saláta, amibe tonhal és mozarella is keül, mellé padlizsán és cukkini karikákat sütök ki. 

Fincsi a vacsoránk és utána még elmegyünk egy nagyot sétálni, bejárjuk a környékbeli lepukkadt partot. A fűút túloldalán a píneaerdők alatt egy-egy szállodarom van. Teljesen leromosodott, elhagyatott telkek, épületek. Alig tudjuk magunk átközdeni a partig, ami nem szép itt. Méter vasatagon ellepi a fövenyt a partravetett és kiszárat, bűzlő alga. Sokáig bolyongunk a rozsdás szögesdrótok és píneák közötti labirintusban, mire visszajutunk a főútra. 

Ezek nem sziklák, hanem métermagas algahegyek.

 

Zuhanyzás után a teraszon ücsörgünk. Csodálatosak az esték (leszámítva, hogy meg lehet fagyni), nagyon tiszta, csillagos az ég, tücskök hada ciripel és ellátni messze a tengerre.