2018. november 19., hétfő

Két hét alatt mik történtek: Costa Rica és El Hierro sorscsapásai

El Hierro csodálatos volt, nem írok róla most bővebben mert nincs értelme, mert úgyis minimum egy héten belül jön már a részletes beszámolóm, de tegnap éjjel jöttünk meg, ma dolgoztunk és még a bőröndök itt állnak kipakolatlanul és ezer dolgom van, még a fényképeket sem másoltam a gépre. 

Muszáj azonban leírnom, hogy két "sorscsapás" ért bennünket, jó, nevezzük inkább "utazási sorscsapásnak", mert akinek az utazás nem a mindene, az azt mondja, ez legyen a legrosszabb az életedben, ami történt. De nekünk a legrosszabbak közé tartozott. 

November 7-én utaztunk El Hierrora. November 5-én este 18 órakor felvillant egy e-mail a számítógépem monitorján az utazásszervező irodánktól, akiknél Costa Ricát foglaltuk, megnyitva és az első sorokat olvasva, olyan hideg fojtogató kéz szerű érzés csavarodott a nyakamra, hogy komolyan meghűlt bennem a vér és azonnal elkezdett csűrni csavarni a hasam, ugyanis, ha valami nagy idegesség ér, pár percen belül rámjön a hasmars. 😞

Csak átfuttattam a szemeimet az egy oldalas levélen, mert nem akartam tudni, mivel végződik és nem akartam ezt egyedül kibírni, ami most jön majd csapás, így azonnal ordítottam a pármnak, aki az erkélyen kint bagózott, hogy azonnal jöjjön be, Costa Rica oda van, az utazási iroda csődbe ment. 😨😡😣😤

Azt hitte, komolyan azt hitte, hogy ugratom. Idejött és elkezdte lassan hangosan felolvasni és nem tudott megszólalni. Lefagyva űlt a széken és mindkettőnkön olyan idegesség futott át, hogy azt leírni nem tudom. 

A levélben az állt, hogy az iroda pár hét múlva bezár és megszűnik, felvehetjük a kapcsolatot a hollandiai partnerükkel és folytathatjuk az utazást és további befizetéseket azoknál, vagy pedig sztornózhatunk mindent és visszaadnak minden pénzt. 
Mi állhat a dolog mögött, számunka csak egy csőd lehet lehetséges opció? Mi van ha fizetünk a hollandoknak és aztán ott állunk Costa Ricában a reptéren és az egész program mégis odavész, mert valami bűzlik, valami nem stimmel ebben a sztoriban és addigra régen lelécelnek a pénzünkkel? 
Az egyetlen ésszerű döntés számunkra az volt, hogy azonnal sztornózzanak mindent és adják vissza a pénzünket - de vajon tényleg visszaadják-e???

10 éve magán alapon szervezünk és foglalunk mindent, ez az első alkalom, hogy utazási irodát kerestünk fel, pont abból az okból, hogy akkor akármi történhet, nekünk nem kell foglalkozni semmivel, ők úgyis mindent megoldanak. De hogy pont ez lesz a vesztünk???

Páromnak menni kellett sportmérkőzésre, mert csapatkapitány, nem hagyhatta a csapatt cserben, még gyorsan begépeltük a sztornófelmondást és ki akartam nyomtatni, hát ebben a pillanatban lett üres a patron. Fél 8 volt mát, 8-ig van nyitva a legközelebbi műszaki üzlet. Mivel tudtam, hogy millió dolgot fogok még nyomtatni, azonnal kocsiba ültem, (helyesbítek, előtte már rohannom kellett valahova 🙈) elvittem páromat a sportjához és vettem rohadt drágán egy patront, amit máskor fele annyiért rendelek a neten. Hazajöttem, leültem a számítógép elé és elkezdtem egyesével csekkolni a szállásainkat, hogy kapok-e még ott helyet. 

Soknál nem kaptam volna. Elkezdtem az egész utazást újból összerakni. Abban mindketten egyetértettünk, hogy ha nem lesz készre összerakva az utazás a mostani utazás előt, akkor nem tudunk elutazni az idegességtől. Párom úgy ment el sportra, hogy rám bízta, hogy foglaljak bármit bárhogy, ahogyan akarom, megbízik bennem, de rakjam össze az utazást. 

Leültem a gép elé és csekkoltam és csekkoltam és éjfélkor a felével már kész voltam. Reszkettem és fájt a gyomrom, totálisan kész voltam. Éjfélkor hazajött a párom, megmutattam  neki az eredményt, átbeszéltünk mindent, hogy hogyan tovább holnap és 2-kor lefeküdtünk, de én egyáltalán nem tudtam aludni az idegességtől. 

Másnap már szabadnapunk volt, hiszen egy nappal az El Hierrora való utazás előtt voltunk. Mivel előtte sokáig nem volt közös, hétköznapra eső szabadnapunk, erre a napra hagytunk sok elintéznvalót, amik mind nagyon fontosak voltak és pont a nap közepében ki kellett vinni még a szomszédokat is a reptérre, akik Tenerifére repültek. 

Nyitáskor ott ültünk a helyi utazási irodában. Két szálloda volt, amit mindenképpen akartam, ezek a neten már nem voltak foglalhatóak, de az utazási irodában még igen. Így ezt a két szállást és a bérautót ott foglaltuk le egyesével külön. Már csak 3 szállás hiányzott. Miután mindent elintéztünk, délután megoldottam ezt a három szállást is. 12 óra lefolyása alatt ez történt: megkaptuk a sokkot, hogy oda van az utazás, és megoldottunk mindent, komplettre megoldottam jobban mondva én egyedül. Párom rá is nyomott a mellkasomra egy képzeletbeli "szuper utazásszervező megmentő" kitüntetést. 💮🙋 Mondta, hogy neki fogalma sem lett volna arról, hogy mikor hol lettünk volna, az eglsz utazással csak én foglalkoztam konkrétan, az ő ismeretei olyan csekélyek voltak az egésznek az átlátásáról, hogy az egekbe emelt, hogy én erre ennyi idő alatt képes voltam, ilyen precízen. 
(Bárcsak tettem volna ezt azelőtt, hogy a fejünkbe szállt az utazási iroda gondolata, akkor még olcsóbban kijöttünk volna sok hónappal ezelőtt.)

Mivel a repülőjegyeket magunk vettük, így azok megmaradtak így is úgy is, csak az utazási iroda csomagja, a szervezett programokkal és álllomásokkal, transzferekkel, autóban gps-szel, mobil telefonhoz alapkártyával, és egyéb apróságok vesztek oda. Volt egy üres keretünk és őszintén szólva ebben a tudatban, hogy csak repülőjegyünk van, de nincs semmi más leszervezve, nem lettünk volna képesek elutazni El Hierrora, mert engem már egy nap alatt megölt az idegesség, fájt a gyomrom, nem tudtam enni és állandóan wc-re jártam. Szerintem fogytam 12 óra alatt vagy 3 kilót. 🙈 Ha eluzatunk vona így most, akkor az eglsz nyaralás alatt nem találtuk volna meg egy precre sem a belső nyugalmunkat és pedig pont emiatt örültünk annyira nagyon El Hierronak, hogy vidékre megyünk, a semmibe, kikapcsoldni. 

Nagyon megkönnyebbítő érzés volt tudni, hogy ismét van egy összerakott komplett, működőképes utazásunk és ami még ehhez hozzájön, hogy ha visszakapjuk az előlegként befizetett nem kevés pénzt, akkor összesen 1300 Eurót sporóltunk meg, azaz ennyivel olcsóbban raktam össze majdnem ugyanazt az utazást, mint az utazási iroda ennyivel drágábban. 

(Közben visszautalták a pénzt is, így újabb tonnás szikla esett le a szívünkről.)

Az eredeti körutazásban apróbb változtatások lettek. Vannak, helyek, ahova utazási iroda nélkül nem jutunk el, illetve bonyolultan megoldható, de ott már nem volt szabad szállás, ez volt Tortuguero. Ez így sajnos kimarad. Egy másik szálláson már nem volt hely, de szerencsére svájci a tulaj és le tudtam vele levelezni németül, hogy mi történt, megírtam, hogy az az iroda pár nap múlva sztornózni fogja a foglalásunkat és akkor tartsa azt fent nekünk privát foglalásként, ezt meg is tette és vissza is igazolta. 

Volt olyan hely, nemzeti park, ahol összesen csak 3-5 szállás van, és ha itt nincs hely, akkor oda nem is tudunk menni. Olyan is volt, amire időközben rájöttünk, hogy ott nem érdemes nekünk két napot lennünk, viszont meg máshol három nap jobb lenne, így még a napok számát is kedvünkre tudtuk forgatni - sajnos nem  mindenhol, mert volt ahol nem volt már hely. Sok szállásunk sokkal egyszerűbb, alacsonyabb kategóriás lett, mint amilyen eredetileg volt, de így is szép és rendben van. 

Mindennel este 8-ra lettünk kész és ekkor már olyan hulla voltam a nem alvástól és az idegességtől, hogy majdnem összezuhantam magamba, ekkor álltam neki pakolni El Hierrora és 11-kor kerültem az ágyba, ismét ideges voltam, nem múlt el sehogyan sem ez a belső feszültség, még átjárt az egésznek a sokkja és a félelem, hogy mi van, ha nem adják vissza a pénzünket - ami miatt alig bírtam elaludni és 03:30-kor szólt a vekker, az 5 órás vasúttal kellett mennünk a reptérre, mert a szomszédok, akik vihettek volna, azok már tegnap leléceltek. :-) 

Két napi nemalvással kezdtem ezt az utazást, de nagyon hamar kipihentem magam és minden szuper volt, tényleg El Hierro csodás volt, egyetlen negatív szót sem tudok róla írni, de ezt most átugrom, mert a katasztrófális végződést írom csak most le pár mondatban. 

El Hierróról nem tudunk elrepülni, az egész napot a reptéren töltöttük, vihar miatt. A borzalmas az volt, hogy csak gyűlt a nép és emelkedett a pánik és hisztéria és senki nem tudott mondani semmit, csak annyit, hogy napokra le vannak foglalva az összes helyek a repülőkön és csak 1-1 utast tudnak elvinni pluszban, ha majd már járnak, de hogy az mikor lesz. ?
Ottragadtunk, közben Teneriféről már elrepült az Iberia járatunk nélkülünk Madridba, majd Madridból Münchenbe. Mi pedig ottragadtunk minden megoldás nélkül. ...Erről már csak a beszámolóm végén írok részletesen, amikor ehhez érkezik.
Amit az utazás előtt és végén lévő két napban éltünk át, extrém sok idegességbe került, ami nem csak agyilag húzza le az embert, hanem testileg is kikéészíti (lásd emésztőrendszeri problémák és kialvatlanság). 

16 megjegyzés:

  1. Minden jó, ha jó a vége!
    Nagyon ügyesen megszervezted az utat, le a kalappal! Egyértelműen megérdemled az "utazásmegmentő kiscserkész" kitüntetést! Izgatottan várom a további beszámolókat!

    VálaszTörlés
  2. Na, das freut mich zu lesen dass das Geld eingegangen ist. Waren ja echte Bedenken und jetzt seid ihr damit zumindest auf der sicheren Seite.

    Hat schon ganz schön arge Schäden auf der Insel gegeben und Garachico sah wüst aus. Auch das Schwimmbad in Puerto darf wieder "renovieren", da sind Platten hochgekommen und in Mesa del Mar sogar Geländer und ein Balkon abgerissen worden (vom Wasser).

    Hoffe jedenfalls das nun bei dir Ruhe einkehren kann. Lass dich nicht ärgern, gell.

    Liebe Grüsse

    N☼va

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, das VIdeo mit dem Balkon habe ich gesehen. :-(

      Törlés
  3. Uramisten, ezt még olvasni is rossz volt, hát még milyen lehetett átélni!
    Mi az amerikai út előtt jártunk így, törölték a járatot kifelé, mi azon stresszeltünk...
    Minden jó ha a vége jó! Ügyes vagy és remélem hogy több gond már nem lesz ezzel az úttal!
    😊 ✈

    VálaszTörlés
  4. Boah, was für ein Ärger, aber zumindest habt ihr euer Geld zurückbekommen. Habe leider mit der Übersetzung nicht alles verstanden.

    Liebe Grüße
    Arti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mein Hut ab, daß du auch die Müge nimmst solange Texte bei mir versuchen zu lesen. Danke. LG

      Törlés
  5. Hallo liebe Andi,
    oh je da hattet ihr ja eine Menge Ärger, aber Gottseidank habt ihr das Geld wieder bekommen.
    Hoffe das Du nun zur Ruhe kommst.

    P.S. Das Übersetzungsprogramm ist schrecklich :-(

    Liebe Grüße
    Biggi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ich kann nicht dafür, ich weiß es. Leider ist es so mit der Übersetzung.
      Liebe Grüße

      Törlés
  6. Huuú, tényleg nem semmi, de ügyes voltál, hogy sikerült mindent megszervezni. Talán így nem is lesz annyira szoros a programotok Costa Ricán, mintha az utazási iroda szervezte volna.

    Örülök, hogy szerencsésen hazaértetek, nagyon durva vihar lehetett a szigeteken, a videót én is láttam. Sajnos egyre gyakoribbak az ilyen extrém viharok itt Európában is, engem ezek ijesztenek meg és veszik el a kedvem az utazástól.

    Nagyon várom a beszámolót El Hierroról!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igaz a 2060-as évekre már olyan erős felmelegedést jósolnak, hogy a tengerszint emelkedés miatt sok helyre már nem is lehet elutazni, mi pont ezárt próbálunk most még olyan sokat menni, amennyit lehet, 1-2 évtizeden belül már nagyon sok változás lesz ezen a Földön, akkor lehet, hogy már nem is tudunk utazni.

      Törlés
  7. Ügyi vagy, nem is vártam Tőled mást. Azt viszont nem tudom, hogy gondolhattatok irodára :( Még a helyszínen is olcsóbb és akkor legalább már ott vagytok :) pussz

    VálaszTörlés
  8. Elolvastam és hasmenésem lett! Ha bele gondolok,hogy ez velem történik,én vagy El Hierrora nem megyek vagy Costa Ricára.Emelem kalapom!

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről