2018. november 1., csütörtök

Martonvásár Brunszvik-kastély

Budapest közelében szerettünk volna egy kényelmesebb kirándulást és utána a Velencei-tónál sétálni, és reménykednni, hogy októberben ilyen jó időben találunk még nyitva büfét, ahol hekket ehetünk. Szokás szerint kinyitottam egy régi Magyarországtérképet, amin a látnivalók is be vannak jelölve és így tűnt fel a Brunszvik-kastély, ahol még nem is jártam.






Sajnos maga a kastélyépület komplett renoválás alatt állt most, így nem tudunk bemenni, meg fotózni sem volt túl kedvező az állapota. De a kastély körül hatalmas park van, egy tóval, romantikus fahidakkal és gyönyörű nagy fákkal. Az őszi színek még nem durrantak be úgy igazából, de így sok szép fotó lett. 





Ez egy mocsári cédrus, ami igen nagyra nő: 





A híd annyira romantikus volt, nagyon klassz hely lett volna egy esküvői pár fotózásához: 



Ez a kis híd is nagyon tetszett a sok borostyánnal körbenőve a sűrű erdőben:


Ilyen színű volt valójában az erdő, ami nekem nem volt elég őszies, így a második fotón látható ugyanez a kép ősziesebbé téve 😊










A Brunszvik-katélyt az 1820-as éevkben emletett Brunszvik Ferenc gróf klasszicista stílusban, majd később fia, Brunszvik Géza átépíttetet neogót stílusban. Később a kastély állandóan más-más kézbe került, a sörgyáros Dreher Antal is volt tulajdonosa. A Brunszvik lányok zongoratanára nem más volt, mint személy szerint Beethoven, aki gyakran tartózodott a kastélyban is, így emlékére egy Beethoven múzeum is található most itt. 


A kastélykertbe 750 Ft volt a belépő. Maga a kastély ottlétünkkor nem volt látogatható.

5 megjegyzés:

  1. Och...das ist ja mehr als günstig (habe es mir am PC umgerechnet). Da wäre man aber auch bestimmt bereit ein wenig mehr zu bezahlen...aber siehste, es geht auch mit weniger (an die anderen Eintrittspreise gedacht).

    Schaut echt klasse aus, herrliches Schloss, wie aus einem Märchen entsprungen, und die Lage dazu ist prächtig. Wirkt noch viel natürlicher mit all dem schönen Baumbestand.

    Dir noch einen schönen Tag und liebe Grüssle

    N☼va

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, grob kannst du 1 Euro mit 320 HUF rechnen.
      Es war echt schön dort, wir haben uns gefreut, was neues zu entdecken.
      Liebe Grüße

      Törlés
  2. De jó rég jártam már itt! Mi sem mentünk be a kastélyba, csak a kertjében sétáltunk. el is felejtettem, hogy milyen szép. Köszi a képeket!

    VálaszTörlés
  3. Hallo liebe Andi,
    jetzt habe ich mir all die verpassten Posts noch angesehen und Teile übersetzen lassen. Ich weiß gar nicht wo ich anfangen soll. Du hast so viele schöne Bilder gemacht, eins besser als das andere. Meine Favoriten sind definitiv die Schlösser und Nachtaufnahmen. Die Atmungshöcker der Sumpfzypresse sehen auch bizarr aus.

    Zu deiner Frage von meinem Blog. Das Bild zeigt die Rheinschleife südlich von Koblenz. Wir saßen oben in einem Ausflugslokal und haben es uns gut gehen lassen :))

    Liebe Wochenendgrüße
    Arti

    VálaszTörlés
  4. Was für ein traumhafter Schlosspark, liebe Andi! Und die Sumpfzeder ist ja ein witziger Baum - sie sieht für mich aus, als wäre sie von lauter Wichtelzwergen oder Erdmännchen umgeben :-) Das Schloss sieht auch sehr romantisch aus - gefällt mir gut dort!
    Nochmals liebe Rostrosengrüße,
    Traude

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről