2018. november 4., vasárnap

Schallaburg, Ausztria

Még Magyarországra tarva, a melki kolostorral egy napon akartuk megnézni Schallaburgot, mert egymással szemben vannak, csak az autópálya és pár kilométer választja el őket egymástól. De erre már nem maradt idő, így a visszafelé útra halasztottuk. 

Időben elindultunk és nagyon jól haladtunk, míg csak 40 km-rel Melk előtt hiretelen egy állódugóba érkeztünk meg az autópályán. Itt kereken 45 percet ültünk az autóban egy centiméternyi mozdulás nélkül. Lehangoló volt és elképesztő, hogy a többi ember hogyan viselkedik. Még, ha áll is minden autó, a mentőknek nyitva tartott "utcában" bármikor elszágoldhat bármiféle mentőautó, az unott emberek meg kiszálltak autóikból és fel le mászkáltak, cigiztek az autópályán, vagy pisiltek annak szélén, sőt páran még egy korábbi építkezésből ott maradt magasabb elválasztó betonfalra is felmásztak és annak tetején szaladgáltak fel-alá. Azután is csak araszolva haladtunk tovább és összesen két órát veszítettünk el a 40 kilométernyi szakaszon. Már késő volt a várhoz, de pont amiatt, hogy ilyen sokat ültünk az autóban, vágytunk egy kis mozgásra, levegőre, így mégis csak letértünk az autópályáról. 

A belépő Schallaburgba is 11 Euro fejenként, ami ismételten sokkolt, főleg, hogy ez vár azért kicsi és nagyon hamar be lehet járni. Igaz, éppen egy komolyabb, bizánci kori kiállítás volt benne, amin végig is rohantunk, de rengeteg hosszú szöveges kiírás volt hozzá, nekünk ilyenhez egy perc türelmünk sincs, nem vagyunk képesek nekiállni elolvasni, úgysem jegyzünk meg belőle semmit sem. Szóval a termeken végigrohantunk és szokásunk szerint a külső terekben töltöttünk el több időt, de még így sem voltunk egy órát sem ott talán. Amúgy, ha valakinek mégis kedve támad ezekhez a helyekhez, akkor van kombijegy is Melk-Schallaburgra (de nem figyeltem oda, hogy az mennyibe kerül, megéri-e jobban.)




























Utána már egyenesen hazajöttünk.


Közben meg eszembe jutott, hogy a legutóbbi, martonvásári beszámolóm végéről lehagytam, hogy hazafelé a budafoki Dunaparton ettünk hekket. Egy barátunk javasolt ott két helyet. Egyik már zárva volt. A másik viszont nagyon jó hely lehet nyáron, amikor a késő esti meleg éjszakában kint lehet ott üldögélni a Dunaparton. Innen még két fénykép:


4 megjegyzés:

  1. Hallo liebe Andi,

    Stau stehen ist immer doof und niemand mag sehen, wie sich die Leute erleichtern, aber nach 2h kann man es doch irgendwie verstehen...ist eben menschlich.
    Die Kreuzgänge mit all ihren Details hast du prima geknipst und in dem Garten wäre ich auch gerne ein wenig herumspaziert. Auch das Lokal an der Donau sieht hübsch aus.

    Liebe Sonntagsgrüße
    Arti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es war ein Mißverständnis mit der Zeit, der Stau hat 45 Minuten gedauert, wir sind 2 Stunden später von dem geplanten zur Burg angekommen, die Menschen stiegen schon nach 5 Minuten aus ihren Autos...,,;-) LG

      Törlés
  2. Nagyon-nagyon tetszik ez az épület!!! Milyen részletgazdag! :-)

    VálaszTörlés
  3. Liebe Andi,
    wunderschöne Aufnahmen hast du von der Schallaburg mitgebracht! Bei mir ist es schon eine Ewigkeit her, dass ich dort war, ich kann mich kaum noch erinnern - ich glaube, ich muss da wieder einmal hin! Aber am liebsten OHNE Stau ;-))
    Danke für deinen Kommentar zu meiner Frage neulich bei der "originellen" Übersetzung!
    Soooo schlimm finde ich die Übersetzungen gar nicht - mir ist schon klar, dass maches davon falsch oder en Blödsinn ist, aber auf diese Weise verstehe ich zumindest EIN BISSCHEN - ohne Übersetzungsprogram würde ich heute z.B. nur "Schallaburg" und "11 Euro" verstehen ;-)) Und immerhin war die falsche Übersetzung ja sehr lustig :-))
    Herzliche Rostrosengrüße,
    Traude
    https://rostrose.blogspot.com/2018/11/herbstbunt-und-novembergrau.html

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről