El Hierro - 2. nap, keleti rész, természetes lávamedencék

November 9. 

Borús, szeles, esős időre ébredünk és így a végtelenségig vacakolunk otthon, mire eldöntjük, merre induljunk el. A part mentén fekvő településeket keresek ki a térképről, ahol mindegyiknél természetes fürdőhely is van. Los Mocanesen keresztl megynk le az első helyhez, Pozo de las Calcosashoz.

 
Amikor megérkezünk a parkolóba és lenézünk a sziklafalról a mélybe, elrettenünk, hogy mekkora hatalmas hullámok jönnek és némelyik hullám, behatol a falu első házai közé és az utacákat, házak falait mossa. Meredek, kanyargós köves út vezet le, nagyon erős a szél, a sziklafal tetejéig hordja a hullámok vízpermetét, egy darabig gondolkozunk, lemenjünk-e, végül lemegyünk. Egy elhagyatott halászfalunak tűnik az egész és la palmai helyekre emlékeztet. Az interneten azt olvastam róla, hogy a közeli települések lakóinak hétvégi nyaralói vannak itt, azok a felújított házak, de vannak régi elhagyott halászkunyhók is. A falu előtt a megdermedt lávafolyamban két természetes lávamedence található, ami fürdőzésre jól alkalmas. Most 3 méteres magasságig terjeddő hullámok söpörnek véig rajta és az egész úgy hat, mint egy futurisztikus világvége film részlete, amikor is a tengerszint megemelkedése miatt falvak tűnnek majd el a Föld szinéről. Vajon itt erről van szó, vagy csak valami vihar van a tengeren, ami ennyire érezteti hatását?

A falu valami bizarr hangulatot sugároz ki. Lent állunk egy kőfalnál és nézzük, ahogyan a hatalmas hullámok a teherautókeréknagyságú bazalt köveken eltompulnak és észreveszünk egy fiatal sirályt a hullámok között. A szárnyai már el vannak ázva, próbál kirepülni a vízből, de nem tud startolni és ahogy jön a következő hatalmas hullám, maga alá teperi, és hozzácsapja a parti nagy kövekhez, újból és újból. Csodálkozunk, hogy ilyenkor még egyáltalán élve jön fel a víz felszínére. Haláltusa ez és nagyon rossz nézni. Egyszer egy hullám annyira kihozza, hogy két kő között megreked és ott végre szárazon van, annyira nagy hullámok csak ritkán jönnek, amik elérik ezt a követ, de annyi esze, vagy ereje nincs már, hogy onnan még kijjebb kellene jönni, mert nincs biztonságban. Percekig gondolkozunk, majd M bemászik és próbálja megfogni, kihozni, de a madár támadja a csőrével. Ebből a megmentésből nem lesz semmi és egyszer csak látom, hogy jön egy jó 3 méteres hullám, egy olyan, ami nem csak a madárig és M-ig fog kijönni, hanem egészen a falu utcáiig, ahol én állok. Kiabálok M-nek, hogy azonnal jöjjön vissza, persze ez fél méteres sziklákon ugrándozva nem olyan egyszerűen és gyorsan kivitelezhető akció, de éppen az utolsó pillanatban sikerül neki és ámuldozva nézzük, hogy mit művelt ez a hullám. Ott, ahol M. áll, még legalább egy méteres víztömeg csapódott be olyan erővel, hogy a következményeit még csak elképzelni sem szeretnénk. A sirályt ismét magával ragadta a víz és már félig élettelenül úszik a hullámok között. Ez a természet ereje, mi nem tudunk beavatkozni. A sirály keserves haláltusát vív és el fog pusztulni. 

Eután a Charco Manzohoz autózunk, ahol szintén természetes lávamedencékből kialakított strand van. Itt nagyon durva a szél. Alig tudunk kiszállni az autóból, nem beszélve arról, hogy a vízpermet annyira szór, hogy az egész autót belepi a sós víz és uána egy ablakon sem lehet kilátni, mert rászárad a ragacsos só. Minket is totálisan belep a tenger permete. Egy darabig nézzük a hullámokat, de nagyon vizesek leszünk és a sós víz tönkretesz mindent, széldzsekit, hátizsákot...

Aztán el Tamaduste falucska jön, ami egy U-alakú öböl köré épült és ebben az öbölben nyugodt tengernél remek fürdőhelyek vannak, nagyon szépen meg van csinálv

 Végül a repülőtér mellett elautózva érjük el Caletát, ahol a természetes lávamedencéket kiépítették rendes medencékké, itt nyugodtabb a tenger, csak néha jön be az alsó medencéig egy-egy hullám. Itt is nagyon szépen ki van építve az egész, mindehol a lépcsőzetes teraszok, falapokkal lerakott napozórészek és zuhanyzó, öltözőkabin, majd a sziklaperemen egy nagyon szép sétány egy kilátóig. Itt lenne kedvünk fürdeni, de a víz nagyon hideg.

Továbbautózunk Las Playasig, amit az előző napról szóló beszámolómban mutattam, fentről csuda kék öböl a part mentén türkizes sávval. Egy érdekes, egyirányú, egy autó széles alagút vezet ide, aminek forgalma lámpával van szabályozva. Mivel szürke, sötét idő van, most a tengernek nincs olyan szép színe, mint fentről nézve volt, és a türkízszínű sávnak sincs nyoma sem, durva köves a part, nem is nagyon lehet bemenni a vízbe, csalóka volt a fentről látott vonzó kép. Itt áll az alagút előtt a Roque de Bonanza nevű sziklaformáció, ami nekem két kuytát elevenít meg. Ezt a formát, csak a régi parti útról lehet látni, ami nincs lezárva, de táblák figyelmeztetnek, hogy ne menjen be oda az ember, mert kőomlásveszély van és emiatt inkább nem megyünk be, így egy youtubon talált vidót linkelek be, ami egy drónos felvétel erről a helyről: itt.

Visszafelé lekanyarodunk Puerto de la Esteca kikötőbe, ide érkeznek a nagyobb komphajók. Egy ronda kikötő, semmivel sem több, de a nagy molója véd a hullámzástól és így a kikötő melletti partot strandnak alakították ki, több helyen vannak falapos napozóteraszok, nagy betonnapozóágyak és a vízbe korlátok mellett lehet bemenni. Itt csendes a víz, de nem szép a környék, nem vonz fürdésre.

Azután hazaindulunk. La Fronterában vásárolunk még pár innivalót és otthon tonhalat sütünk vacsorára, sült krumplival, abból a krumpliból, ami még földesen fekszik egy kosárban a mosogató alatti szekrényben, amit a tulajék nekünk tettek oda, és polipsalátát is csinálunk még. Minden isteni finom. Ma késő van már a szaunát beüzemelni, ma nem szaunázunk, kint akarunk ülni, sörözgetni, ezt az esti kinti hangulatot élvezni, amit a nyaralásban a legjobban szeretünk, de a szél erős és hideg, nem lehet kint maradni. Ma korábban lefekszünk.