El Hierro - 4. nap, délkeleti szigetrész

Screencshot a google.maps satellit-ből

Fenti képen a sziget az észak-déli tájolásnak megfelelően helyezkedik el. Északon jól látható az El Golfo kaldera. Aki ismeri Santorinit, (mert ahhoz hasonlítható) az el tudja képzelni, hogy itt valamikor a sziget egy hatalmas vulkánban folytatódott északi kiterjedésben, ami a kitöréskor hatalmasat robbant és a fele belesűllyedt az óceánba. Így az El Golfonak nevezett síkabb, partmenti völgy egy valamikori ősvulkán belseje.

November 11.

9 után ébredünk fel és ismét rossz idő van, így megint csak nem tudjuk eldönteni, mit lehetne kezdeni a nappal és délig otthon vagyunk. Végül úgy döntünk, a sziget átellenes oldalára megyünk át, mert ott többnyire jó idő van. Annyira jó időben azért nem reménykedünk, hogy a fürdőcuccokat is bedobnánk az autóba, amit később megbánunk.

 

Most nem körbe megyünk, hanem a Fronterából felkígyozó úton autózunk fel a kalderaperemre, ahol előbb a babérerdőn keresztül megyünk, majd a túloldalon a pínea erdőkön át lefelé. Előbb Cala de Tacoronba megyünk. Ezt a helyet egyszer már láttuk nagyon messziről a hegyi útról. Abszolút holdbéli tájon vezet keresztül az út, lekopott vulkáni kúpok és megdermedt lávamezők között.

Cala de Tacoronnál semmi más nincs, mint a tengerbe ömlő láva és ennek természetes medencéinél kiépített szép strand. Több lekövezett út vezet a sziklákon, több kis fürdőrészhez, ahol a sziklákról fémlétrán lehet bemenni a vízbe. A strandrészek között fedett grillezőhelyek vannak. Tűz a nap és 30 fok van. Itt bánjuk nagyon, hogy nincs nálunk a fürdőcucc. Sokat elidőzünk itt, mászkálunk a sziklák tetején, körbejárunk mindent, majd a grillhely árnyékában esszük meg a szendvicsünket.

Ki jut egy ilyen ötletre, hogy egy kráter belsejében kőfalat emeljen és pár fügekektuszt ültessen oda???

Ez a terület, egy tengeri természetvédelmi terület és tervben van a nemzeti parkká tétele. A 2011-es tengeralatti vulkánkitörés óta különösen langyos itt a víz és ez nagyon sok élőlénynek biztosít kedvező életkörülményeket, így ezen a területen igen gazdag a tengerlatatti világ, ezért búvárok körében is igen kedvelt.

Utána La Restingaba megyünk. Lenyűgőző vulkáni tájban autózunk, meg is állunk gyakran fotózni. 

 

Nem várunk el mást Restingától, mint egy ronda kikötőt, de kellemesen csalódunk, mert egy aranyos kis városka fogad, nagyon szép kikötővel. Maga a hajókikötő körüli rész ki van építve sétánnyal, ahol kiülős éttermek, kávézók vannak és az egyetlen falu, ahol sok apartmanházat és hoteleket is látunk. A kikötő mentén hosszan ki van építve egy sétaút, emelett számtalan napozóterasz és létrás lehetőség van a vízbe menni. Maga a kikötő mögött van egy picike homokos öböl, ez abszolút védett, sekély vízű, és emelett van egy nagy, széles famoló, amin napozni lehet és onnan is létrákon a vízbe menni. Nagyon szépen meg van csinálva. Mindenhol a szigeten minden ilyen szép és új, mintha kb. egy hete készítették volna el. Kedvem lenne itt fürdőzni, majd valami tengeri herkentyűt enni, de vacsoránk már van otthon és így végül csak egy kávéra ülünk be a sétányon. A cappuccinot megszórják fahéjjal, amit utálok. La Gomeran is ezt csinálták. Meg kell jegyeznem a fahéj spanyol nevét és legközelebb majd erre odafigyleni, hogy nekem azt ne tegyenek rá.

El is telik a nap és visszaindulunk, szintén a sziget közepét átszelő felsőbb utakon át, ahol minél fentebb megyünk, annál jobban elnyelnek a felhők és 12 fok van csak. Ennyire különböző tud lenni egy ilyen kicsi sziget különböző részein is az időjárás. Megállunk El Pinarban körülnézni:

Kitérőt teszünk a Mirador de Jinama kilátóhoz, ami a kaldera peremén van és az egész El Golfot be lehetne onnan látni, de pont ebben a pillanatban nyomja be a jeges szél az északi óceánoldal felől a felhőket olyan gyorsasággal, mint a tévében felgyorsított filmekben lehet látni, ahogyan úsznak a felhők az égen. Még egy pillanatra éppen lelátunk egy picikét, azután megszűnik minden kiltás és jeges nedves szél tép végig rajtunk. Menekülünk is vissza az autóba.

A távolban a Teide 

Itt van egy tábla, ami egy másik kilátó felé mutat, azt gondoljuk, ez valahol pár száz méterre lehet csak, így elindulunk a sűrű ködben a borzalmas földúton. Skót felföldhöz hasonló, birkás legelőkkel teli tájban autózunk borzalmas ködben és szélviharban több kilométeren át egy hatalmas kátyús lyukakkal teli földúton, míg ismét elérünk egy aszfaltozott utat és azután azon az úton kanyarogva elérjük a Mirador de la Peña-t. Ezt a kilátót, illetve az alatta, a sziklafalba belesimuló, lávabarlangokba épített és a tenger felé nézve komplett üvegfalú éttermet Cesar Manrique, a kanári-szigeteki építész tervezte, akinek műveivel az összes szigeten lehet találkozni.

Mint oly sokszor, sólyom köröz az égen és viteti magát a széllel. A Kanári-szigeteken honos marokkói sólyom nagyon elszaporodott. Szinte minden száz méteren látunk egyet fán, kerítésen, villanydróton ülni vagy körözni a levegőben. 

Itt csodálatos a kilátás az El Golfora, de nagyon hideg szél van, nem maradunk sokáig. Már 18 óra van, mire hazaérünk és rengeteg időbe telik a nyulat szétszedni, bepácolni, tűzet szítani a grillnél, salátát, és minden egyebet elkészíteni. Későn leszünk kész, későn eszünk és utána bent maradunk, mert kint hideg van. 

Várakozó kunyeráló macskák, akikkel nagyon vigyázni kell, mert ha az ember nem néz oda, egy pillanat alatt az asztalon a tányér mellett tudnak teremni.