2019. május 18., szombat

Andalúzia

Előszó

Közeleg az andalúziai utazásunk. Costa Rica után csak azzal foglalkoztam az egész idő alatt, így Andalúzia annyira a háttérbe szorult, hogy előbb utána kellett néznem, hova is megyünk, miket is foglaltunk... 😊 Kis összefoglaló az előzetes szervezésről, ami még januárban zajlott le.

A repülőjegy kiválasztásában a következő döntött: 
Andaluziában hat repülőtér van: Malaga, Sevilla, Jerez de la Frontera, Almería, Granada-Jaén és Córdoba. Nekünk mindegy volt, melyikre utazunk, az lesz a körutazásunk kezdő és végső pontja, teljesen mindegy volt, melyik várossal kezdünk. Mindegyikre megadtuk a keresőkben az utazás időpontját és Sevilla nyert, mert oda volt a legolcsóbb a jegy, nem ismeretlen nevű és több órás átszállással megoldott légitársasággal, hanem direktben és a LH-val, akikkel a lehszívesebben repülök. 

Tehát Sevillába repülünk és onnan is vissza. A körutazás állomásait olyan helyeknél foglaltam, ahol a közeli látnivalók érdekelnek. A városok mellett a természet közelsége is játszott, de Andalúzia hatalmas területet foglal magába, még két hétbe sem fér bele minden, így nem akartunk ész nélküli rohanást és inkább elhagytuk azokat a részeket, amik az időbe már nem fértek volna kényelmesen bele. Oda majd vissza lehet térni egy másik utazás alkalmával. Így sajnos a Sierra Nevada is kimarad.

A körutazásunk külső körvonala így néz ki, ami persze nem azt jelenti, hogy csak a külső kör mentén utazunk, hanem természetesen ettől eltérően bemegyünk a tengerparttól bentebb fekvő nevezetességek felé is. 

Képernyőkivágás a google maps-ből

A szállásokat szokás szerint a booking.com-ról foglaltam jó előre, és az autót egy számunkra addig ismeretlen cégtől, de árösszehasonlító oldalak között, ez a cég volt Sevilla repterén a legjobb ajánlatban.

6 megjegyzés:

  1. Bin ich gespannt was ihr alles unternehmen werdet. Jedenfalls guten Flug und schöne Reise.

    Hasta pronto

    Saludos

    N☼va

    VálaszTörlés
  2. Liebe Andi,
    das sieht nach einer tollen und interessanten Rundreise aus! Ich habe von all diesen Orten bisher nur Granada kennengelernt, aber ich hoffe, dass wir auch noch irgendwann eine Andalusienreise machen werden! Schön, dass es für euch bald losgeht!
    Ganz herzliche Rostrosengrüße euch beiden und ein schönes Wochenende,
    Traude
    https://rostrose.blogspot.com/2019/05/maigrun-rapsgelb-und-anderes.html

    VálaszTörlés
  3. Ich war noch nie in Andalusien. Freue mich schon auf die Bilder :)
    Gute Reise, liebe Grüße Tina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Danke, Bilder werden ganz viele sein, wie immer...bald...
      Liebe Grüße

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Szia, nem volt jó, de majd megtudod a részleteket. Soha többet városnézéses körutazás, SOHA!!!!!

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről