Costa Rica - 2. rész

Március 14.

Screenshot a google.maps-ből

Jól alszunk, bár én reggel felé gyakran ébren vagyok. 6-kor reggelizünk, gyümölcs, rántotta és házi lekvár van. A hajnali kilátás a ködfelhőkkel telt Turrialba völgyre csodálatos.

6:45-kor már elindulunk az Irazu vulkánhoz. Hiába, hogy csak 43 km-re van, borzalmas kanyagrgós és rossz minőségű úton megyünk, egyszer el is visz a navi máshova. Fél 9-re érünk oda. A vulkán az azonos nevű nemzeti parkban fekszik. Minden nemzeti parkba 15 USD körüli belépő van fejenként. Ide 15, plusz 2000 Colon (3 Euronak felel meg) a parkolásért. 

A parkolóban őr van, így most meg is bánjuk, hogy amiatti félelmünkben, hogy a telepakolt kocsit feltörik, inkább még egy éjt maradtunk Turrialbában, mert délutánra nem nagyon van programunk és sokkal jobb lett volna már ma délután elmenni Cahuita és a tengerpart felé. De amikor az ember előre megtervez egy ilyen nagy utazást, lehetetlen minden részletét úgy kigondolni, hogy majd a valóságnak meg is feleljen. Gyönyörű tiszta napos idő van, így láthatjuk az azúr színű tavacskát a vulkán kráterjében, ami egyáltalán nem egyértelmű, mert a passzátfelhők általában ellepik a vulkánt és akkor semmit sem lehet látni. Szóval szerencsénk van!

Costa Ricában kb. 60 vulkán van, ebből még 6 működik. Az Irazu 3.432 m magas és 1994-ben tört ki utoljára. 

Sajnos egyik kilátóhelyről sem lehet teljesen belelátni a kráterbe. Igazából 30 Dollar csak azért, hogy az ember belenézzen egy kráterbe, igen sok, de másrésztről meg, hol lát az ember ilyet még az életében? Visszafelé az autóhoz vezető úton rengeteg időt töltünk el nagyon mini kolibriket figyelve. Még felmegyünk a fenti kilátóhoz is egy rémes kátyús úton autóval és a piknik helyen eszünk, utána sajnos, semmi tervünk nincs, a környéken nincs sok látnivaló, ami meg érdekelne, mint a Turrialba vulkán, ami 2016-os kitörésekor 4 km magasra köpte a hamut az égbe és azóta le van zárva. 

Az Irazu három kátere és mögötte a Turrialba vulkán

 

Akaratlanul lekeveredünk Cartagoba és ott egy mekiben üldögélünk shakekkel. Az ottani internetre rácsatlakozva nézelődök, mit lehet még megnézni és csak egy vízesést találunk, ami érdekes lehet. Cartago, mint város nem érdekel. Utána hazajövünk csak lepakolni, mert a szállás úgyis útba esik és elmegyünk egy 10 km-re fekvő kis vízeséshez (Aquiares), ahova egy keskeny köves, meredek, de terepjáróval járható út vezet le az őserdőben. A vízesés nem nagy szám, de a környezet nagyon vadregényes. Utána hazajövünk és zuhanyozunk, majd enni megyünk. 

Feltűnő itt, hogy a házak magasan körül vannak véve kerítéssel, néhol vasráccsal és még a teraszok is ketrec szerűen be vannak építve. Sok helyen van egy magas, szuronyos hegyű kerítés a kert körül, és pár méterrel beljebb, ahol a ház verandája van, ott vannak a kerti bútorok, ahova kiül a család, és mellette a verandán parkol az autó és a motor és ez a rész a földtől a ház tetejéig mégegyszer körbe van rácsorva, mint egy börtöncella. A későbbiekben ezt szinte mindenhol ugyanígy látjuk, úgyhogy nagyon nagy lehet itt a betörési ráta. Sajnos ilyen häzakat nem tudtam fönyköpezni, mert soha nem voltam rákészülve, és mire elősátam a fényképezőt, addigra már tovább voltuk onnan, egyszer csináltam egy hosszabb videót, de ezeket nem töltöm fel a netre.

Vacsorázni megyünk, tőlünk kb. 1 km-re lentebb az út mentén, egy kanyarban van egy szimpatikus kinézetű étterem. Jó választás, mert hatalmas adag kaját kapunk és nagyon finom. M megint fajitast eszik, én valami rizses garnélás ételt. A rizs száraz, apró zöldségdarabkák vannak benne és kicsit ázsiaias ízű. Rengeteg garnéla van benne és nagyon finom. Meg sem tudunk mindent enni, átszámítva kb. 13 eurót fizetünk.

Este megpróbálunk tovább fent maradni, de csak 20:30-ig bírjuk.

 

Március 15.

Screenshot a google. maps-ből

Én már 04:30-kor felébredek és nem tudok tovább aludni. Hajnalban madárkoncert van, jó hallgatni. 7-kor reggelizünk, kiadós zöldséges rántotta, gyümölcs, süti van. Csodás madarakat látunk. 8:40-kor indulunk el Cahuita felé. Egy órán át kanyargós út vezet szép buja zöld tájban. A parti síkság felé egyre felhősebb és parásabb lesz az idő. 31 fok és kb 100%-os páratartalom van. A síkságon elérünk egy főutat, ahol ezrével jönnek a nagy truckerek szembe. Egyre rondább ipari területek jönnek, ahol hajókontenerek vannak egymásra halmozva. Puerto Limonnál térünk rá egy sokkal szimpatikusabb kisebb és szögegyenes útra. Balra az Atlanti-óceán kísér, vad, fekete homokos, hullámos partokkal, az utat pálmaligetek szegélyezik és sokszor legelő marhákat látunk. Minden marha körül van egy csapat pásztorgém.

 
Délben érkezünk meg a Suizo Loco Lodgehoz („svájci őrült lodge“). A tulaj egy svájci férfi, aki már 20 éve itt él, már leveleztem vele előzőleg. Hihetetlenül kedves, szimpatikus. A szállás egy gyönyörű trópusi kertben van, rögtön látunk szép madarakat és két nagy leguánt egy fán. A bungalónk is aranyos, kis puccos. Iszonyatos a páratartalom, rögtön a medencébe megyünk felfrissülni, de annak a vize sem különösen hűs. A medence és a svájci tulaj, és német nyelv, miatt foglaltam ezt a szállást. Nagyon tetszik. Két óra múlva elmegyünk körülnézni. Ahogy kihajtunk a szállásról, azonnal látunk két kisebb tukánt (jobban mondva pontosan örvös arasszárit) és vagy jó fél órát ácsorgunk ott.

Látunk egy igazi nagy színes szivárványcsőrű tukánt is és az orrunk előtt egy fán lajhárt is. Kiszúrja a szemünk, de magunktól soha nem vettük volna észre, egy lovas mutatja. Wow, hihetetlen, hogy miket látunk direkt a szállásunk előtt. Hosszú ideig figyeljük, de a lajhár a fa mögött van, csak alig látni. A part menti úton autózunk, előbb pár száz métert északra és megnézzük a partot. Kétszer átszalad az úton egy aguti és gyakran látunk hollókeselyűket is. A part nem szép, de az állatoktól totálisan be vagyunk zsongva. Majd Cahuitába megyünk, pici falu, tele éttermekkel, és turistákkal, hippikkel és rasztákkal. A kis szupermarketek méreg drágák. Egy étteremben eszünk, én fajitast, M egy makrélás ételt. Mindkettő finom és nagy adag, árban hasonló, mint Németországban. Utána hazajövünk és a teraszon ücsörgünk. Hihetetlenül szép ez a hely. 

Costa Rica - 1. rész

Március 12.

5:20-kor kelünk. Pontosan indulunk a Helvetic géppel Zürichbe.

A reptér modern és nagy, földalatti vasúttal megyünk a célépületünkbe. Pontosan indulunk. Az ülőhelyek nagyok, jó 20 cm van még a következő ülés a térdünk között, és kényelmesek, a filmprogram is elég jó, vannak új mozifilmek is. Ebédnél kettő közül lehet választani és az étel igen finom. Mi sült kolbászt eszünk tócsnival és friss finom kenyér is van hozzá, amiből annyit lehet venni, amennyit akarunk. Mindenen ott van az Edelweiss (havasi gyopár) jel, a kisspárna színes anyaghuzattal van felhúzva és nem papírba, van üvegpohár is és az evőeszköz is fémből van. Tetszik az Edelweiss. Adnak gyakran és mindent inni. Félidőben egy fagyit szolgálnak fel. Az utataskísérő fiú, aki nálunk szolgál fel, nagyon barátságos. Nagyon elégedettek vagyunk. Megérkezéskor minden simán megy, bőröndök érintetlenül megjönnek, a pénzváltás nagyon rossz árfolyamon van, de szükségünk van Colonra és mivel erre külön egy adag Eurót előkészítettünk, és egy halom USdollar is van náunk, nem akarunk most csak a jobb árfolyam miatt még extra pénzt kivenni bankautomatából, így elfogadjuk a váltást a rossz árfolyamon.  A repülőút Zürichből 12,5 órát tartott, M. dohányos és már szétrobban a vágytól, így kint azonnal rágyújt, és azonnal jön is valaki és rászól, hogy tilos a dohányzás. Ez az egész nyaralás során így van, szinte az egész országban nem lehet nyilvános helyeken dohányozni!

Costa Ricában az európai téli időszámítás idején 7 órávval van vissza az idő, így most este 19 és 20 óra között van itt, az otthon éjjel 2 óra lenne. Érezzük a fáradtságot, a repülőn semmit sem aludtunk, de nem is voltunk fáradtak. Pár perc múlva jön a Europecaros kisbusz, mert a cég nem a reptéren van, hanem kb. 500 méterrel odébb, egy főút mellett. Autófelvétel is problémamentes, kértünk gps-t is még otthon, mert azt gondoltam, hogy ha a mobilomé nem mindig fog működni, a helybéli jobb lesz, csak a gps-re kell 50 dollar kauciót letenni, az autóra semmit, de utólag jól megbánjuk, mert drága volt és semmire sem jó, szinte semmit sem fogad el, vagy keres, csak ha direkt a gps koordinátákat adjuk meg, azokat meg csak a szállásoknál tudjuk, de nem fogad el település nevet, hotelnevet és más látványosságot sem. Az autó egy SsangYoung, (nem ismerjük a márkát, eredetileg Toyota Rav4-et rendeltünk) régi, de okés, leszámítva, hogy iszonyű kevés lóerővel bír, amit az ember nem várna el egy négykerékmeghajtású SUV-tól. A kölcsönző melletti Walmartban bevásárolunk igen drágán pár alapdolgot, mint 3 tartály 6 literes vizet, pár gyümölcsöt és tonhalkonzervet. A hotelhez (Country Inn by Radisson) levezető utat nagyon nehezen tálaljuk meg. Már 22 óra van, mikor megérkezünk. A szoba okés, de nem a legszebb. Zuhanyzunk, eszünk kenyeret, tonhalkrémet, sajtot, sört és lefekszünk (otthon ajnali 5 van már). M rögtön alszik, én egész éjjel vergődök, képtelen vagyok aludni.

Március 13, szerda

 

Én már fél 5-től csak a telefonomat babrálom unalmamban, fél 6-kor felébred M is és kicsivel 6 után már reggelizünk és 8:15-kor elindulunk. A hotel előtt a körgyűrűre kerülünk, ahol dugó van. 25 fok van, de 30-nak érezni. Sokáig tart, mire a sűrűn lakott területekből kikecmeregve az Orosi völgybe érünk, ott buja vegetáció fogad és rengeteg színes madarat látunk, amik szuper hangokat adnak ki. Rengeteget fényképezek.

Screenshot a google.maps-ből

Cartago

Látunk tenyérnyi nagy kék lepkéket is, ezeket az egész utazás során gyakran látjuk, de soha nem szállnak le, vadul repkednek ide-oda, egyszer sem sikerül lefényképeznem. Tetszik minden. Egy végtelen kanyargós úton autózunk a szállásunk felé és 14 órakor érünk oda. Pont ekkortól van a check in. A szállás (Altura Hotel) egy csupán 3 szobából és egy apartmanból álló privát ház, hatalmas nagy terasszal és csodálatos kilátással az egész völgyre. Egy idősebb hölgy fogad, a tulajdonos, csak sapnyolul beszél, de kézzel-lábbal elvagyunk. Hullák vagyunk. A kertben látunk színes madarakat, zöld és kék kolibrit, beoszerűségeket, egy nagy raj zöld-narancssárga papagájt. Kicsit kipakolászunk és visszamegyünk Turrialbaba éttermet keresni, de csak kis bódék vannak vagy pizzériák, mi meg valami helyi hangulatosra vágyunk. Végül egy kintebbi út mentén találunk egy éttermet, ahol fajitast és quesedillast eszünk, elég jó és nem is drága. 18 órára érünk haza, pont akkor sötétedik. Zuhanyzunk és ülünk kint, az erdő hangosan ciripel korülöttünk. 19 órakor már alig bírunk ébren maradni. 20 órakor lefekszünk. Az időeltolódés ebben az irányban sokkal bruálisabb, mint visszafelé. Amikor itt korán este van, otthon már hajnalodik és az ember ezt érzi, hogy baromi álmos, le akar feküdni, de ha ezt teszi, akkor minden reggel fent lesz már 4-kor, így muszáj kihúzni a lefekvés idejét minnél későbbre.

Costa Rica - Összefoglaló (közkívánságra)

Amikor írtok, hogy várjátok, mindig "szemétnek" érzem magam, hogy van, aki ennek örül, és én "cserbenhagyom". Szóval, ilyenkor kicsit mégis összeszedem magam. Így ma este összedobok egy összefoglalót és holnap reggel közzéteszem. 

Costa Rica - 3 hét

Repülés a Swissair szervezésében: München - Zürich - San José és ugyanezen az útvonalon vissza. 

Az oda 12,5 órás Zürich - Saj José (vissza csak 10,5) távolságot a svájci Edelweiss (= "havasi gyopár") céggel tettük meg. Első alkalom volt velük és az olcsóbb charter szolgálatok közé tartoznak, így nem is nagyon vártunk el többet, mint amit annó az Air Berlintől kaptunk. De sokkal több volt. Beléjük szerettem!!

A gépben hatalmas hely volt, ülésfelosztás 2-4-2 és a térdemtől még jó 20 cm volt a következő ülésig, ami nem csak ülni kényelmes, hanem a filmet nézni az előző ülés hátában is sokkal jobb a szememnek. Nagyon kedves utaskísérők voltak, sokszor kaptunk inni, az étel meg nagyon jó volt, kétféle svájci tipikus kaja közül lehetett választani, friss kenyér volt hozzá, olyan sok szelet, amennyit csak akartál és fém evőeszköz, egy üvegpohár és a kispárnán nem papírhuzat, hanem rendes, színes, szép huzat, mindenen egy havasi gyopár. Tisztaság és az üléstámlában állítható fejtámla. Tényleg szuper volt velük és az ár vert minden mást, ráadásul nem kellett átszállni Amerikában vagy Panamában, a svájciakban meg megbízom, hogy nem kallsztják el a bőröndömet. 

Autó

Europecartól volt, drága volt, teljes önrészkiváltó biztosítással, SUV-t foglaltunk, valami ismeretlen nevű kínai gyártmányt kaptunk. Nagy volt kényelmes, de egy négykerékmeghajtású autótól az ember sok lóerőt vár el, ebben meg annyi sem volt, mint a mi otthoni autónkban, amiben éppen csak 80 van, szóval meredek lejtőn még 1-esben is alig ment fel. Benzines volt, a benzin literára 1 USD körül van. Hatalmas csomagtartója volt és nekünk sikerült ezt is pukkadásig teletömni. 

Szállások és étkezés

Finomabb, drágább, előkelőbb szállásokat foglaltam, egy-kettő kivételével, és azokkal a kivételekkel mind nagyon szuper is volt. Reggeli mindig volt velük, a legtöbbnél nem büfés, hanem eléd tették a rántottát rizzsel és fekete babbal, plusz gyümölcs. Amelyik büfés volt, annál csomó olyan főtt kaja volt reggelire, amiket mi ebédre eszünk. Nehéz volt olyat találni, ami jól esett. Sajt, sonka csak ritkán volt, müzli is. 

A szállásokon főztek vacsorát, de nekünk az fejenkénti 17-22 USD áron túl drága volt. Mindig bementünk a közeli falvakba vacsorázni, rengeteg étterem volt az utak mentén. Legtöbb mexikói, vagy helybéli, vagy staek house ételeket kínált, de pizzéria is volt. Árban sokkal kedvezőbbek voltak, általában 12 és 15 Euro közöttinek megfelelő összegért ettünk ketten. Hatalmas adagok voltak, a helyi kajákat végigettük, mind nagyon ízlett. Soha nem volt bajom tőle, illetve az utazás végére kicsit gyakrabban mentem Wc-re, de nem volt vészes. 

Utak

Borzalmasnak írták le őket. Hát nem voltak azok. Szuper jó minőségű, sokszor vadi új utak voltak. Okés, hogy a sebességkorlátozást valami földönkívüli találhatta ki náluk, mert az autópályával egyenrangú úton is csak max. 80-nal lehet menni, amúgy főutakon a 40 és 60 tipikus, lakott területeken belül meg 25 és 10 méterenként fekvőrendőr. De senki nem ment ennyivel. Mi nem akartunk bűnözni, nehogy bajunk legyen belőle, de ha ilyen előírt sebességgel mentünk volna, mindenhol feltartottuk volna a közlekedést, általában az előbbieknél írtaknál 20-szal többel ment mindeki, így mi is, de még akkor is minket folyton megelőzgettek. Ahol beton vagy aszfalt út van, az nem rossz, ami rossz, az, ha nincs út, azaz kőkemény, köves földút van, na az kirázza a nemlézető vesekövet is. Azokon tilos beszélni vagy enni 😁vagy legalábbis jobb, ha az ember nyelvét nem a fogai között tartja!!! 

Közbiztonság, emberek

Nahát ettől féltem rendesen. Az első napokban majd belediliztünk, hogyan és hova dugdossuk főleg útközben (mert a szállások zömén volt széf) a több részre szétosztott Dollárunk, Colonunk és Eurónk, de végül mind egy hátizsákban landoltak. Ha szállásról mentünk valahova akkor csak max. 50 USD-nak megfelelő pénzt vittünk magunkkal és az útleveleknek és jogosítványoknak csak a színes fénymásolatát. Soha nem tapasztaltunk félelmetes vagy veszélyesnek tűnő helyzetet. A benzinkutaknál golyóálló mellényes gépfegyveres őr volt, ami azért elmondja, hogy valami csak nincs rendjén, de ha oda behajtottál, rajtad volt az őr szeme, szóval vigyáztak rád. Az autót mindig bezártuk bentről. A nagyobb üzleteknek elkerített parkolójuk van és abban is van pár fegyveres biztonsági őr, így ott lehet hagyni a kocsiban a cuccot, ugyanez vonatkozik a nemzeti parkok parkolójára is. A házak mind el vannak kerítve, brutálul, én ilyet még soha sehol máshol nem láttam. Képzeljetek el egy utcát kis házakkal vagy nagyobbakkal, amik kis kerttel vagy előkerttel vannak szegélyezve. Mindnek van egy verandája, szépen lecsempézve, szép nagy zöld virágokkal, hintaszékkel, kerti bútorokkal, függőággyal, ahova kiülnek és ugyanitt, ezen a lecsempészett teraszon parkol a motor, az autó, a biciklik,a babakocsi és az egész körbe van véve a földttől a ház tetejéig vasráccsal, de előtte még ott van a kis út, ami az utcai kapuhoz vezet a kerten át és az utacai kerítés is fel van húzva 2 méteresre, szuronyos, szögesdrótos és van, ahol még ketrec szerűen teteje is van, ami egészen a házig megy. Így a ház és a veranda kvázi egy duplaketrecben vannak. Ámulatba ejtő. Szóval ez is arról mesél, hogy nem lehet valami nagy közbiztonság. De az emberek mindenhol nagyon barátságosak, mosolygósak, segítőkészek voltak, vagy csak úgy üdvözöltek. És ha valamit kérdeztünk, ha csak spanyolul beszéltek, mi meg nem értettük, akkor is minden áron kézzel-lábbal el akarták magyarázni a választ. Szóval a kezdeti szorongásunk nagyon hamar elűnt e téren. 

Klíma, állatok, szúnyogok

Különböző klímazónák vannak, eleve az atlani és csendes-óceáni parti klíma különbözik egymástól. A középső, vulkánikus hegység klímája megint más, és van trópusi esőerdő, köderdő, de száraz szavannás rész is. Így a 16 foktól a 42-ig mindenben volt részünk. Elvileg a száraz évszak áprilisig tart, így nekünk márciusban még száraznak kellett volna lennie, de 5 nap esőben volt részünk. 

Costa Ricában 162 kígyófaj él, ebből 22 mérges!! A megynyugtató számunkra, hogy a kígyók nappal keveset mozognak, éjjel aktívak, így valóban kevés az esély az átlag turista számára, hogy egyáltalán kígyóval találkozik. Mi kettőt láttunk, azokat sem vettük volna észre, ha nem mutatták volna. 

Számtalan majmot (három faj él itt: bőgőmajom, csuklyás majom és a mókusmajom) láttunk, ormányos medvét, mosómedvét, hatalmas kék pillangókat, leírhatatlan sok féle színes trópusi madarat, gyíkokat, iguánákat, kolibriket és lajhárokat. 

Érdekes módon az első 4-5 napban nem csípett meg szúnyog, de azután hadával. Sajnos nem lehet perfektül védekezni. Az ember az erdei túrára befújja magát, már a szabadon álló részeit, magas DEET tartlamú szerrel, ami úgy bűzlik, mint a leégett kábel és döglött hal keveréke, de a szúnyogok megtalálják azt a kis helyet, ahol nem vagy befújva, vagy megcsípnek ruhán át. Az utolsó helyek kivételével, a középső részeken nem a mi általunk ismert tipikus szúnyog volt megtalálható, hanem az ún. púposszúnyogok vagy cseszlék, amik max. 2 mm nagyságúak, úgy néznek ki, mint a muslinca otthon. Nem szuronnyal csípnek, azaz szívnak vért, hanem harapnak és belénk köpnek véralvadásgátlót, majd a kifolyt kis vértócsából lefetyelnek. Na hát ezeknek a csípése brutális volt. Kis kőkemény piros duzzanat lett, ami veszett módon viszketett vagy 5 napig és ha elkapartuk, akkor perceken át folyt belőle mézga szerű folyadék. Ezek akkor is megcsíptek, amíg az ember az zuhany alatt állt, vagy kijött megtörölközni, így lehetetlen védekezni ellenük, hiszen az ember nem DEET-tel zuhanyzik és mégkevésbé vágyik arra, hogy frissen lemosott bőrét azonnal befújj a bűzös méreggel. 

Természet és kalandparkok

A természet lenyűgöző, a vegetáció sokfélesége leírhataatlan. Trópusi esőerdők, gigantikus fákkal, aktív vulkánok, 2000 méter felett, két óceán, a legkölönbözőbb partokkal...A nemzeti parkokban kijelölt ösvényeken lehet túrázni, de állatokat ritkán látni. Több állatot láttunk a hotelek paradicsomi kertjeiben, mint a nemzeti parkokban, amikbe többynire 15 USD fejenként a belépő. 

Kalandparkok tucatjai vannak mindenfelé. Regneteg lehetőség van mindenféle adrenalintúrára. Amiken mi voltunk, azokról majd külön írok. Szuperek voltak, de nagyon drágák. 

Korábban itt írtam az útitervről, a helyszínekről és hogy miket csinálunk, későbbi leírásban azt is elmeséltem, hogy a Tortuguero sajnos kiesett...

Nincs hajtómotor

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon várjátok a beszámolót. Ma egy hete értünk vissza, és még egy betűt sem írtam le és semmit sem foglalkoztam vele. Most számomra sokkal fontosabb, a zenás film elkészítése. Amit csak nagyobb, távoli utazásainkból szoktunk csinálni és meghívunk sok ismerőst és bemutatjuk nekik, Ez 1-2 órás szokott lenni, de most 4 órányi angyag van. Összesen 100 Gigabyte!!! anyaggal tértem haza. Az első hétben éppen csak sikerült a más elintéznivalók és munka mellett a képeket, videófelvételeket kiszortíroznom és feldolgoznom. Közben minden nap gondoltam a blogra is és minden nap az az érzés volt bennem, hogy nincs kedvem, sem lelki erőm, sem pedig főleg fizikai időm arra, hogy ekkora képmennyiséget feliratozzak és feltöltsek a netre (tárhely!).  

Igazából nagyon kevés állandó olvasója van a blogomnak, szóval nincs az a nagy meghajtó erő sem, hogy nagy közönség vár rá. Úgy érzem, kiégtem, nincs kedvem az egészhez tovább, nem tudom rávenni magam elkezdeni csinálni a beszámolót, így most ezt őszintén ki is mondtam, leírtam ide, mert nem szeretnék senkit sem váratni hiába. Egyelőre nem lesz beszámoló. Hogy később, mikor több időm lesz, kedvet kapok-e hozzá, mert éppen unatkozni fogok, azt nem tudom, de egyelőre, nulla a kedvem és nem tudom, hogy a jövőben ez másképpen lesz-e illetve mikor lesz másképp. Ha képes lennék szelektálni, de nem vagyok képes, mert én mindig mindent meg akarok mutatni, akkor leszűkíteném a képeket napi tízre és gyorsan felpakolnék mindent, de nem bírok szelektálni, nekem minden fontos. Szóval ez van most. Nagyon sajnálom és bocsánat azoktól, akik most nagyon csalódottak.

Ismét itt vagyok, megjöttünk Costa Ricaból

Hosszú szünet után, ismét itt vagyok. 

Megérkeztünk Costa Ricaból. Csodálatos volt! Nagyon nehéz szavakban leírnom. Csodálatos ország. Nagyon változatos tájak, fajgazdag állatvilág, mindenhol kedves emberek, csak pozitívat tapasztaltunk. Jó ételek, ízek mexikói irányban. Drága ország, mert az amerikaiknak közel van és főleg ők járnak oda nyaralni, az árak hozzájuk vannak mérve. Veszélyes szituáció nem fordult elő. Három hét csupa élvezet  - "Pura Vida" - Costa Rica úgymond nemzeti jelszava (tiszta élet), a costa ricai nép életmottója, jelentése körülbelül: hála az életért, a tiszta, egyszerű életet élvezni, minden negatív dolgot kizárva, életöröm...a szólást szinte már üdvözletként is szolgálják, hasonlóképpen, mint az amerikaiak "you're Welcome"-ja. 

A három hetünk nagyon intenzív volt, egyetlen pihenőnap sem volt benne, minden nap továbbutazás, aktív programok. Lesz mit mesélnem....hamarosan.