2012. december 29., szombat

Utazásösszefoglaló 2012

A 2012-es év volt eddigi életünk legutazásosabb éve! Már önmagában hihetetlen, hogy az évet a hatalmas és drága álomutazással kezdtük, ami után úgy tűnt más már nem is lehetséges és aztán mégis egész évben utazgattunk. Városlátogatások, hegymászások, ismét Tenerife...csodás év volt és talán sosem lesz már ilyen utazásban gazdag évünk.
Az összefoglalót egyáltalán nem volt könnyű összeállítani, mert hogyan tunék egy ilyen hatalmas útból, mint a tanzániai utazás csak egy-két pillanatot, képet kiragadni? Ezért montázsokat kellett készítenem, hogy összefoglalóbb legyen a kép és ez rengeteg időbeli munkába került. Napi több órát dolgoztam a montázsok összeállításán, ami önmagában is már örömet szerzett!

Így hát kezdjük, ahogy az már csak egyértelmű, 2012. Januárral:

A nagy Tanzániautazás hónapja. Tulajdonképpen mostanra (amikor ezt írom) terveztük ezt az utat, a 10. évfordulónkra, de pár okból előre hoztuk és milyen jól is tettük, mert akkor még nem tudtuk, hogy utazásainknak szűk határokat fog szabni a mélygarázsos ügy. Ez az utazás több álmom beteljesülését is megadta, mint a Kilimandzsárót látni (és megmászni, amit aztán a józan ész lemondott). Helyette megmásztuk a 4.566 m magas kistesót, a Mount Meru-t, ami hatalmas élményt és természeti szépségeket adott.


A második álom megvalósulás a szafari volt és nem akárhol, hanem a Serengetin. Ez gyerekkorom óta, életem egyik nagy vágya volt, eljutni a Serengetire és a a Ngorongoro-kráterbe. Felejthetetlen élmények maradnak ezek. 


Végül pedig ez az álomutazás egy paradicsomi nyaralással végződött, Zanzibár szigetén. Az egész utazás egy álom volt, így utólag majdnem hogy valótlannak is tűnik, csak a képek a bizonyítékok :-).


Február - nem történt utazásilag semmi

Március - a frank körutazás hónapja, ahol a szép városok meglátogatását összekötüttük barát- és rokonlátogatással is.
Greding, Rothenburg ob der Tauber, Würzburg, Kronach, Kulmbach és Bamberg mind csodaszép városok és még az időjárással is szerencsénk volt, hiszen márciusban igazi nyári hőmérsékletet és napsütést fogtunk ki! Nagyon tetszettek ezek a helyek és ha az időnk engedné, akkor szívesen tennék gyakrabban is ilyen kis német körutazásokat, pl. a Fekete-erdőbe, vagy a Keleti-/Északi-tengerhez.


Április - ismét itt voltak a jó barátaink Magyarországról és három fergetegesen jó napot töltöttünk el együtt München legszebb részeit bejárva. Ilyenkor döbbenünk mindig újból rá arra, hogy milyen szép környéken is lakunk. 


Május - Milano, Ingolstadt és Neuburg...kezdődik a városlátogatások sorozata és nagyon szép hónap volt ez is.


Június - 8 nap Budapesten, egy szuper nyaralás volt, nem akartuk heccelni magunkat, pihenni akartunk és sodródni az árral, élveztük e szuper nyaralás minden percét. Kicsit munka is volt a dologban, mert a német blogomhoz akartam egy nagyon részletes Budapest bemutatót gyártani, amihez célzottan jártuk a várost és fotóztam. Sajnos a hosszú bemutató sorozatra nem sok visszajelzés jött, de mi élveztük a városjárást.



Július - az egynapos kirándulások hónapja, mint Landshut, Ausgburg és Freising. Mind nagyon szép kis napok voltak...csak Ulmba nem jutunk el valahogy, pedig már évek óta tervezzük. E hónap végén kezdődött a hegyi túrás sorozatunk is a Brunnenkopf-fal...


Augusztus - Ez az egynapos, de nagy hegyi túrák hónapja, köztük a 10 órás túrával a Soiern-tavakhoz, ami annyira hihetetlen volt szépségeit és a teljesítményünket illetve is, hogy szinte a legszebb túraemlék a közeli múltból. A séta M. anyjával az Eibsee körül is csodás volt, főleg a természeti szépségek...


Szeptember - folytatódnak a túrák, mint a Kramer hegy vagy a Pürschling megmászása. Az első vonatos utam Budapestre.  Ezen kívül, még ha ez nem is valódi utazás, de egy időbeni utazásnak számít, a Vadász és Kocsihajtó Gála a Schleißheimi kastélyban - ez is egy nagy élmény volt.




Október - az ötödik utunk Tenerifére, ahol szintén végig szuper időben volt részünk. Találkoztunk egy német blogismerőssel és megmásztuk a 3.718 m magas Teide vulkánt. Ismét egy remekül sikerült utazás.


November - sajnos nem jutott idő semmiféle kirándulásra, kis utazásra, mindketten sokat dolgoztunk.

December - a bécsi út aranyozta be ezt a szürke téli hónapot, ami a nagy hideg ellen is nagyon jól sikerült és élvezetes volt.


A 2012-es év utazásokban olyan gazdag volt, hogy nem tudom, sikerül-e valaha az életben még egy ilyen jó évet összehoznunk. A tanzániai utazás hatalmas élménye után megfogadtunk két dolgot: 1. hogy mindeképpen megyünk még Afrikába, 2. hogy az elkövetkezendő 10 éveben kizárólag sárgaláz veszélyes országokba utazunk, mert nem akarjuk 10 év után a veszélyes oltást ismét meghosszabbítani, így most kellene kihasználni a védettséget. De sajnos eme ígéreteink egyikét sem tufjuk aközeli jövőben megvalósítani, a már említett mélygarázsos ügy miatt.  

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szuper év volt, így visszavetítve, amikor olvastam az az érzésem támadt, hogy ebben minden benne van, amit egy ember el tud képzelni, a hegyektől a városig, a szafaritól a gyönyörű tengerpartig, tényleg nagyon szerencsések vagytok, hogy ezek az álmok megvalósultak!
    Kívánom a jövőben ugyanezeket nektek!!!

    VálaszTörlés
  2. Andi ez valóban remek!
    Én azért még kívánok Nektek sok ilyen hasonló évet!
    BUÉK!
    Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kriszti! Köszönöm, neked is sok szép utazást az új évre!!!

      Törlés
  3. Remek év volt, hasonlókat kívánok a jövőben is! A montázsok pedig csodásak, érdemes volt annyit dolgozni velük!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Flögi,
    Most akadtam rá a blogodra, gyorsan be is jelöltem követésre. Magam is egy magyarországi barangolósat vezetek, de jó néha szétnézni a nagyvilágban is. A szép fotók rögtön megfogtak, gratulálok. Amint lesz rá alkalmam visszanézek a naplódban.
    Baráti üdvözlettel, Miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Miklós, köszönöm szépen, jól esik, és örülök, ha tetszik. Majd én is bekukkantok hozzád. üdv: Flögi (Andi)

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről