Május 20.
Fél
8-kor kelünk. A reggeli
szuper, finom dolgok vannak, nagy a választék és nagyon igényesen,
szépen, gusztusosan van kínálva minden, friss kenyerek, sajtok, frissen facsart narancslé...10 pereccel 9 előtt elindulunk, a
busz pont jön, fél
órát megy befelé. 10:30-ra van belépőnk az Alcazar Reál Alto palotájába,
hosszú
sor van a főkapunál, de csak azok állnak sokat, akik most vesznek
jegyet, mi gyorsan bejutunk. 17 Euro fejenként a jegy.
Az Alcazar egész területe megtekinthető egy egszerű belépőjeggyel, és van a kombinált belépő, amiben a palota is benne van. Nekünk ilyen jegyünk van, amit előre az interneten az Alcazar hivatalos oldalán vettünk meg, és ami azt jelenti, hogy 10:30-kor nem a bejáratnál kell lenni, hanem minimum 10:20-kor ennek a palotának a bejáratánál. Mivel jó fél órával korábban megérkezünk, addig az udvarban nézünk körül. A palotában ellenőrzik mégegyszer a jegyet és az összes táskát, fényképezőt, mobiltelefont le kell adni, elzárni egy szekrénybe. A vezetés audioguiddal megy, ami nagyon jól meg van csinálva, mindig akkor és arról beszél magától, ahol az ember éppen van. A palota csodaszép belül. Bár a sok blabla, amit mesélnek, igen unalmas, de megérte a belső részt is látni. Erről nincs fotó, mert tilos fényképezni, végig egy fegyveres őr kísér minket.
Miután a palota belsejét megnéztük, kényelmesen nézzük tovább a többi épületet és kertrészt. A belső terekben nem szabad vakut használni, mégis sokan tesznek rá, és vakuznak, amit igazán nem tartok illedelmesnek. A belső terek igen sötétek, jó eredményt vaku használata nélkül, csak minimim 800 ISO értékkel, nagyobbra nyitott blendével (én 5,3-ast használtam) és automatikusan hozzáadott kicsit hosszabb záridővel lehet elérni, ehhez abszolút nyugodt kézre van szükség, különben elmosodóttak lesznek a képek. Ilyesmihez profi módon állványt kellene használni, de azt is tilos, mondjuk biztosan nem vacakolnék vele. Ezt az egészet csak azért írtam le, mert érdekelne az ok, hogy miért nem lehet vakut és állványt hasznáni, ezek egyike sem károsítja a belső teret, ezért azt gondolom, hogy ennek oka az lehet, hogy kevés jó minőségű és máshol felhasználható fotó készüljön. De ez csak az én gondolatmenetem.
A kert tele van citromfákkal és azok tele hatalmas, narancsnál is nagyobb citrommal és mind lehull és elrohad. Nagyon sajnálom a sok lehullott, otthagyott citromot, imádom a citromot és mennyi sok limonádét lehetne belőlük csinálni.
A katedrális tornyába jó lenne felmenni, de valami brutális hosszú sor áll a bejárat előtt és nagyon meleg van, így erről leteszünk.
Minden nagyon szép, jó 3 órát vagyunk bent összesen. Utána csatangolunk mindenfelé a városban. Bolyongunk, kávézunk egy helyen és lejárjuk ma is a lábunkat, de nem baj. Az egész nagyon tetszik. 16 óra körül átmegyünk a folyó másik oldalára, ahol tegnap szinte csak teletömött tapas bárokat találtunk, de most sok zárva van. Végül egyiknél hatalmas nagy haltálat eszünk, nem is drágán (19 Euro két főre, de három embernek is sok lett volna). Utána gyalog megyünk még igen sokat vissza a buszig, közben egyszer ücsörgünk egy padon. Veszünk még sört és tévézünk.

Szeretjük
ezt, hogy nem minden áron akarunk mindent megnézni és hogy csak a
kedvünk szerint bolyongunk egy városban, szinte semmiről nem is tudjuk, hogy micsoda, nem kell az agyunkat telebombázni hatmillió infóval, mi így szeretjük, így tudjuk magunkba szívni a hangulatát és Sevilla nagyon tetszett. Van aki ezen meg fog botránkozni, de mi nem vagyunk képesek ezt a sok történelmi dolgot felvenni, magunkban elraktározni, ha meg is hallgatjuk, már aznap este nem tudnánk, miről is volt szó. Minket az érdekel csak, amit a szemünk lát, annak, hogy mi van mögötte, csak igen ritkán olvasok utána.
Genau so sollte es doch auch sein. Sich das anschauen was einem persönlich zusagt und auch alles in Maßen. Ich finde sonst kann man es gar nicht verarbeiten. Weniger ist mehr um es auch genießen zu können^^
VálaszTörlésTolle Eindrücke hast du mitgebracht. Das würde mich auch alles interessieren und ich kann mir gut vorstellen das es auch beeindruckend ist wenn man davor steht.
Liebe Grüssle
N☼va
Daran konnte ich mich noch von deinem Blog erinnern und sagte dort auch, daß du von dort auf TF "rüberfährisiert" hast. :-) Cadiz, meinte ich, habe zu dem falschen Kommentar geschrieben. LG
TörlésOooo, csodalatosak ezek az epuletek, gyerekkorom ota vagyom negnezni oket. Kedvet kaptam Andaluziahoz, koszonet a beszamoloert!
VálaszTörlésMegérte várni, nagyon szép képeket csináltál ezen a napon is.
VálaszTörlésUtálom én is, ha nem engedik meg, hogy vaku nélkül fényképezz. Egyszer egy ilyen helyen azt mondta az Idegenvezető, hogy azért, mert így kevesebb ideig van bent az ember, ergo több embert tudnak beengedni, ami több bevétel a helynek. Úgy tűnik, ma már csak ez számít ☹️
Érdekes magyarázat, mert a vakuval sokkal gyorsabban megy, mint anélkül, meg eleve nem értem, miért lenne vakuval lassabb. Soha nem fogjuk megérteni, mire jó ez.
TörlésMindig szívesen gondolok vissza Sevillára, minden este az ingyenes flamenco bárban sangriáztunk és igazán andalúz hangulata volt az egésznek.
VálaszTörlésA vakut általában azért nem engedik, mert fakítja a textilek, festmények, csempék festékének a színét. Nyilván nem egy-két fotózás, de a turistatömeg ami itt napi szinten átáramlik, az már jelentős. Az állvány az ami sok időt vesz el, gyorsabban tovább halad a tömeg ha nincs állvány, és mivel sokan csak felfele bámészkodnak, van aki hasraesne egy állványban és inkább elkerülik az ebből adódó problémákat.
VálaszTörlésA fényképeket van ahol azért nem engedik, mert így akarnak rávenni, hogy vedd meg az ott árult kéleslapokat, képeskönyveket. Van ahol ezt fotójeggyel kompenzálják, és ha nem képeslapot veszel hanem fizetsz a képeidért, akkor fotózhatsz.
Szerintem így is nagyon szép képeket csináltál.
Örülök, hogy tetszett Sevilla, szerintem is hangulatos város, sajnos nyáron borzasztóan meleg.
Köszönöm ezt a magyarázatot, ésszerűnek tűnik. Azt írta az útikönyv, hogy Cordoba a legforróbb város, mert egy katlanban fekszik, valóban nagyon forró volt, de az egész utazásunk során, mindenhol.
TörlésCsodalatos varos fel kerult a listamra ez is :)))Nagyon jok a fotok is!!
VálaszTörlésValóban, Sevilla nem az a tipikus város, amiről az ember sok beszámolót olvas, pedig megéri oda utazni.
Törlés