Május 19.
A LH gépünk egy pici késéssel indul. Délben érünk Sevillába. A reptér épülettől elég sokat
kell gyalogolni egy parkolóig, ahova az autókölcsönző cég kisbusszal jön értünk, mert a
telephely egy kicsit odébb van. Egy eddig számunkra ismeretlen nevű kölcsönzőhöz (Centauro) közvetített ki egy megbízható német közvetítő oldal. Azért választottuk őket, mert ez volt a legolcsóbb és benne volt üveg-, tető, és alvázkár is a biztosításban. A felvétellel minden rendben. Hőség van. Nagy autót béreltünk a két nagy bőrönd miatt.
Az Ibis hotel
csak 7 km-re van, Sevilla szélén. A drágább verziósat foglaltuk, nem a budgetet. Valahogy nem vártam sokat tőle, de teljesen rendben van, sőt... Az utcán is lehet parkolni, de jobbnak látjuk betenni az autót a mélygarázsba, amiért napi 6 Eurót kérnek, ezt csak később tudjuk meg.
Fél 3-3 körül megyünk be a városba a 28-as busszal, aminek kb. 200 méterre van a megállója és 1,40 Euro fejenként. Jó 15 perc alatt a belvárosban vagyunk és eléggé céltalanul menetelünk. Elsőként a buszmegálló mögötti lila (jacaranda) fás parkot járjuk be és azután a Plaza de Españahoz jutunk.
Fél 3-3 körül megyünk be a városba a 28-as busszal, aminek kb. 200 méterre van a megállója és 1,40 Euro fejenként. Jó 15 perc alatt a belvárosban vagyunk és eléggé céltalanul menetelünk. Elsőként a buszmegálló mögötti lila (jacaranda) fás parkot járjuk be és azután a Plaza de Españahoz jutunk.
Sok szép épület van és
hangulatos a város. A bikaviadal csarnokba sajnos nem lehet bemenni, mert ma
este flamenco táncos előadás lesz. Kár, jó lett volna egyet látni. Átmegyünk a Guadalquivir
másik oldalára és ott meg rengeteg étkezde, fagyizó, tapas bár van. Nagyon
hangulatosak a kiülős helyek. A lábunk meg a hatunk is fáj már a sok menéstől,
fél 8 van már, amikor hazaindulunk. A szobában maradunk, tévézünk, sörözünk,
hullák vagyunk. Sevilla hangulata tetszik.
Nagyon tetszik 😍
VálaszTörlésValóban nagyon bejött nekünk is. Az első hely volt, volt rá másfél napunk, így nyugodtan kullogtunk bármerre, voltak jó hangulatos részek is, még egy második rész is jön róla.
TörlésKíváncsian várom! 😊
TörlésOh wie schön! Sevilla muss ich unbedingt auf die Reiseliste setzen. Wunderschöne Fotos vielen Dank und liebe Grüße Tina
VálaszTörlésDanke, Tina, du die Mühe nimmst und auch trotz der fremden Sprache hier vorbeischaust.
TörlésLiebe Grüße, Andrea
Wäre ich nicht so früh (eher) nach Deutschland dann hätten wir im April auch dorthin eine Reise (vom hiesigen Reisebüro) gemacht. Sevilla ist eine Stadt die mich schon lange reizt, und deine tollen Bilder bestätigen es nur.
VálaszTörlésLiebe Grüssle
N☼va
Ja, Sevilla hat was an der Stimmung. Mir hat am besten Cadiz gefallen, danach Sevilla und Cordoba, die anderen Städte hätten wir auch lassen können und stattdessen ein bißchen mehr relaxen können.
TörlésLiebe Grüße
Cadiz war ich auch schon, da ging damals meine Fähre nach hier ab ;-)
Törlés