2013. november 20., szerda

Fuerteventura - Dunas de Corallejo

azaz: Corallejo dűnéi

Ismét valamennyivel odébb autózunk, ahol egy szép stand van az autóút mellett, a másik oldalán pedig végtelennek tűnő homoktenger. Az eredeti tervem az volt, hogy sötétedés előtt jövünk ide, emiatt cipeltem el otthonról a hatalmas nagy és legalább másfél kiló súlyú fotós állványt is, mert tervem szerint, le akartunk feküdni valahol a sivatag mélyén egy dűnére és nézni és fotózni a csillagos eget. 




Sivatagi egerek. :-) 






Már az előző megállóhelyünknél is felfigyeltünk arra, hogy az autóút sivatag felőli oldalán szinte minden 50 méteren táblák vannak. Ezeket elolvasva, hamar tiszta lett a kép, hogy a természetvédelmi területre tilos a belépés embernek. Míg az út tenger felöli oldalára ez nem érvényes, szóval a turistáknak be kellene érniük ennyivel. Mivel mi természet- és törvénytisztelő emberek vagyunk, nem merünk csak úgy bemenni a sivatagba, félünk attól, hogy rangerek járőröznek és az idén nyáron láttuk a szardíniai homokdűnéknél, hogy aki figyelmen kívül hagyva a tiltást, felmászott a dűnékre, azt megbüntették. Hogy mennyi lehet a büntetés? Fogalmunk sincs, arról sem, hogy egyáltalábn van-e ilyen, de ha abból indulunk ki, hogy ilyesmikre nagyon magas bírságokat szoktak kiszabni, akkor lehet akár 50, de akár 500 Euro is.

Hm...mi legyen? Be kéne menni valahogy nagyon gyorsan az első dűnék mögé, hogy kintről az útról ne láthassanak, vagy továbbautózni addig, míg nem lesznek ilyen tiltó táblák. Ez utóbbit választjuk és azzal szembesülünk, hogy tiltó táblákat csak oda tettek ki, ahol parkolók vannak, ahol pedig nincs tábla, ott lehetőség sincs megállni autóval, így el is hagyjuk az egész sivatagot és az első körforgalomig kell autóznunk, hogy meg tudjunk fordulni. 
Ekkor elmegyünk a Montana Roja mellett, amit most szintén a haladó autóból tudok csak lefotózni, de jobban, mint az érkezésünk napján. 







Nagyon tetszik ez a leerodált hegy, a "bordái" olyanok, mint valami hatalmas "szörnyfa" gyöketrei, a színek, a formák csodálatosak. 

Visszaérkezünk ugyanahhoz a parkolóhoz, ahol előzőleg a strandöbölnél voltunk, mivel más pakolási lehetőség nincs. Úgy döntünk, hogy megkockáztatjuk, hogy bemegyünk a dűnék közé, óvatosak leszünk és hát más emberek csak úgy lazán mászkálnak az út menti első dűne tetején és nem úgy néz ki, mintha minden 5 percben jönne egy ranger (aki lehet, hogy nem is létezik). 
Nem ott megyünk be, ahol a többi turista van, hanem elsétálunk úgy 200 méterrel odébb, ahol érdekes formájú dűnék vannak. 




 







Annyira félünk, hogy elkapnak, meg a bírságtól, hogy egyetlen másodpercre sem tudom magam elengedni és csak úgy haptákban kattintom a fotókat is, pedig eredetileg komolyabban akartam itt a fotózással foglalkozni, de nem megy. Gyorsan iszkolunk befelé a sivatagba a dűnék mögé, hogy az autóút felől ne lehessen minket látni. Lehet, hogy tök hülyék vagyunk, de ez van, túl becsületesek vagyunk ahhoz, hogy nyugodt lélekkel tudjunk sétafikálni egy tiltott területen. 



























Emiatt a pánikolás miatt így nem készítünk sem közös, sem másmilyen állványos képet és nem várjuk meg a naplementét sem. 

Elmegyünk a Mercadonába vacsorát venni, ami disznóhús és borda lesz. 


Este próbálom az állvány segítségével a csillagos eget az erkélyünkről fotózni, de túl erősek a város fényei, a sivatagban sokkal jobb lett volna. Ehelyett egy kép lesz csak a szemben lévő Lanzarotéról, a fényekkel teli Puerto del Carmen és vele egybenőtt Arecife városáról.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon klasszak itt is a dűnék! :-) Elvileg itt is ki van írva, hogy nem lehet bemenni, de itt sem tartja be senki, itt nagyon sokan mászkálnak-csúzdáznak a gyerekek. Rendőrt sem láttam még soha, illetve, igen, a dűnék alján parkoló autósokat szokták megbüntetni :-D Igazából csak szólnak, szóval még ebben is "lazák". Majd legközelebb felmásztok ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Enikő, most már nagyon bánom utólag, mások is lazán sétafikáltak ott, mi meg nem mertünk visszamenni mégegyszer...

      Törlés
  2. Én tavaly csak olyan tiltó táblát láttam, hogy nem szabad a köveket egybehordani...lehet, hogy a belépést tiltóak újak lennének...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Döme, a parti részen más volt a táblákon, de az út sivatag felöli oldalán rajta volt, hogy nem szabad bemenni, nem szabadd kutyát beengedni, nem szabad állatokat vagy mást "vadászni" ("no hunting :-) " ) és nem szabad tüzet rakni.

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről