A szalina után egy majdnem 40 km-es útszakasz következik, mely a szigetbe kanyarodik a partról és abszolút terméketlen, kopár vulkáni tájban halad, mely nagyon emlékeztet Lanzarotéra.
Mindenütt látni ezeket a szélkerekeket, amiknek a szerepére nem jövünk rá, de vízpumpának gondoljuk és erősen úgy rémlik, mintha western filmekben is gyakran láttunk volna ilyet. Ezek a szigeten százával láthatóak.
Nagyon ritkán feltűnik egy-egy egészen picúrka pálmás oázis is, mint ez itt:
A Costa Calmának nevezett üdülőrész előtt egy ilyen pálmafasoron vezet át az út:
Los Verdesnél lehajtunk a part felé, itt kezdődik el a több kilométer hosszú lagúnás partszakasz. A felette lévő homokköves domboldalban borzalmas minőségű köves úton lehet végigmenni a partszakasz felett, amit mi meg is teszünk.
Amikor elsőször megállunk, ez a búbos banka iszkol a bozótba:
A Playa de Sotavento de Jandia, a homoksivatagos Jandia-félszigeten elterülő 25 km hosszú strand. A legtöbb részéhez csak gyalogosan lehet eljutni, így ha itt többet akarnánk látni, egy egész napra szükségünk lenne. Órákig, sőt napokig el tudnám nézegetni, amint a tenger befolyik a lagúnákba és elárasztja a szárazföldi részeket. Sajnos pont ekkor érkezik egy irdatlan nagy fekete felhő fölénk, mely árnyékot vet a tájra, így a fotókból hiányzik a fény és a színek.
Vagy egy fél órát bámészkodunk egy szritről, míg a viharos szél kishíjján letaszít. Mivel nagyon elment már az idő, továbbindulunk a Risco del Paso part felé, ahol fekete lávaszirtek között, nyelv formájú csíkokban nyúlik be a fehér homok az óceánba ( -> szuper képek a google earth-ön). Itt az első parkolóhoz jutunk, ahonnan még nagyon sokat kellene dombokon fel és le menni, míg elérnénk a képeslapokról ismert, legszebb ilyen homoknyelvet. Ehhez nincs kedvünk és kitartásunk, így csak az első ilyen nyelvig megyünk a dombon. Szél nélkül nagy forróság lenne, de a szél hideg és borzasztóan erős, hogy alig bírunk széllel szemben lépkedni a dombháton.
Ezt a virágzó növényt gyakran látni a homokban:
Ohhh!! Egy "Kétfogú"-csontváz :-( (kétfogúnak hívom a kedvenc animációs barátom, az Ice Age mindig magányos, Scrat mókusát).
Ezen a homoknyúlványon lemegyünk a partra és ott sétálunk a parkolóig vissza:
Később egy kilátóból:
Végül elérjük a Jandia-i világítótornyot, ahol egy zöld parkban egy újabb bálnacsontvázat látunk. Itt már 16 óra van és mivel fél 6 - 6 felé elkezd sötétedni, már nem akarunk (meg értelme sincs) a 20 km hosszú földúton a Cofete-i tengerparthoz kimenni. Nagyon messze vagyunk már otthonról, legalább 150 km-re. Éhesek vagyunk, veszünk egy bevásárlóközpontban jégkrémet és elindulunk vissza, hazafelé.
Vacsorára a tegnapi hús és borda maradékát grilllezzük cukkinivel. Nagyon beeszünk. :-)
Nagyon tetszik, egyik-másik kép olyan, mintha festetted volna! :-) Az meg külön szerencsés, hogy itt nincs tömeg, nincsenek sorban szállodák!
VálaszTörlésSzia Enikő, valóban ezt a szigetet még nem lepték el a turisták és nincs is sok nagy hotel.
TörlésGyönyörűek a képek, az előző bejegyzésben a mókusok is tündériek voltak! Kíváncsian várom a folytatást:)
VálaszTörlésSzia Andi, köszi és örülök, hogy még mindig hűen nézegeted a blogom. ;-)
Törlés