La Réunion - Forest de Tamarins

November 27.

Az utolsó napokban délután már olyan fáradtak voltunk, hogy alig volt bennünk élet, így úgy döntöttünk, ma kialusszuk magunkat. Érdekes módon minden reggel 5 és 6 óra között felébredünk és csak ritka az, hogy sikerül ismét visszaaludnunk. Szerencsénkre nincs sok szúnyog errefelé, azért legalább egy minden éjjel bent van, de este bekenjük a végtagjainkat Authannal és így nyugodtan tudunk aludni. A hőség is kibírható, éjjel átjárja a szél a lakást. 

8 óráig sikerül aludnunk, a munkagépek zaja ébreszt, amik a házunkhoz felvezető szerpentines úton reggel 7-kor kezdenek el dolgozni. Ma nem nagyon tudjuk még, hova is akarunk menni, egy laza napot képzelünk el, valahol a közelben egy kis túra, azután fürdés. A Tevelave nevű helyet választjuk ki a térképről, ami tőlünk max. 30 km-re tűnik lenni és ott egy erdőben egy kisebb túrát nézünk ki a túrás könyvből. 

Fél 10 körül indulunk el a hegyre és ahogy feljebb haladunk a kínzó szerpentineken, több irányban is követ minket a mellettünk párhuzamosan felszálló passzátfelhőköd, mi pedig nagyon nem szeretnénk, ha utolérne és olyan az egész, mint egy versenyfutás a felhőkkel. Sietünk felfelé, de az utolsó falu után nincs már kitáblázva, merre tovább és a GPS sem találja meg az utat. Kérdezősködünk, és jól eligazítanak és ismét azt kell mondanom, hogy csak magunktól az életben nem találtuk volna meg a Forest de Tamarins-ba vezető utat. Ismét rengeteg idő elmegy, mire célba érünk, hihetetlen, hogy 30-40 km-hez két órára van szükség. 

hindu templom, útközben:

Rengeteg érett mangó hullik a földre és rohad el és mégis olyan drágán adják, sosem fogom megérteni az okát: 

A vegetáció nagyon hamar átvált ún. cryptomeria fenyőkbe, ezek csak egy rövid szakaszon kísérnek és úgy néznek ki, mint valami húsos ágú ősfenyők, mint amik az őskorból maradtak volna itt, a cikászok idejéből. Már ezek lenyűgöznek, de kicsivel utána igazi buja trópusi őserdőszerűség következik, rengeteg színes virág bújik meg a buja zöld növényzet között és egyre gyakrabban tűnnek fel a hatalmas páfránypálmák, amik még inkább olyan időket idéznek, amikben még dinoszauruszok jártak-keltek. Teljesen elámít ez a növényzet és ezt a fotók nem is adják vissza, de még a rövid videók sem, amiket csináltam. 

Erdei túrára indulunk. A kiindulópontról vagy egy 4 órás nagy túrát vagy egy másfél órás kicsit lehet választani. Nekünk a kicsi is elég, a lényeg, hogy betekintést akarunk nyerni ebbe primér erdőbe, ami a sziget őshonos növényeivel van tele. A „ködfogó szakállakkal” (egy zuzmóféle, ami a fák ágairól lóg le és a ködből szűri ki a nedvességet) teli tamarinfák között mindenfelé a több méter magas páfránypálmák ágaskodnak az ég felé, és piros, fürtökben lógó virágok, százszorszépek, alpesi virágok és apró erdei szamócák vesznek körül. 

Lenyűgöző látvány, minden pillanat elámít. Sajnos a passzátfelhők utolértek és kezdik „felzabálni” (mint valami gonosz szellemek) az erdőt és ezzel a látótávolság is egyre csökken, valamint erős szitáló, hideg ködeső terít be minket, ami apró kis vízbuborékokban rakódik le a hajszálainkon és M. szakállán. A vége felé már kellemetlenné válik a túra, mert egyre vizesebbek leszünk és egyre hűvösebb is lesz. 

A passzátfelhőknek „leheletük” van. Mikor még oda sem érnek, már akkor érezni a hideg, nyirkos leheletüket. A visszafelé úton egy teljesen másfajta erdőn megyünk át. Itt nincsenek már páfránypálmák, csak a tamarinok és jobbról-balról az ösvényt végig kána szerű broméliafajta szegélyezi. Sajnos már elvirágzott, de narancssárga, fürtös virága volt, pár helyen még látszik. Kis idővel ezelőtt csodálatos narancssárga virágsor kísérhette az itt túrázókat. 

Később vadon növő kálákat is látunk, amik hatalmasok. Abból volt az esküvői csokrom, de azok minik voltak. Mire visszaérünk az autóhoz, csurom vizesek vagyunk és fázunk, ami nem csoda, mert a passzátfelhők lenyomták 15 fokra a hőmérsékletet. Hatalmas élmény volt ebben az őskori hatást kisugárzó erdőben túrázni. 

Cryptomeria:

Ezután hazamegyünk, 2-re érkezünk St. Leuba és 30 fok van, ami fura a 15 után. Zuhanyozunk, eszünk valamit és  máris megyünk L’Ermitage-ra strandolni. Szuper a víz, annyira langyos és kristálytiszta, hihetetlenül sok színes halat látunk. Kb. 18 óráig maradunk, utána még pár apróságot és képeslapokat veszünk (utóbbiban igen kicsi a választék). Majdnem 8 órakor érünk csak haza és a tulajék kijönnek, érdeklődnek, hogy hogy vagyunk, miket csinálunk és meghívnak az utolsó előtti estére magukhoz vacsorára.