La Réunion - Ravine St-Gilles - kirándulás a három tóhoz

November 24. 

A lakásunk egyik oldalán rendes ablakok vannak, műanyag spalettákkal, amiket fel-le lehet állítani napvédőként, de a másik oldalon és középen ugyanilyen spalettás rendszerű, de üveglapokból álló fura ablakok vannak. Ezeket is lehet egy tekerőkarral fel-le állítani, de igazából ehhez senkinek sincs türelme, meg értelme sincs sok, csak éppen ezek a keleti oldalon vannak, és a reggeli nap már erősen besüt a lakásba, hogy a wc-n ülve vagy fogmosás közben illetve a konyhában állva az ember már hőgutát kap. 

Reggel 4:45-kor kel a nap, a világosság elárasztja a lakást és dől be a meleg. Reggel 7-kor már olyan a hőség, mint Görögországban délben szokott. 

Az első napunk ez, nem sietünk, szetenénk lehiggadni a munka és az ideutazás stresszéből és az árnyékos, és csodálatos kilátással rendelkező erkélyünkön, kényelmesen, lassan és ellazulva reggelizünk és beszéljük meg a mai programot. Mára nem tervezünk távoli dolgokat, a közelebbi környék megismerése elegendő. 

Kilátás az erkélyről Saint Leura

Pointe des Trois-Bassins

9-kor indulunk útnak és előbb a parti úton a közeli La Saline-les-Bains, L’Hermitage-les-Bains és Saint Gilles strandjait mérjük fel, amik már most tetszenek. Saint Gillesben picit megállunk, de annyira kínzó a hőség, hogy nincs kedvünk a yachtkikötőben perzselődni, inkább elindulunk a D10-es úton a három tó és vízesés felé. 

St. Gilles

Megvettem a német Rother Wanderführer könyvet, amiben 52 könnyű és nehezebb hegyi túra leírása van, ebben szerepel a tavakhoz vezető ösvények leírása is (Ravine St-Gilles néven). Mégis olyannyira nem egyértelmű, hogy honnan is indul a túra, hogy nehezen találjuk meg a kiindulási pontot (ez a későbbi összes túránkra ugyanígy vonatkozik). Kis kérdezősködéssel végül megleljük a parkolót, ahonnan két ösvény indul, egyik lefelé a két alsó tóhoz és egyik felfelé a felsőhöz. Mint ahogy a könyv leírja, elsőként középsőhöz, a Bassin des Aigrettes-hez indulunk. Kiégett növényzet és kaktuszok között vezet az ösvény, előbb lefelé, majd a vízvezető csatornák betonpadkáján tovább.

Könnyű, 10 perces séta után ott is állunk az első és egyben a legcsodálatosabb vízesés előtt. Nagyon kicsi a hely, ahol csúszós köveken álldogálni lehet és pont rengeteg emberrel egyidejűleg érünk ide és szinte mozdulni sem lehet. Sokáig gyönyörködünk a leírhatatlan látványban és gondolkozunk, hogy fürdenénk a tóban, mert nem is annyira jéghideg a vize, de nincs hova lepakolni a holminkat és a sok ember között nem is szívesen hagynánk őrizetlenül. 

Nekünk már ez az első vízesés is egy álomhely és teljesen lenyűgöz. 

Innen a csatorna mentén visszafelé haladva, majd az elágazásban egyenesen továbbmenve és azután a dzsungelben, gyökerek és sziklák között mászva érkezünk meg a második tóhoz, a Bassin Cormoranhoz. Ez nem egy nagy szám, az előzőhöz képest és az idevezető út tekintetében nem is nagyon érte meg idejönni. Egyszer elcsúszok és hatalmast vágódok egy sziklához a térdemmel. Rengeteg szúnyog van itt. És égig érő, combvastagságú bambuszok, amiknek a végein szövőmaradak gombolyagfészkei lógnak. 

Borzasztó a hőség és a levegő páratartalma. Annyira izzadunk, hogy csurom vizesek vagyunk.

Ezután visszamegyünk a parkolóig, a kiindulópontunkig, ahol az ösvény kezdete elágazik és a fenti ösvényen, egy másik vizes csatorna mentén, olyan negyed órás gyaloglással érjük el a felső tavat, a Bassin Malheur-t. Ez is csodálatos környezetben fekszik. A vízesése „nem működik”, azaz nincs elég víz hozzá, de a tó egymagában is hihetetlenül szép. Ennek vize folyik egy kicsit lejjebb a sziklákról a Bassin des Aigrettes-be. Itt sok fiatal ugrál a sziklákról a tó vizébe és mi is fürdünk egyet a jeges vízben, ami a felforrósodott, izzadt testünknek nem csak testi, hanem lelki felüdülést is jelent. 

Egy álom ez a három tó és milyen könnyen megközelíthetőek.