La Réunion - Langevin völgye

Novmber 25.

7-kor kelünk fel és 9-kor indulunk el a sziget délkeleti részei felé. Saint Louistól kezdve végig dugó van. A végig azt jelenti, hogy St. Pierre-en és St- Joseph-en át is és közte a főutakon. Borzalmasan idegesítő, hogy egy alig 60 km-es szakasz megtételére, aminek a fele autópálya, 2 óránk megy el. Mi ugyanis nyaralni vagyunk itt! Azaz csak két hetünk van az egészre és nem tudunk máskor is jönni, nincs időnk ilyen dolgokra, mint dugó. 

A probléma már nálunk kezdődik, ugyanis a házunkhoz a parttól egy nagyon meredek, sok hajtűkanyaros út vezet fel, amibe éppen valami vezetékeket fektetnek és reggel 7-től kezdve váltólámpák engednek át a felbontott útrészeknél csak pár autót, így beragad ott a forgalom, már a házunktól a fűútig való lejutás jó 20 percbe kerül. 

Pár kép útközben

Itt eltévedtünk és a szigetet egyik felét átszelő N3-as útra keveredtünk, ahol bezzeg nem volt dugó: 

Mindenütt cukornád:

A cukornád feldolgozás, amiről sajnos semmi fogalmam sincs, így nem igazán értem, miért a száraz náddal dolgoznak a zaftos zöld helyett:

Az első célunk a Langevin völgy. Sajnos már dél is elmúlik, mire odaérünk. Ezzel nem számoltunk előre. 

A kép alapján könnyebb elképzelni

Egy csodálatos vulkanikus hasadékvöly ez, ahol a Langevin folyó csurdogál, a lávakövek között természetes fürdőmedencéket mosva magának. Rögtön az út kezdeténél máris picknikező helyek vannak kialakítva és a helybéliek a folyó minden szakaszán a természetes medrekben fürdőznek. Kiszállunk nézelődni és a fejünk felett litchi gyümölcsök lógnak mindenütt. Még sosem ettünk ilyet, jó lenne szedni párat, de nagyon magasan vannak. 

Hihetetlenül buja zöld a környezet és leírhatatlan szépségű a táj. Vad, trópusi virágok sorakoznak mindenfelé csak úgy az utak mentén. Szerpentines út kapaszkodik a völgyben egyre felfelé a folyó mentén. Két nevezetes vízesés van itt, a Cascades Trois Noir és a Cascades de Grand-Galet. Az egyiket nem találjuk meg, jobban mondva, csak egy igazi nagy vízesést találunk és előtte egy parkolónál nagyobb medencéket a folyómederben, ahol kisebb lépcsőkben vannak vízesések. A víz színe csodálatos. Egy barlang előtt állok a sziklákon és a barlangból, lelógó liánok között egy hatalmas ragadozó madár repül ki. Olyan érzés, mintha egy fantasztikus, olyan „Avatar” féle film hátterébe látnék bele. Itt a sziklákon elugrándozunk több felé, nézelődünk, majd az úton valamivel feljebb elérjük a nagy vízesést, ami csodaszép. 

A nagyobb vízesés kicsivel fentebb egy nagy kanyar parkolójából látható: 

Utána még tovább gyötörjük, a minimális lóerővel rendelkező autónkat (ami az éles és nagyon meredek kanyarokban még egyesben, padlógázzal is inkább áll, mint előre halad) felfelé, míg egy kis településen keresztül elérjük az aszfaltút végét és ott még addig továbbhajtunk, amíg lehetséges, de hamarosan vissza kell fordulnunk, mert az út tovább a kis személygépkocsink számára már nem járható. 

Ahogy visszaérkezünk egy lentebbi hídhoz, aminél a térkép jelöli a Trois Noir vízesést, megpróbáljuk ezt a GPS segítségével megkeresni, de az érthetetlen módon folyton a folyómederbe akar minket terelni és ráadásul a rossz irányba is. Fogalmunk sincs, hol lehet a hiba és azt sem tudjuk, őszintén szólva, hogy most a fentebbi nagy szép vízesés melyik lehetett, vagy hogy a Trois Noir az lett volna, ahol csak a kis lépcsős vízesések jöttek a nagy medencékbe. Minden esetre egy idő után feladjuk a keresést. Semmi az ég világon nincs kitáblázva! 

A visszafelé vezető úton szedünk egy fáról litchit, meg is kóstoljuk és nagyon szimpi, jó lenne még egy nagy adagot szerezni, de a legtöbb fa magánkertekből lóg ki.