Utazás és érkezés Réunionra

2014. november 22.

A kedves szomszédunk visz ki a reptérre. 18:35-kor indulunk. A Condor felújította a gépeit,  nagyon modernek, még a felszállást sem érzékelem és kényelmesnek mondhatom az üléseket is. Az éjszakai repülés valahogy hamar eltelik, bár most sem tudunk aludni, egy kínszenvedés ülve aludni próbálni, mindenünk zsibbad és fáj. Pontosan érkezünk kicsivel reggel 8 után Mauritius repterére. Itt (és majd Réunionon is) 3 órával későbbet írunk. 

November 23.

A Condor nem vállalta a csomagok közvetlen tovább feladását, így csak Mauritiusig lettek küldve, ami azt jelenti, hogy ki kell mennünk a tranzitból, el kell hozni a bőröndjeinket és ismét becsekkolni magunkat és feladni a bőröndöket. 

Mauritiuson egy bevándorlási hivatalon kell először keresztül menni. Itt ahogy sorba állunk és belenéz a papírokba egy hivatalnok, azt mondja, hogy ki kell mennünk a bőröndökért, semmi gond és nem kell sietnünk sem, a csatlakozó gépünk késik. 

Ahogy odaérünk a bevándorlási pulthoz, a másik hivatalnok azt mondja, hogy ha továbbrepülünk Réunionra, semmiképpen sem mehetünk ki a tranzitból, a bőröndünkről majd gondoskodik a légitársaság. Ez egy hatalmas baromság, hiszen a bőröndökön csak Mauritius van és ott fognak keringeni a szalagon, majd szépen itt maradnak. De ez az ember nem enged be minket az országba. Mondjuk, hogy a másik azt mondta, hogy mehetünk, de ez a másik ember már nincs ott. Elönt az első idegesség hullám és sajnos nincs mit tennünk, odaküldenek a tranzitban az Air Mauritius pultjához becsekkolni. Ott ismét elmondjuk a nőnek, hogy mi a helyzet. Ő sem akarja elhinni, hogy ki kell mennünk a bőröndökért, de amikor látja a bőrönd feladó szelvényén, hogy azok valóban csak Mauritiusig voltak feladva, mondja, hogy hát igen, akkor ki kell mennünk. 

Ismét beállunk a bevándorlási pultokhoz a sorba, remélve, hogy nem ugyanahhoz az emberhez kerülünk, mint előtte. Szerencsénkre egy türelmes és kedves és megértő emberhez jutunk, aki ugyanazt mondja, mint a legelső, hogy persze, ki kell mennünk a bőröndökért és utána ismét becsekkolni. Hihetetlen, hogy négy különböző hivatalnok négy verziót adott elő. 

Megkapjuk a bevándorlási pecsétet az útlevélbe és mehetünk. 

Utána az egészségügyi kontrollhoz kell sorba állni, ahol egy sárga nyomtatványt kellett kitölteni még a repülőn, miszerint nem jártunk az utóbbi 6 hónapban afrikai országban és nincs lázunk, illetve egyéb ebolára mutató tünetünk. 

Szóval betehettük a lábunkat Mauritius földjére, és máris a szalagon keringőző bőröndjeink után nyúlunk és ezután egy órácskát eltöltünk a reptéren, ugyanis a késő csatlakozó gépünkhöz még nem lehet becsekkolni. 

Miután ismét becsekkolunk és feladjuk a bőröndöket, valamint a röpke itt tartózkodás után egy kiutazási pecséttel is büszkélkedhetünk az útlevelünkben, keserves két és fél órás nyüglődés vár ránk. 10:30 helyett majdnem csak 13 órakor indul a gépünk Réunionra. 

A régi, propelleres ATR szörnyű állapotban van. Szétzilált ülések és ami a legrosszabb a bűz, iszonyatos bűz fogad a gépben. Amikor becsukják az ajtót, a steward végigmegy a gangon egy citrom illatú areospray-vel és végigpermetezi a plafont vele. A háromnegyed órás repülés kellemes, de mi kómában, hátracsuklott fejjel alig fogunk fel belőle valamit. Végül italt szolgálnak fel, vizet vagy exotikus gyümölcslevet. 

Leszállunk. Nagyon meglepődünk Réunion szörnyen lepukkadt repülőterén, ami a mauritiusihoz képest egy ezer éves romhalmazra emlékeztet, klíma és mozgólépcsől nélkül, régi fapultokkal…Fura érzés, hogy Európából Afrikába, majd onnan ismét az Európai Unióba repültünk. 

Itt minden gyorsan zajlik. Az épületből kilépve azonnal látjuk jobbkéz felé az autókölcsönzők külön épületét. Irány a Europcar. 

Az autót az economy car rentals közvetítő oldalán foglaltuk még február környékén, 16 napra 407 Euróért. 

Az autó átvétele (Peugeot 108) is fergetegesen gyorsan történik. Az autó hőmérője 36 fokot mutat, és minket szinte agyoncsap a hőség. Nem vacakolok térképpel, beírom a gps-be a címet, amit térkép alapján sosem találtunk volna meg. Ez az első alkalom az életünkben, hogy gps van nálunk. 

Vasárnap lévén, alig van forgalom az utakon. Így is az autópályán egy órát tart az út Saint Leuba, ahol a szállásunk van. 

Azonnal trópusi hangulat fogad. A reptértől elindulva belátni két hegyorom között egy mély, nagyon zöld hasadékvölgybe, az autópálya kezdeténél tűzvirágba borult hatalmas lángfák kísérnek. Később nagyon emlékeztet a lávahasadékokkal szabdalt vulkanikus táj és az autópálya is Tenerife északi oldalára, azzal a különbséggel, hogy itt minden sokkal zöldebb. 

Fáradtan, izzadtan és nagyon éhesen érkezünk meg 16 óra tájban a szállásunkhoz. 

A német fewo-direkt oldalon foglaltuk. Évek óta itt keresek privát szállásokat. Mint ismeretes, mi nem szeretünk szállodákban lakni és más emberek közelségét érezni, a teljese szeparáltság adja meg nekünk a tökéletes nyugalmat és pihenést. 

A tulajék azonnal kijönnek és kedvesen fogadnak. A levelezéseinkből úgy tudtuk, hogy csak franciául beszélnek, de a nő némettel fogad minket, amin nagyon meglepődünk. Na jó, az ő némete kb. olyan jó, mint a mi franciánk, pár szó után meg is fullad a beszélgetés. 

A szállás tökéletes. Nagy, tágas, fényes, modern, tiszta, a kilátás a tengerre pazar. Carine, a tulaj nő egy tálcára ételeket készített ki nekünk, valamint hideg italok és gyümölcsök fogadnak minket. Pár nappal később szeretném ezeket kifizetni, de nem engedi, mondja, hogy ajándék, ami az itteni árak tekintetében, igen nagylelkű dolog. Nem csak hogy a kezdetleges élelmezési ellátásunkat oldották meg, hanem a fürdőszobában, tusfürdők, fogkrém, szappan, a konyhában modern, párnácskás kávéfőző, egy csomag kávépads-szel, tea, vaj, kenyér vár még ránk. 

Elsőként zuhanyoznunk kell, a fürdő szupermodern és jó érzés szép színes törölközőket használni a szállodák steril fehérje helyett. Még négy darab nagy strandtörölközőt is tettek ki nekünk. 

Kipakolunk és megfőzzük a tésztát a paradicsomszósszal, még reszelt sajtra is gondoltak hozzá. Így éhségünket csillapítva átgondoljuk, mit is csinálhatnánk még ma, mikor itt hamar sötétedik (18:30-kor) és fáradtak is vagyunk. 

Lemegyünk a helyi partra, végigsétáljuk a településünk utcáit. Este fél 7-kor megy le a nap és még utána is hihetetlen és fojtogató hőség uralkodik. A trópusi növényzet és a kis galambok folyamatos búgása, amit először és utoljára 7 éve Mauritiuson hallottam, teljesen mámorba ejtenek. 

Saint Leunak nincs szép partja, de van zátony, azaz szabad fürdeni. 

Réunionon nincs sok zátonnyal védet part. Saint Gillestől L’Hermitage-les-Bains-en át La Saline-les-Bains-ig, egy kb. 7 km hosszú partszakaszt véd folyamatos összefüggő korallzátony, ezen kívül még parányi részek vannak itt a nyugati part mentén, amik még fürdésre alkalmasak, különben a nyílt óceán mardossa a partokat és mindenütt fürdést tiltó és cápaveszélyt kiemelő táblák sorakoznak a parton. 

Vasárnap lévén a helyiek családostul levonultak a partra, grilleznek, esznek-isznak, és valahogy különleges hangulata van az egésznek. 

A településünk nem kicsi, de kihalt. Sem boltok, sem éttermek nincsenek nyitva. A boltok vasárnap miatt, de az éttermek inkább úgy néznek ki, mintha már évek óta tönkrementek volna. 

Megnézzük a partról a naplementét, azután hazamegyünk és már nem sokáig tudunk ébren maradni. Korán lefekszünk és reggel 7-ig alszunk.