Május 1. Érkezés
Mivel a munkában csak a május eleje jöhetett szóba, vagy
október-november, így májust választottuk, mert akkor kezd virágozni minden és
késő ősszel már nagyon hideg van és sok ez esőzés. (Nem mintha most másképp lett
volna.) Így legalább két ünnepnap is beleesett (máj. 1. és itt Németországban
május 10 = Krisztus mennybemenetele) az utazásba és ezzel két szabadságnapot
spóroltunk, ezen felbuzdulva, rögtön meg is hosszabbítottuk 14 napról 16-ra az
utazás időtartamát, hiszen az oda ás vissza út elvesz egy-egy egész napot, így
közte megmarad a kerek két hét és nem ezen lesz farigcsálva.
Nos, reggel 9-kor megyünk a reptérre, a Lufthansa járaton
meleg ételt adnak, ami finom is. Lissabonb felett újrastartolunk a leszállás ívéből,
mert egy gép áll a leszállópályán és teszünk egy hatalmas kört a Cabo da Roca
felett és Sintra kastélyait is látjuk a gépből. A gép nagyon durván száll le,
nem úgy „vitorlázva“ ereszkedik lefelé, ahogy szoktak, hanem „méterenként esve“. Nagyon félek,
mert minden ilyen pár méteres mini zuhanás olyan, mintha valami baj lenne és mivel Lissabonban a repülütér annyira a városban van, hogy direkt házak felett száll le a gép, olyan érzésem van, hogy mindjárt rájuk is zuhanunk.
A nagy lissaboni reptéren szerencsénkre sehova sem kell
mennünk, szinte ugyanott van a következő beszállóhelyünk, mint ahol
kiszálltunk. Jó két óránk van, eszünk-iszunk és nézelődünk. A TAP Portugal
gépén is szolgálnak fel szendvicset és italt. Kellemes a repülés, gond nélkül
landolunk, a reptéren, ami ismeretes arról, hogy a nehezen landolható repterek közé tartozik.
A bőröndjeink szinte utolsónak jönnek. A Guerin
autókölcsonzőhöz kerültünk, a billiger-mietwagen.de közvetítőn kerestül, a
Car-del-mar céghez és azoktól a Guerinhez. Hogy ennek mi értelme van, hogy
három cégen keresztül megy az autóbérlésünk, nem tudom, de lényeg, hogy olcsó
volt és nem akarnak semmi biztosítást ránk erőltetni.
Viszont az ügyintézés borzalmasan lassú. Négyen állnak
előttünk, kettő ügyintéző van és 50 percet ácsorgunk ott. Az autónk egy modern
Renault Clio, nagyon szép. Egy lapos műanyagkártya az indítókulcs, amit egy
résbe kell betolni, én ilyet még nem is láttam. Van benne navi, meg minden szép
és jó. Mindig nevetnünk kell, hogy az utazásokon sokkal jobb autókkal járunk,
mint az itthoni öreg autónk, amiben semmi nincs.
17 fok van, fúj a szél, szürke az ég, csepereg az eső.
Fogalmunk sincs, hogy május 1-én is nyitva vannak-e üzletek, így egy kenyeret,
meg vacsorára és reggelire valót hoztunk otthonról.
Az autópálya szerű kétsávos gyorsúton és alagútak
sokaságában 40 perc alatt érkezünk meg Estreito da Calheta-ba, ahol a
szállásunk van. Ahogy odaérünk a faluba, rögtön egy kisebb szupermarketba
ütközünk, ami nyitva van, így ott meg is vesszük az innivalókat, és tojást,
sajtot.
A szállásunkról szeretnék mindent leírni, így a
szállásadóról is, de most nem írok nevet hozzá.Egy éjszakára 60 Euro volt, ami igen kedvező ár.
A három új építésű ház, Estreito da Calheta egy kieső kis
zugában található, és bár a házak felett húz el a két sávos út, totálisan
csendes a környék, mert annyire kevés autó jár, hogy azt észre sem venni. Írtam
a nőnek a reptérről, hogy sokáig tart még, mert a bérautóra várunk, írta, hogy
nem baj, a kulcs a zárban van. Mikor megérkezünk, ismét írok neki, hogy
megérkeztünk (20:30 h) akar-e még ma jönni, hogy elmondja a mondanivalóját és
beszedje a pénzt, ja és csak két nagy fürdőlepedő van, nincs kéztörlő
törölköző, legyen szívesn hozzon azt is. Visszaírja, hogy holnap jön és hozza a
törölközőt is. Na az ilyet nem szeretjük, ha nem vagyunk időpontra megállapodva,
mert mi nem fogunk emiatt itthon ülni. Visszaírom neki, hogy vagy reggel 10 óra
előtt jöjjön vagy csak este, mert napközben nem leszünk itt. Nem válaszol (és
nem is jön - soha).
A házak nagyon jól néznek ki. A három villához egy medence
van. A lejtőről messze ellátni az óceán felett, csend és nyugalom van. A
beredezés szép, ízléses, de nincsenek benne finom kis dekorációk, amik a Kanárikon mindig vannak, sok-sok kis elem a régi időkből. A ház nagyon hideg, és tele van hatmillió kukaccal,
amikkel La Palman is ugyanígy tele volt az egész ház, de itt tényleg extrém sok
van belőlük. Ezek a „portugál fekete százlábúak“. A házak max. 1-2 évesnek
tűnnek, mégis nagyon büdös dohos, penésszag van bennük, ami a legerősebb a
konyhai szekrényekben, ahonnan az ember kiveszi a tányérokat, edényeket. Nincs
szemeteszsák, csak egy tekercs (valszeg előzőektől ott hagyott) wc-papír van,
nincs szappan vagy folyékony szappan a fürdőben, szóval kezet mosni nem jó
szappan és törölköző nélkül. A bútorok szépen, az ágy kényelmes, a paplan
vastag (iszonyú hideg van a házban és összesen az egész kb. 90 nm-es házra
egyetlen, négybordás elektroradiátor van, amit mi a fürdőszobában használunk a
törölközők szárítására, amire enélkül esély nincs.) Első este nem működik a
W-lan sem és az ígért sokadós szatellit tévében egyetlen német adó sem jön. A
ház előtt faasztal és fapad van olyan ferdén, hogy az ember lecsúszik róla, és
olyan kocszosan, hogy az még az életben nem volt letörölve. Amúgy sok minden
koszos, de az látszik, hogy át volt porszívózva, fel volt mosva, de kb, ennyi minden.
A ház mögötti grillező szégyentelen állapotban van. Nincs is benne kiépítve a
rácsnak való hely, meg rács sincs hozzá, csak egy mini rács van beledova, amit
valszeg valaki vett, ezenkívül kosz és szemét. A La Palma-i házban ki volt
nagyon takarítva a grill és egy halom fa is volt hozzá bekészítve. Ja a
bekészítésről jut eszembe, hogy a nappali asztalán van egy kosár, előtte nagy
betűs papír: Welcome felirattal. A kosárban két kis műanyag doboz áll üresen –
amit bánok, hogy a nyaralás végéig nem töltöttünk fel a százlábúakkal
- viszontajándékként. 😁😋
A Kanári-szigeteken ezekben a kosarakban sok gyümölcs és
bor szokott fogadni, de mindegy, nincs rá igényem, csak ha nem tesz bele
semmit, akkor inkább pakolja el. Amúgy semmi sincs befejezve. A függünykarnisok
végéről hiányzik a lezáró dísz és a nappali és sötétítő függönyt (véletlenül?)
összevarrták, így nem lehet elhúzni külön, vagy mindig sötét van, vagy függöny
nélkül vagyunk. A medencénél a nyugágyakon mm vastag kosz van, ahogy letörlöm,
fekete lesz a rongy.
Viszont van egy szuper, zárt garázs és összességében tetszik az egész, a hibákkal simán lehet élni, nem is nagyon bántanak. Amiért leírom, az a nemtörődömség! Mert az alsó házban el van húzva a függöny, onnan elmentek kliensek és azóta is úgy van hagyva minden, kupleráj, nyitott hűtőben az otthagyott dolgok…és végig hozzá sem nyúl a nő. Mi sem azt a házat kaptuk, amelyiket kértük, de mindegy, mert mind egyforma és jó, csak annél jobb volt a kiülési lehetőség, a mi házunknál kint csak egy rácsos fapadra lehet kiülni a ház fala elé, ami igen kényelmetlen.
Viszont van egy szuper, zárt garázs és összességében tetszik az egész, a hibákkal simán lehet élni, nem is nagyon bántanak. Amiért leírom, az a nemtörődömség! Mert az alsó házban el van húzva a függöny, onnan elmentek kliensek és azóta is úgy van hagyva minden, kupleráj, nyitott hűtőben az otthagyott dolgok…és végig hozzá sem nyúl a nő. Mi sem azt a házat kaptuk, amelyiket kértük, de mindegy, mert mind egyforma és jó, csak annél jobb volt a kiülési lehetőség, a mi házunknál kint csak egy rácsos fapadra lehet kiülni a ház fala elé, ami igen kényelmetlen.
(alábbi képek egy másik napról)
A nőről előzetesen csak megjegyzem, hogy soha nem jött, nem hozta soha az ígért törölközőket és a pénzéért sem jött, csak én a tiszta üzletet szeretem és a pénzt rátukmáltam, amikor egyszer láttuk, mert nem volt kedvünk minden nap halom kp-val a zsebünkben autókázni, de a visszajárót és a számlát sem hozta soha.
Kipakolunk, vacsorázunk spagettit és ennyi volt ez az első
nap.
Ó, hát ez nem hangzik túl jól 😞
VálaszTörlésNagyon gáz a tulajdonos 😒
Az oldalon, ahol foglaltátok nem volt semmi negatív írva róla, hogy előre tudtátok volna?!
Az autókkal mi is így vagyunk 😂
Még annyira új volt, hogy alig volt egy-két értékelés és azok eléggé neutrálisak voltak.
TörlésSzia Flögi!
VálaszTörlésEz tényleg nagyon gáz hozzáállás volt a tulajdonos részéről, nem is értem, hogy miért foglalkozik valaki szálláskiadással, ha így áll hozzá...
Mindenesetre én nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra, így ha esetleg úgy döntesz, hogy privátban folytatod a blogolást, én szívesen követném továbbra is. ;-)
Üdv, Ildikó
Szia Ildi, nagyon köszönöm.
TörlésEgyelőre nem tudok dönteni, mindenki mást mond és biztosat senki sem tud. Ha nem tudnál bejönni a blogba, akkor küldök majd neked egy meghívót, ehhez kell mjd a mailcímed, de ezt kiírom ma még, hogyan fog működni.
üdv, Andi