2018. május 28., hétfő

Madeira - Levada Nova, Lombada da Ponta do Solnál


Május 4.

9-kor kelünk. Én állandóan hulla fáradt vagyok, úgy érzem, meghalok, ha mégegyszer fel kell kelnem ébresztő órára, meg az sem jó, hogy este ilyen későn érünk haza és nagyon későn eszünk, fekszünk le. De ma éjjel amúgy is nyugtalanul audtam, mert tegnap este belém hasított a gondolat, hogy nem jött a nő a visszajáró pénzzel, számlával és mi van, ha egy tök idegen nőnek, mondjuk egy takarítónak adtam oda a pénzt és majd jön az igazi nő beszedni mégegyszer???
Kedvtelen vagyok és sokáig nyüglődünk, mire megszüljük a mai programot. 11-kor indulunk el a Levada de Novahoz Lombada da Ponta do Solba. Iszonyú hülyén vannak leírva ezek a túrák, legalábbis a kiindulópontjukat megtalálni, minden egyes nyaraláson nagy nehézségekbe kerül. És már majdnem ott vagyunk, amikor M-nek feltűnik, hogy nem szorongatom a fényképezőgépet az ölemben és megkérdi, hol van az. Ebben a pillanatban tudom is, hogy hol van: a házban, a fotós táskában, az ágy alá tolva. Hajlamos vagyok rá, hogy amit nem látok, nincs szem előtt, azt egyszerűen elfelejtem. Na szuper! Természetesen visszamegyünk érte.
Nehezen találjuk meg a túra kiinduló pontját. Hűvös van, 16-17 fok, de lehet pulcsi nélkül is menni. Ez az első levádánk, azaz vízcsatorna-túránk, kíváncsian állunk elébe. A betonmedres vízvezeték a meredek sziklafal mentén, a hegyoldalban, mélyen hátra a völgybe vezet. Néhol igen meredeken zuhan le mellette a hegyoldal, ha rosszul lép valaki, simán lezuhanhat. Szerencsére nekem sem tériszonyom, sem egyéb bajom nincs ezzel, teljes biztonságérzettel lépkedek a betonkarimán. Rögtön az elején mindenféle színes virág övezi a csatornát és a völgy is gyönyörű, bár a végét nem lehet beátni, mert ott passzátfelhők trónolnak.








Csak ritkán jönnek emberek szembe és ha jönnek, abszolút nem jelent problémát kicsit félrehúzódni, elférünk ketten. A veszélyesebb részeken drótból húzott kerítés (vagy inkább védőkorlátszerűség) van. A túra völgybe vezető része a felső csatorna mentén megy, enyhén lejtve, amit nem értünk, mert a víz velünk szembe (vagyis felfelé??) folyik.








madeirai terjőke vagy kígyószisz









Mélyen a völgyben elérünk egy helyet, ahol egy nagy vízesés zúdul le a csatorna mellett és a vízesés mögött a falhoz lapulva lehet itt elmenni, de persze kapunk egy jó nagy adag zuhanyt mi is. Hú, ez nagyon tetszik!











Ezután hamarosan elérjük a völgy végét és alját, ahol egy patakmederben, nagy köveken sütkérezve tart pihenőt sok már előttünk ideért turista. Én, a patak kövein átevickélve, egyszer lecsúszok egy kőről és benne állok vádliig a vízben. Bravó! Természetesen belement felülről a bakancsomba több liter víz, igen kellemes ezután ebben tocsogva visszafelé menni. Csak nevetni tudok bénaságomon.







Visszafelé lehet menni ugyanott, vagy az alsó levada mentén. Mivel jobban szeretjük a körutakat, hogy a visszafelé úton újat láthassunk, az alsó utat választjuk, ami enyhén felfelé megy és érdekes módon itt is a víz felfelé folyik. Ez a levada régi és nincs karbantarva. Két helyen leszakadt a hegyoldal, lezuhant egy egész fa, gyökerestől lecsuszmlott és magával rántotta a levada betonjának is egy részét és az őt védelmező drótkerítést is. Éppen csak el lehet menni ott a 20 cm széles törmeléken. Ezen a szakaszon van több ilyen veszélyes rész is. Összesen 3 óra alatt tettük meg a 9 km-es távot (lassan és pihenőkkel). 








 



A falunak egy lenti pontjánál, a templomnál lyukadunk ki, az autónk a falu tetején parkol, oda még jó meredek utcákon kell visszamászni. Nevetünk rajta, hogy a könnyű, szinte egyenes túra után, a falu utcái fognak ki rajtunk és izzasztanak ki teljesen.

12 megjegyzés:

  1. Hát ez valami gyönyörűséges! Még jó, hogy visszamentél a fényképezőért :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ugyanezt akartam írni én is 😉
      Nagyon-nagyon tetszik, bár nekem a tériszonyommal igazi kihívás lett volna. 😉

      Törlés
    2. Én fényképezőgép nélkül??? Olyan nincs!!!! :-)

      Törlés
  2. Eine tolle Wanderroute, das würde mich auch sehr gefallen.

    Habe übrigens eben bei einer "neuen Leserin" auch einen Madeirabericht gelesen. Ihr hat es auch sehr gut gefallen.

    Liebe Grüssle

    N☼va

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vielen lieben Dank, liebe Nova, daß du dir die Mühe nimmst und auch auf ungarisch anschaust. LG

      Törlés
  3. Az utolsó három bejegyzés óta nem kapok e-mailben értesítést róluk. Csak véletlenül vettem észre, hogy egyáltalán vannak. Nálatok is így van? Mi lett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy mi lett, de igen, nálam is így van. 😞
      Elég dühítő, mert most állandóan ellenőrizni kell, hogy van-e valami új hozzászólás. Az eddigi automatikus értesítéssel sokkal kényelmesebb volt.
      Remélem, hamar visszaáll a régi rend! 😊

      Törlés
    2. Mivel hozzvagyok szokva, hogy jön a jelentés, eszembe sem jut külön nézni, így biztosan most csomószor el fogom felejteni. Biztosan ezt is a blogger kiiktatta az adatvédelem miatt, hogy ne legyen ott e-mail cím elmentve. :-(

      Törlés
  4. Hallo liebe Andi,
    ich sitze gerade an meinem Gartenteich unterm Sonnenschirm und mache meine Mittagspause :-)
    Jetzt musste ich mir mal Deine Berichte anschauen und bin ganz begeistert.
    Ich kann das zwar alles nicht lesen (vielleicht machst du ja mal ein Übersetzer auf deine Seite), aber schon allein die Bilder sagen so viel. Madeira ist schon schön, jedenfalls da wo ihr ward.
    Eure Wanderungen würden mir auch gefallen, nur mein Mann der wandert nicht so gerne... ich müsste dann alleine los.

    Liebe Grüße
    Biggi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Danke Biggi,
      ich möchte eigentlich nichts mehr reinsetzen in den Blog. Vielleicht werde ich sie auch noch auf deutsch posten. Ich habe jetzt einfach keine Zeit für den deutschen Blog. Danke, daß du mich auch hier besuchst.
      Liebe Grüße

      Törlés
  5. Ez egy nekünk való túra!!! Élveztem így virtuálisan is. :-)

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről