Madeira - Ponta da Sol, Cabo Girao és Camara de Lobos

A levada után Ponta do Solba megyünk, egy hangulatos kis tengerparti település, egy kis pálmafás sétánnyal és kávézókkal. Itt kávézunk egyet és körbejárjuk a falut. 

Még korán van, van idő megnézni más helyeket is, így spontán elmegyünk a következő helyre, Ribiera Bravaba. Ez egy nagyobb falu, de olyan jellegtelen, valahogy lepusztult kisugárzása van, azaz inkább olyan gettós érzésünk van.

Innen még elmegyünk a Cabo Girao kilátóhoz. Az egésztől totálisan Mauritius érzésem lesz, vagyis a parkolóban, mert ott hasonlóan néz ki a bejárat mint Mauritiuson a Nagy-tónál, ahol a szent zarándokhelyek vannak és még a fák is olyanok, amiken ott a szabadon élő majmok ültek. A kilátó egy 580 m magas sziklaormon van a tenger felett. A kilátást nem nagyon tudjuk élvezni, mert Funchal felé ködbe vész a táj. A kilátóterasz egy részének alja plexiből van, amin keresztül le lehet látni. Bennem ilyesmi semmilyen félelmet nem kelt, hiszen talaj van a lábam alatt, méghozzá vastag, stabil talaj, az, hogy átlátszó, az nem játszik. Egy osztrák négyes viszont nagyot alkot itt. Az egyik nő tériszonyos, nagyon fél és csak az átlátszó padló legbelső szélén araszlolva, kapaszkodva merészkedik át. Rúdon lévő telefonjával szeretne magáról szelfit készíteni, így kimerészkedik négykézláb egy fél méterrel odébb és térdepelve, vállával a talaj felett fetrengbe, felfelé csavart fejjel bénázik. Mi meg a terasztól egy szinttel feljebb állunk és várjuk, hogy kikússzon a képből, hogy tudjunk egyet fotózni onnan, de nem veszi észre magát. Tiszta röhej, ahogyan ott vergődik a földön, mint a macska, amikor örvendezik.

 

Innen Camara de Lobosba megyünk, a képeken szép halászfalu, sok színes csónakkal, szép házakkal és a kikötőben kifeszített teregetőzsinórokon száradó halakkal. A kikötő mögötti nagy, központi parkolóba érkezünk, ahol egy „parkolássegítő“ okostojás, kicsit csövi kénézetű emberke, akar minket beirányítani a legalább 30 üres hely egyikébe. Nem foglalkozunk vele, de amikor kiszállunk az autóból, máris ott áll mellettünk és tartja a markát. Amúgy ez fizetős parkoló, úgyhogy a parkolóóra kap aprópénzt, emberünk meg grimaszt. Mondjuk, kicsit tartunk tőle, hogy nemadakozásunknak milyen következményei lesznek, vajon összekarcolássza-e az autót? De nem teszi.

Száradó hal nincs, csak nagyon csúnya tekintetek. M. a kocsinál marad és elszív egy cigarettát, én meg körberohangálom az egész kikitőrészt, fotózgatok, és csupa nem éppen bizalomgerjesztő, semmittevő férfi, nem barátságosnak tűnő tekintettel nézeget, úgyhogy nem is nagyon kedzem el már komolyabban keresgélni, hogy van-e itt valahol száradó hal, hanem inkább szedem a lábam és igyekszem vissza páromhoz. Sétálni itt nem vagyon van hova, nem is érdemes, így a véletlenül felfedezett nagy PD (elneveztük Pingó Pongónak és innentől kezdve minden alkalommal énekelnem kell: Pingo Pongo...King of the Bongo...King of the Kongo…😁😏 ). Ez kicsivel nagyobb üzlet, mint a miénk Calhetaban. Olvastam, hogy valami Continental féle üzlet is van, de nekünk soha nem akad egy sem az utunkba és mikor Funchalnál látunk párat, és egynél megállunk, hát az bútorüzlet, nem élelmiszer…mindegy, itt már legalább kiismerjük magunkat és a választék elég nekünk.

Fél 8-re érünk haza.