Madeira - Pico do Arieiro - Pico Ruivo túra 1. rész

A sok fénykép miatt két részesre bontom le ezt a napot. 

Május 11.

 

Az egész utazás alatt és már előtte is, lestük napjában többször is az időjáráselőrejelzéseket, hogy mikor lehet egy viszonylag felhőtlen, melegebb napra számítani, ami szélcsendes is. Ilyen szinte sosem akart jönni, így muszáj volt egy napot választani, amelyiken egyszerűen legalább esőt nem jeleztek, a többi meg lesz, ahogy a lesz. A mai nap tűnt a legjobbnak, és ha tovább várnánk, akkor lehet, hogy rosszabbodik az idő és teljesen elszalasszuk ennek a túrának a lehetőségét.

Ez a túra leírhatatlanul gyönyörű és kihívás is, mert elég kemény. Semmiképpen nem akartuk kihagyni.

6-kor kelünk fel, és 7-kor indulunk el és még sötét van kint. A Funchal körüli utakon kissebb dugókba keveredünk és így fél 9-re érünk fel a Pico do Ariero csúcsra. Útközben egyre jobban nyelnek el a felhők, de érezzük, hogy a fejünk felett egyre vékonyabb, világosabb a réteg, míg át nem törünk rajtuk és felettünk a kék ég, alattunk a felhőtakaró. Hurrá, jó időnk lesz. 

Csupán 5 fokot mutat az autó hőmérője, ha szél éis fúj, meg fogunk fagyni...de ahogy a napos időben közeledünk a célunkhoz, már felkúszik 11 fokra a hőmérséklet. Egy nagy parkolóba érekzünk egy radarállomásnál, innen indul 1.818 m-ről a 11,5 km hosszú (oda-vissza) túra a Pico do Areiro é a Pico Ruivo (1862 m) csúcsa között. A mindössze 54 m magasságkülönbség a két csúcs között egy viccnek tűnik, de sajnos ez a túra egy hullámvasút. Előbb le, majd fel és megint le és megint fel és így továbbb...megy, és legmélyebb pontján 1.600 méterre ereszkedik le. Ezek a fel-le szakaszok szintkülönbségben összeadódva összesen 1.300 métert adnak ki! Tehát hiába, hogy csak a két csúcs szinte egy magasságú, összesen 1.300 métert kell megmásznunk, ami nem kevés. Csak két autó parkol és egy pedig egyidejűleg érkezik velünk.

Melegen beöltözve indulunk neki és a túra egyből lefelé visz. Pár száz méter után szakad rólunk a víz és az összes meleg cuccot levesszük és elpakoljuk a hátizsákba. A panoráma leírhtatlan, akármelyik irányba is nézünk, egyszerűen lélegzetelállító és ezt a egyedi képek nem adják vissza.

Néhol brutálisan meredeken megy lefelé az ösvény és itt bizony nagyon húzzuk a szánkat, hogy visszafelé ezt felfelé hogyan fogjuk kibírni. Három alagúton is átmegyünk, ezekből kettő hosszabb, ahol lámpára is szükség van és erősen csöpög a víz a fejünkre.

Mikor elérjük azt a részt, ahonnan már csak felfelé kell menni, ennek elején brutálisan meredek fémlépcsősorok, létrák visznek felfelé. Mire ennek a szakasznak a tetejére érünk, én nem kapok levegőt egy darabig. Itt nem is fényképezek, mert nem tudok a lihegéstől, örülök, hogy élek, a visszafelé úton pórolom majd be. Azután egyenletesen meredeken emelkedő, szép ösvényen vezet tovább az út.

(2. rész)