Madeira - A sziget belseje

Május 9.

9-kor kelünk. Már nem tudjuk, hány napot kellene még várnunk, hogy egy napon a sziget belseje felett sem legyen felhős az ég, ezért egyszerűen egy próbálkozást teszünk ma. A Ribeira Bravaból Sao Vicente felé, a szigetbelsőt keresztülszelő utat választjuk ki elsőnek. De minél beljebb megyünk a völgye és minél fenebb haladunk, egyre sűrűbb a köd, míg végül semmit sem látni. Egy kanyargós hegyi úton megyünk fel, és a völgyben vezető, alagútas úton vissza is jövünk.

Ismét itt állunk, alig csináltunk valamit, tervünk tovább nincs és előttünk még a nap. Ribeira Bravatól egy régi hegyi úton (a 229-es számún) indulunk neki, csak úgy, hogy majd megállunk ott, ahol találunk valami érdekeset. Ez az út önmagában is érdekes, mert magasan a partok felett vezet, szép falvakon át, szőlőkkel teleültetett, meredeken lejtők mellett, szép a panoráma, megérte itt autótni, csak éppen a szürkeség miatt nem látni el messzire.

Fuchalnál spontán elkanyarodunk a Curral das Freiras felé, azaz az Apácák-völgye felé, ami a sziget legismertebb látnivalói közé tartozik. De amint a hegyi útra érünk, már tudom, hogy ebből sem lesz semmi, mert azonnal elnyel olyan brutál köd, hogy néha 3 métert sem lehet látni és a keskeny, kanyargós, amúgy is beláthatatlan hegyi úton még csak biztonságban sem érezzük magunkat. Biztosan gyönyörű lehet az egész, de esélyünk sincs bármit is látni. Az odavezető úton látok az út mellett egy pici éttermet, vagy inkább bárt, ahol nyárson sült húst eszik két vendég. Na, die beülnék most, mert már kezdek éhes lenni. De továbbmegyünk. 

Az út végén a Miradouro da Eira do Serrado kilátó parkolójába érkezünk. Itt akkora a köd, hogy azt sem lehet megállapítani, merre menne itt tovább az út, valamit mi van itt egyältalán, aztán kicsit elindulva egy épület körvonalazódik és innen megy egy kis út a hegyoldalban a kilátóhoz. Itt szerencsénkre, pár pillanatra felszakadozik kicsit a felhőzet és csak 1-2 percre megnyílik előttünk egy picike panoráma a lenti tájra. De azután ismét elhúzza valaki a függönyt és ennyi volt.

Visszafelé autózva látjuk az utat, amelyik a Pico do Arieiro felé visz, de ennek kezdetén egy sorompó van és egy katonai autó áll mögötte, így ezt lezártnak ítéljük meg és nem indulunk el arra, hanem visszamegyünk az elágazásig és ott egy nagyon hosszú alagúton keresztül, amelynek az első 500 méterébe betüremkedett a köd és így abban is alig látni valamit, átmegyünk a hegy gyomrán, majd ahol kilyukadunk, ott ködnek nyoma sincs, szikrázó napsütés, kék ég fogad és az Apácák-völgyében vagyunk.

ott fent vana kilátó, ahol előzőleg voltunk:

Itt picit körülnézünk, majd visszaindulunk. Enni akarunk abban a kis étteremben, amit láttunk. Az idős tulaj éppen kocsiba száll és ember fia nincs ott. De látja, ahogy megállunk és töprengünk, így kiszáll és int, hogy menjünk oda. Megsüti nekünk a két nyársat, azután elmegy dolgára. Ő lehet itt a kemencemester. Az espetada (ez a nyárs) a sziget nemzeti étele, mely eredeileg marhahúsból van, amit babérsóba forgatnak. Mi disznóhúsból rendeltük. Az idős férfi beteszi a nyársakat a lobogó lángok közé a kemencébe, pár perc múlva már ki is veszi. A húst jól átsült és nagyon finom íze van, de ehetetlen rágós. Jobban mondva, hús szinte nincs is rajta, alig bírok enni belőle, nagyon vacak minőség. A majdnem egy méteres nyársat, az asztalunk közepéből kiálló rúd végén lévő kampóra akasztották fel és onnan lehet a húst róla lefelé húzni.

15 fokban kint üldögélni nem éppen a legkellemesebb. Kicsivel távozásunk előtt igen éredekes család érkezik. Anya, apa, másfél éves forma gyerek, nagymama. Anya, nagymama 20 másodpercen belül kijön a bárból egy pohár vörösborral a kezében, apa egy sörrel. Nagymama még egy pohár bort, majd utána még egy sört is lenyom, mindezt kevesebb, mint tíz perc alatt. A gyereknek pedig dugdossák a szájába a sörbe újból ás újból bemártogatott nyalókát. Majd velünk egyidejűleg autóba ülnek és elhajtanak. No comment. 

A nyársak 6 Euro voltak, két kóla 1,50-1,50 Euro, egy adag saláta 4, egy adag sült krumpli 4 és két kávé a végén 1-1. 

Hazafelé még bevásárolunk, majd 7 óra lesz már, mire hazaérünk, de otthon ismét olyan csodás idő van, hogy még egy órát kifekszünk a medencénél a napra olvasni.