2015. május 26., kedd

Magyarország - Pécs (1. rész)

Egy nagyon hosszú kirándulásra készültünk ezen a napon és ezért reggel 7-kor már el is indultunk, velünk jött Évi barátnőm is. 
Az autópálya Pécs felé szinte üres volt, jól haladtunk, de így is két órát tartott oda az út. A belváros alatt egy parkolóházban hagytuk a kocsit és nekivágtunk a város magjának. 

Nagyon meleg volt ezen a napon. Még sosem jártam Pécsen és nagyon, de nagyon tetszett. 


























Mindenütt leanderek, pálmák voltak az utcákon. Ahogyan mondják, hogy Pécs mér szinte mediterrán éghajlatú város, így is éreztem, mintha csak valami délszaki helyen lennék és ezt az érzést csak fokozta a horvát határ közeliségének a tudata. 










Nem csak a szépen renovált épületek hatottak rám, hanem a romosak is, sőt ezek még jobban is, mert ezekben még több az érdekesség, nincsenek olyan perfektre alakítva. Fotós szemmel sokkal szebbek, mint a renováltak.





Sajnos sietnünk kellett, mert erre a napra még igen sok programot terveztünk és az idő szűkösnek látszott. Utólag nézve, jobb lett volna Pécsen maradni és inkább Siklósról lemondani...de erről majd a következő részben.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó képek, tökéletesen átadják a város hangulatát! Én személy szerint imádom Pécset, országunk egyik legkülönlegesebb városa.

    VálaszTörlés
  2. I must say, as much as I enjoyed reading what you had to say,
    Action Fuel PRO I couldnt help but lose interest after a while. Its as if you had a fantastic grasp to the topic matter, but you forgot to include your readers. Perhaps you should think about this from extra than 1 angle. Or maybe you shouldnt generalise so very much. Its better if you think about what others may have to say instead of just heading for a gut reaction to the topic. Think about adjusting your personal believed process and giving others who may read this the benefit of the doubt.
    http://www.healthcaresdiscussion.com/action-fuel-pro/

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről