2010. november 7., vasárnap

Korzika 2003/3.

Szeptember 2.

Korán elindulunk, és szenvedjük a végtelen kanyarokat Korzika hegyei és völgyei között. Propriano után még nem tudjuk, mire számíthatunk. Nem sokkal a város után letérünk egy mellékútra, a közeli genovai kőhidat felkeresni, ami a Rizzanese folyót íveli át. Könnyen meg is találjuk. Szamárhátas kőhíd, de nem néz ki annyira réginek, vagy csak jól sikerült felújítani. Átmegyünk rajta, körbejárjuk mindkét oldaláról és a sekély folyó, kristálytiszta, zöldes vizében álldogáló köveken ugrándozunk, mint valami békák.


A következő állomás, ahol körülnézünk, Sartene hegyi falu. A falu házai az országút két oldalán kapaszkodnak fel a hegyoldalba, néhol a sziklákra építve állnak erődszerűen. Egy kis főtér is van, ahol sültek illata kering a levegőben és a környéken számtalan szuvenirbolt kínálja áruját, melyek egyikében veszek egy régen áhított nagy kendőt, amit strandolásnál a derekamra tekerhetek.

Döme fotója, Sartene
 

 
Sartene után is ugyanolyan eszeveszett szerpentines az út, mint előtte, egészen addig, míg a sziget déli részén kiérünk a tengerpartra. Sziklás a part és néhol a sziklák között türkiz színű öblök bújnak meg. Itt van a Rocher du Lion, az „Oroszlánszikla”, amiben én csak erős képzelőerővel veszem észre a szfinx módjára ülő nagy macskát.



Döme fotója, Rocher du Lion
Innen már viszonylag gyorsan odaérünk Bonifacióba, ahol csak nagyon nehezen találunk parkolóhelyet. A parkoló egészen fent van, azon a részen, ahol a régi városfal kanyarog, így ezzel kezdjük a körutunkat. Végigmegyünk a városfal belsejében vezető szűk alagúton. Innen a város fjord felöli részére látni rá.






 
Legyalogolunk a kikötőbe, kis séta után pedig befizetünk egy csónakázásra. A csónak a fjordból indul kifelé és a tengerre érve, előbb jobbra indulunk el a sziklás partok mentén, ahol kicsit később becsónakázunk egy lukon keresztül egy nagy barlangba, melynek a teteje is nyitott, ki lehet látni az ég felé. Majd egy azúrkék vizű öbölben állunk meg pár percre és innen visszafordulunk. A mészkősziklás part mellett mutatnak nekünk egy olyan részt is, ahol cseppkövek lógnak a mennyezetből a tenger fölé, majd végezetül megkerüljük a földnyelvet és odaérkezünk Bonifacio másik oldalára, ahol a város a magas mészkőfal tetején trónol. Elbűvölő látvány. Itt még elcsónakázunk egy kicsit távolabb, majd visszatérünk a fjord mélyén lévő kikötőbe.













Innen elindulunk felfelé a sziklafal tetejére és előbb a fjorddal párhuzamosan haladva, majd megkerülve az egész földnyelvet odaérkezünk a magas sziklapart tetejére, ami alatt az imént hajóztunk. Itt is végigsétálunk, elhaladunk a matróztemető mellett, melyben csodálatosan szép mauzóleumok láthatók. Nem megyünk be, de kintről is látni, hogy a mauzóleumok házsorokban állnak és mind olyanok, mint egy-egy kisebb kastély.

Temető mauzóleumai
Az a tervünk, hogy lemegyünk a sziklafalból kivésett lépcsőkön, majd a kivésett folyóson egészen odáig, ahol egy apró kavicsos strandot láttunk, és lehűtjük magunkat a tenger vizében. Az 1420-ban kivésett 187 lépcsőfokot valami óriásnak tervezhették, mert nagyon magasak a fokok. Két Euro „belépőt” kell fizetni a lépcsők használatáért. Mikor leérünk és továbbindulunk a sziklában kivájt folyóson a strand irányába, egyszer csak vaskerítés zárja el az utunkat és nincs tovább. Vissza kell mászni a lépcsőkön felfelé, ami a déli, kb. 40 fokos hőségben, és Godzilla-lépcsőfok méretekben elég kimerítő mulatság. Fent, a bódéban ülő lánynak szólunk, hogy kérjük vissza a 2 Eurót, mert arról nem volt szó, hogy fel is kell itt mászni.  Csak nevet. Persze mi is viccnek szántuk.

Döme fotója
 



Döme fotója
Ezután továbbsétálunk a szikla tetején odáig, ahonnan szépen vissza lehet látni a városra és az egész sziklapartra, innen készítünk pár gyönyörű fényképet és lófrálunk még egy kicsit a városban.


 
Döme fotója, Bonifacio

Döme fotója
Döme fotója, Bonifacio
Már délután van és mi strandolásra vágyunk, a közelben legegyszerűbben elérhető strandnak Sant Amanzát gondoljuk, így neki indulunk. Többször is eltévedünk, mert nincsenek táblák, majd kilyukadunk egy nagyon rossz minőségű mellékúton, ahol éppen kecskék sétálgatnak és az úttól kicsit lejjebb kavicsos strand fekszik. Fáradtak vagyunk és izzadtak, mindenképpen egy mártózásra vágyunk, így aztán nem keressük tovább a szép Amanza strandot, hanem itt fürdünk egyet.



A hazafelé út nagyon soká tart. Propriano mellett találunk egy nagy szupermarketet, ahol jól bevásárolunk, de eszméletlen, milyen drága minden. 17 Eurót ott hagyunk, pedig csak egy csomag csirkemellet, gyümölcsöt, pár üdítőt és sört vettünk. A kis szupermarket Tiucciában, amelyik a házunkkal szemközt van, még drágább, a legjobb példám erre az Ice Tea, amiből mi egy kartonnal hoztunk otthonról, a Lidlből: 2 literes és darabja 49 Cent volt, itt hasonló Ice Tea 3 Euróba kerül!!! De minden nagyon drága. Örülhetünk neki, hogy otthonról annyi mindent hoztunk (rengeteg üdítőt, sajtot, szalámit, üveg uborkát, még egy zsák krumplit is), így nem kell itt túl sok mindenre költeni. Este megint a teraszon ülünk négyesben. Még csak három napja ismerjük egymást, de annyira jól kijövünk új barátainkkal, hogy az az érzésünk, mintha mindig is ismertük volna őket. A következő napra mi strandolást szavazunk meg magunknak, ők pedig egy másik kirándulást. Ők csak egy hétig vannak itt, mi kettőig, nekünk több időnk van pihenni.
 
Szeptember 3.

Másnap sokáig alszunk és úgy döntünk, hogy csak ebéd után indulunk el a strandra. Az ebéd sült husi hagymás krumplival és uborkával, mintha csak otthon lennénk. Az apartman nagy teraszán fogyasszuk el, ahonnan csodás a kilátás a Sagone-öböl egy részére. Az ebéd után Sagone felé indulunk el, mert fentről, arról az útról, ami Ajaccio felé vezet, látni lehetett, hogy arra felé hosszú homokos part húzódik. Igaz is. Csak  1-2 km-t kell autóznunk és már el is kezdődik a legalább 2 km hosszú homokos part, de az út menti bokroktól nem lehet lelátni a tengerig. Egészen e part végéig autózunk, ahol le lehet hajtani egy kisebb parkoló részre, és innen homokbuckákon át lehet kijutni a kb. 50 méterre fekvő partra.




A legszebb helyet választottuk! A hosszú, egyenes partszakasz itt egy kis öbölben végződik, ahol nagyon tiszta és nyugodt a víz. Nincs az a vad hullámzás, mint ami Liscia strandjánál volt. Pont erre vágytunk. Itt folyik bele a tengerbe egy aprócska patak, pont a mellé telepedünk le a finom homokba. A víz karibi színekben játszik, elég hamar mélyül. Az öblöt lezáró sziklás kiszögellés körül a víz alatt is sziklák húzódnak, itt aztán lehet búvárkodni! Pillanatokon belül vagy 30 sünvázat hozunk fel 3-4 méteres mélységből. Alig vannak a strandon, pedig tele van a parkoló, de eloszlik az a pár ember. Igazi idill. Sokkal jobban tetszik itt, mint a másik strandon tegnapelőtt. Késő délutánig maradunk, majd elmegyünk a közeli Cargese falut megnézni. Ott sétálunk kb. fél órát.



A naplementét megint az erkélyünkről nézzük. Ilyen szép fekvésű apartmanban még nem laktam egyik nyaralásomon sem. B. és M. későn érnek haza, ma csak pár szót beszélgetünk, elmesélik, merre jártak. Mi úgy osztjuk be a napokat, hogy minden második nap kirándulunk, a közte lévő napon meg pihenés van. Így nálunk holnap van soron a kirándulás, de ők is készülődnek valahova. Útjaink viszont már kettéválnak.
A sziget útjai borzalmasak. Nem is a minőségüket illetőleg, hanem mert iszonyatosan kanyarognak, így nem lehet kiszámolni, hogy egy adott szakaszt mennyi idő alatt fogunk megtenni. Hiszen 100 km-t is több, mint három óra alatt teszünk meg, pedig nem hangzik soknak. Ezért az első napi kirándulásunkból tanulva, minden egyes túránál egyre korábban kelünk fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése