Santorini - Naxos 2004/4.

Szeptember 19. Strandolás Kamariban. Vacsora az osztrákokkal

Megint a strandon töltjük e napot, ami az utolsó napunk itt. Az idő olyan, mint előző nap, erősen fúj a szél, ma már mi is kevesebbet megyünk be a vízbe, mert nagyon vadul hullámzik. A napernyő árnyékában meg lehet fagyni a széltől, de ha kibújok alóla, máris kezdtek pirulni. Sehogy sem jó a strandon. De a szálloda klóros medencéjéhez nincs többé kedvünk. Délben felmegyünk ebédelni és egy hatalmas tál görög salátát készítek, ez az ebéd friss kenyérrel. Gondolkozunk, hogy este megint bemegyünk Firába, de aztán a strandon rábeszélnek osztrák ismerőseink, hogy menjünk el este együtt vacsorázni, ők tudnak itt jó helyeket, amik olcsók is. Az étterem, ahova este megyünk, közvetlenül az apartmanunk mellett van és annak az idős görögnek a tulajdonában áll, akié a napozóágyak is a strandon. Még szállodája is van a családnak. A tavernát Andreasnak hívják, mint magát az öreget is. Osztrákjainkat itt már tárt karokkal és öleléssel várják, olyan sokat járhattak ide. A taverna nagyon bájos. Belső terét is boltívek osztják több részre, melyek úgy vannak kifestve felül kékkel, mintha kékkupolás templomok lennének. Az egész étterem fala tele van festve képekkel Santoriniről. A pincérek abszolút barátságosak. Itt még ejtenem kell pár szót magáról Andreasról. Ő egy igen öreg, picike, talán 150-160 centi magas, csontsovány, szürkéshajú ember, a fején az elengedhetetlen tipikus görög sapkával, hatalmas görbe orral, bajusszal és borostával,  és szívből áradó kedvességgel. Egyszerű ételeket eszünk és nagyon jó a hangulat. Később élő zenét is játszanak, ami viszont olyan hangos, hogy egymás szavát sem halljuk tőle. Amúgy sem könnyű megérteni grázi ismerőseink abszolút extrém dialektusát. Így egy idő múlva, mi már azt sem tudjuk, miről beszélünk, mindig csak bólogatunk. Ők sokat mesélnek másik görög nyaralásaikról, és a nő vég nélkül meséli korábbi, különböző aranyvásárlásait. A zenére maga Andreas is táncol. Minden olyan eredeti görög. Valóban sokkal jobb itt, mint egy tengerparti étteremben, ahol minden csak a turisták becsalogatása és kizsákmányolása körül forog. A tánc után odahívjuk az öreget egy fényképre. Erre beleül az osztrák féri ölébe és átkarolja, mintha már ezer éve barátok lennének. Nem akarunk túl sokáig maradni, mert másnap hajnalban kell kelnünk. Még össze is kell pakolni. Másnap megyünk tovább Naxosra. Kicsit sajnáljuk, hogy el kell mennünk erről a csodálatos szigetről, másrészt viszont izgat minket, milyen lesz az új hely.

A pincér táncol:

 Andreas az osztrák ölében:

 Andreas táncol

Szeptember 20. Utazás Naxosra

Naxos a Kykládok legnagyobb szigete. A termékeny, vízben gazdag völgyekben gyümölcsöt, zöldséget termesztenek; citrusféléket, fügét, barackot…stb., melyeket Athénba exportálnak. Az itt élő embereket sosem üldözték el szigetükről a temészet viszontagságai, mint ahogy a kopár szomszédos szigeteken. Így Naxos már a korai időktől fogva vonzotta az idegeneket. Neves görög és külföldi tudósok vizsgálták a sziget múltját és jelenjét.  

Naxos legmagasabb hegye a Za (1004 m), de nem csak a sziget, hanem egyben a Kykládok legmagasabbika is. Függetlenül az évszaktól, Naxoson mindig érezni lehet az északi és déli szelek erejét. De a tenger többnyire nyugodt a sziget körül. Naxoson számtalan álomszép öböl található. A szigetet igazán csak az ismeri meg, aki legalább két hetet eltölt itt.

Reggel fél 5-kor kelünk. Még össze kell pár dolgot pakolni és reggelizni akarok, meg szendvicset készíteni az útra. 5:45-kor kell kiállnunk a hotel melletti útra és várni a buszra. Sötét van még és hideg. Gyönyörű, tiszta csillagos az ég és hallani lehet a tenger hullámzását. Mi vagyunk az egyetlenek ebből a hotelből, akik hajnalok hajnalán kint ücsörgünk az utcán csomagjainkkal. Végtelen nyugalom vesz körül. A busz egy kicsit késik és még teljesen üres. Útközben aztán sorra veszünk fel nagyobb holland csoportokat. Kicsivel 7 óra után már ott állunk Athinios kikötőjében. A kompnak még nyoma sincs. Itt vár ránk idegenvezetőnk és kiosztja a kompjegyeket és elmondja, hogy Naxoson a kikötőben fognak várni ránk. Hamarosan jön a hatalmas Blue Star Paros nevű hajó. Rengeteg ember száll ki belőle és mi pedig beszállunk.

Lent, ahol az autók parkolnak, ott vannak a komp oldalában vasketrecek a csomagjaink számára. Bepakolunk oda és felmegyünk. A több szinten minden megtalálható ebben a hajóban. De pillanatok alatt szinte minden ülőhelyet elfoglalnak. Mi egy tévéteremben találunk helyet, ahol egy óriási plazmatévé megy és két sorban állnak előtte a mozifotelek, amiknek oldalán üdítőtartó is van és hátra lehet őket dönteni. Azt hiszem a lehető legjobb választás volt ez. Fél 8-kor indulunk. Míg a kalderából kihajózunk, nézelődünk az ablakon kifelé, aztán pedig alszunk egy kicsit. Mikor felébredünk, akkor éppen egy sziget mellett haladunk el. Felmegyünk a hajó fedélzetére és ott is maradunk, míg megérkezünk Naxosra. Az út kellemes volt és 2,5 órát tartott csupán. Mivel a komp menetrendszerinti járat és rengeteg szigeten megáll, tartania kell magát a menetrendhez, így Naxoson éppen csak, hogy kiszállunk, már megy is tovább. Sokan szállunk ki Naxoson és kb. 10-15-en ebből tartoznak a mi csoportunkba. Az új idegenvezetőnk integetve vár és rögtön szétoszt minket két mikrobuszba. A mi szállodánkat Hotel Nissaki Beach-nek hívják és a Naxos város szélén húzódó Agios Georgios öböl partján áll. Pár perc alatt ott is vagyuk már.

Képeslap. A mi szállodánk itt a kép alsó szélén lévő öböl bal oldalán fekszik.

Mikor bemegyünk a szállodába, rögtön a nagy étkezőteremben találjuk magunkat. A recepciónál egy bajszos, köpcös görög ücsörög, gyöngysorával játszadozva. Odaadjuk neki a vouchert és küzli velünk, hogy még túl korán van, még csak most takarítják a szobákat, ezért fél órát várnunk kell, de amíg várunk, nyugodtan üljünk le a reggeliző helységben és együnk, igyunk valamit. Enni nem akarunk, de M. iszik egy kávét, én pedig a szokásos teámat. Aztán körülnézünk a hotelben, mi hol van.

Ez egy alacsony, csupán egy emeletes szálloda, a belső udvarában nagy, feszített víztükrű medencével és színes virágokkal. Az udvar körül vannak a földszinti és emeleti szobák bejáratai. Itt sajnos nincs lehetőség stúdiót foglalni, csak szobát félpanzióval. Mi nem szeretünk a hotelben enni, azt szeretjük, ha van saját hűtőnk, konyhánk és akkor és azt eszünk, amihez kedvünk van éppen. A félpanzió számunkra erős megkötöttséget jelent. A recepción ülő féri maga a tulajdonos. Elmondja az étkezési időket. Nagyon szimpatikus, mert a félpanzió vacsora része 14-22 óráig tart, így aki akar, az nem vacsorázik, hanem ebédel. Kész lett a szobánk, odakísérnek. A belső udvar egyik sarkában, a földszinten van, pontosan a medence előtt. Ajtónk előtt pálmafa áll, és kis, derékig érő fallal elválasztott teraszrész. A szoba nagyon kicsi. Éppen csak az ágy, a fésülködőasztal és két szék van benne, meg a beépített szekrény. Minden bútor olyan kékre van festve, mint a házak ajtajai szoktak lenni. Szép, modern minden. Kipakolunk és rögtön kimegyünk a strandra, ami pontosan a hotel előtt fekszik.

Az Agios Georgios öböl kb. 1,5-2 km hosszú sárgahomokos parttal rendelkezik. A víz olyan lassan mélyül, hogy azt hiszi az ember, hogy már átér a szemközti Paros szigetére, még mindig csak derékig ér. A szállodánkból, ha kijövünk, rögtön a bejárat előtt van egy kávézóterasz, majd az út másik oldalán, lent a parton, a homokban állnak a vacsorázó asztalok. Ettől pár méterre már le is tudunk telepedni a homokba. Itt egy darab napozóágy sincs, szinte az egész part hosszán, azaz néhány hotel előtt a sajátjai. Viszont árnyékos helyet sem lehet találni sehol. Így a déli órákban már nem tudjuk elviselni a napot (meg a büdös kóborkutyát sem, aki állandóan a törülközőnkre telepszik) és bemegyünk a hotel medencéjéhez. A medencénél vannak nyugágyak és ernyők is, és viszonylag kevés ember. Itt nem klórszagú a víz és nem is jéghideg. Nagy a medence, vég nélkül úszkálok benne oda-vissza. Nem vagyunk valami medence rajongók, mert medencében bárhol fürödhetünk, de itt többet nem megyünk a tengerhez, mert egyszerűen itt sokkal jobban tetszik. Itt maradunk egész késő délutánig, aztán elindulunk Naxos városba (vagy más néven Chora) sétálni. A város a sziget fővárosa, és nem éppen kicsi. Ezen, az első napon itt állandóan csak összehasonlítgatunk mindent Santorinivel. Szép minden, mégsem kelti bennünk azt az izgalomérzést, amit Santorini. Azzal a szigettel nem kelhet ez, de a többi társa sem versenyre. A fekete vulkáni homok után, szinte csúnyának találjuk a sárgát. Hiányoznak a hófehér házak és leginkább a kékkupolás templomok. A kaldera látványáról nem is beszélve. Itt minden sokkal olcsóbb, mint Santorinin: élelmiszer, képeslap, étterem, arany, autókölcsönzés…stb. Előbb végigsétálunk a kikötői sétány mentén a Palatia sziget felé, amit egy betonsáv köt össze a Naxosszal. Ezen a kis dombszerű szigeten áll a híres Apollo-kapu, amely egy templom gigantikus márványkapuja volt. Az egész templomból csak néhány alapkő és ez maradt épen. A kaput már a komp fedélzetéről, messziről látni lehetett. Ez Naxos jelképe.

Naxos város ókori magja egy domb tetején áll, ott van az erőd negyed.  A kikötőben rengeteg halászbárka és nagy vitorlásjacht horgonyoz. A sétány másik oldalán álló házak aljában többnyire éttermek, kávézók és ékszerüzletek vannak. A tavernák kinti részében gyakran kötélre felaggatott, száradó polipokat lehet látni. A Palatia szigetre érve körbejárjuk a romokat és ezután elindulunk az erőd negyedbe. Ott szűk, kacsaringós utcák kapaszkodnak felfelé és sok utcát átívelnek a házak, és mint egy fedett folyosóként hat némelyik. Ebben a negyedben is taverna taverna hátán és számtalan szuvenír üzlet sorakozik lépten-nyomon. A többnyire fehérre mázolt házak belső kertjeiből hatalmasra nőtt, ciklámenszínű bougainvilleák lógnak le a magas falak tetejéről. A házak ajtajai itt is túlnyomórészt kékre vannak festve. Minden talpalatnyi szabad helyen színes virágcserepek sorakoznak. És mindenütt macskák kóborolnak. A legédesebb kép az, mikor egy ház tetejére felnézünk és a tetőn 4 vagy 5 kiscica kandikál lefelé. Már sötétedik, mikor visszaérünk a szállodához és rögtön leülünk a parton a vacsorához. Szerettünk volna a naplementénél itt ülni, de lekéstük. Esténként mindig hideg szél fúj. Macskák hada gyülekezik az asztaloknál, hogy valami alamizsnafalatért kuncsorogjanak.

A vacsoránál egy kis kellemetlenség történik. Két pincér szolgál fel. Az egyik egy magas sovány, a másik egy kicsi pocakos. Odajön a magas és megkérdezi, hogy félpanzión vagyunk-e. Mi mondjuk, hogy igen, és hoz egy étlapot. Nagyon csodálkozunk, mert ilyenről még nem hallottunk, hogy félpanziónál étlapból lehet választani. A szálloda parti étterme ugyanis nem csak a szállóvendégeknek áll nyitva, hanem mint bármely másik étterem, minden ember betérhet oda. Persze mi ezt nem tudhatjuk, a másik pincér pedig azt nem, hogy mi félpanzióra vagyunk. Mindketten valami szósszal leöntött sültet választunk. Félpanziónál az étkezés végén mindig extra ki kell fizetni az italt. Jön az alacsony pincér és hozza a több, mint 20 Eurós számlát. Mi meg mondjuk, hogy félpanzión vagyunk, nem értjük, miért kellene kifizetnünk az ételt. Teljesen felhúzza magát, vitatkozunk egy sort, majd dühödten elmegy és visszajön egy másik számlával, amin csak az italok szerepelnek és odavágja az asztalra. Hogy ki volt a hibás, azt nem tudjuk, de mi biztosan nem, mert mi mondtuk, hogy félpanzió. Gondoljuk, te jó ég, jól kezdődik ez, ettől kezdve minden este utálattal fog odajönni hozzánk és milyen kínosak is lesznek a vacsorák. Kicsit kiülünk még a teraszunkra és átgondoljuk az elmúlt hét élményeit és megint csak hasonlítgatjuk Naxost Santorinivel.