Korzika 2003/6.

Szeptember 8. 

A következő napot strandolással töltjük Lisciánál. Nagyon erős a hullámzás, alig lehet bemenni a vízbe. Az öböl középső részén olyan sekély a víz, hogy jó 50-80 méterre is be lehet cammogni. Sokáig csak térdig, majd csak derékig ér a víz. De a hullámok legalább egy méteresek, ezért a sekély résznél a legnehezebb befelé haladni, mert szabályosan fellöknek minket. Mellkas-mélységnél beljebb nem igen merészkedünk. De így is jó móka, mert jókat lehet ugrálni a hullámokban. 

Valamivel később elsétálunk pár méterrel odább a parton, és ott megyünk be a vízbe. Itt viszont elég hirtelen mélyül a víz, amit előre nem tudtunk. A mellkasig érő vízben magával húz befelé egy hullám és többé már nem ér le a lábunk. Nem ijedek meg, mert a mélyebb vízben nem hatnak olyan magasnak a hullámok, mint kijjebb, másrészt meg jó úszó vagyok. Előbb élvezzük a hullámokon lebegést, majd ki akarunk úszni…csak hogy nem lehet. Amint jön egy hullám, lök rajtunk fél métert kifelé, majd hatalmas erővel visszaszív vagy másfél métert befelé. Még most sem aggódok, próbálok úszni kifelé. De aztán már egyre jobban eltávolodunk a parttól és minden erőmet összeszedve úszom kifelé, mégis úgy érzem, hogy csak egy helyben kalimpálok. Olyan 5 perc elteltével már kezdek kicsit bepánikolni, mert úgy érzem, hogy hiába küzdök a vízzel, nem fogok sosem a partra érni. Átváltok hátúszásra, mert abban sokkal jobb vagyok, és nagyobb erőt tudok kifejteni. Sikerül is kijjebb jutnom, de csak egy darabig és onnan már nem haladok tovább, közben pedig fogytán az energiám. Rám tör a pánik és elkezdek siránkozni M-nek, hogy nem tudunk kimenni, mi lesz most. Ő még beljebb van, mint én és láthatólag ő is kétségbeesett. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy nézzek arrafelé, ahol a sekély rész van. Az egy vonalban van velünk, úgy 20-30 méterrel odébb. Ott állnak az emberek a derékig érő vízben, semmi ilyen problémájuk nincs, mint nekünk. Azt mondja M., hogy ússzunk keresztbe, azaz a parttal párhuzamosan a sekélyebb rész felé, ott majd ki tudunk jönni. Elindulunk hát arra és így srégen viszonylag könnyű is úszni. M. egyszer csak a talajon áll, talán 5 méterre tőlem, nekem még nem ér le a lábam. Mégis képtelen vagyok odaúszni hozzá, mert kettőnk között hínáros rész van és teljesen sűrű, a víz tetejéig érő hínár terül el az aljzaton. Ő egyre csak mondja, hogy ússzak át felette, de nem vagyok képes rá, félek és undorodok a rejtélyes vizinövénytől. Inkább nekikezdek teljes erőből háton úszva kifelé kalimpálni és végre kiérek a partra: ijedten, kimerülten. Még vitázok is vele egy sort, hogy engem csak úgy ott hagyott a hínár másik felén. 

Ezen a napon már csak a sekély résznél megyünk be a tengerbe, de ott is csak derékig. Azt azért el kell mondanom, hogy később még kettő, a miénkhez hasonló eset történik. Először négy fiatal megy be a mély résznél és nem tudnak kijönni, egyre csak beljebb sodródnak. Két szörfdeszkás megy be segíteni nekik, de hosszú ideig kínlódnak, mire valahogy kijönnek, végül ők is a sekélyebb rész felé. Majd jóval később hangos sikoltozásra figyelünk fel. Egy újabb fiatal pár van egészen messze bent a mély vízben és a lány csak kapálózik és kiabál. A fiú próbál neki segíteni, de néha-néha már alámerülnek. Most is bemegy a két szörfdeszkás, meg két úszó is. De csak romlik a helyzet, mert az úszók egyike is bajba kerül. Jó félórát tart a jelenet, miközben egyre több úszó megy befelé. M. is be akar menni segíteni, pedig ő nem úszik jól. Megtiltom neki, hogy bemenjen, tudom, hogy mi is alig tudtunk kijönni és meg is halhattunk volna, nem akarom, hogy ekkora veszélybe sodorja magát. Izgalmas a jelenet! A fiút már kihozták, a lány mentése még mindig folyik. Végül, a karjaiban hozza ki az egyik szörfös és a lány a homokba rogyva zokog még vagy fél órát. Látszik, hogy sokkot kapott, később össze is pakolnak és elmennek. 

Pont az idén mesélte egy ismerősöm, aki Thaiföldön nyaralt, hogy hasonló történt vele. Nem tudtam neki elhinni, hogy egy jó úszó nem tud kijönni a vízből. Most már elhiszem és azt is be kell vallanom, hogy életemben először éreztem ma a halálfélelemhez közeli érzést. 

Liscia öble fentről

Korzika térképe kőből faragva

A stradolás után Ajaccióba megyünk egy esti sétára és bevásárolni. A városból kivezető út mellett hatalmas hypermarket van, itt vesszük meg, amire a hátralévő napokban még szükségünk lehet. 

Szeptember 9. 

A következő napot szintén strandolással töltjük, de a Liscia-öbölbe nem akarunk többet menni, a másik irányba, a kedvenc Liamone-öblünkbe megyünk. Ma is olyan erős a hullámzás, csak az öböl sarkában lehet nyugodtan fürdőzni, ahol a sziklák megtörik a hullámokat. A hosszú part mentén szinte nem lehet bemenni a vízbe. Az egész, hosszú partszakasz megváltozott. Kijjebb jött a tenger, a homoksáv csak fele olyan széles, mint azelőtt és érdekes buckákat formáztak a hullámok. Mintha egy egészen másik stradnon lennénk, mint eddig.

Este visszamegyünk a hosszú, homokos partszakaszra, hogy naplementénél készíthessek szép fotókat a fergeteges hullámokról. Erős szél fúj, hűvös van, egy hosszú ruhát veszek fel. Az egyik képen szeretnék rajta lenni, lemerészkedek egészen a hullámokig és odaállok a vizes homokba, pár méterre a víz kezdetétől. M. sokáig magyaráz, hova álljak pontosan, nem tudom, mit vacakol annyit, én csak vigyorgok a fényképezőgépbe, míg egyszer csak nyakon csap egy hatalmas hullám, maga alá terít és partra vetett halként görget magával az aprókavicsos parton, majd kivet a homokra. Feltápászkodok, és majd megfulladok a röhögéstől. Az első kérdésem, hogy látszik-e a képen, ahogy lecsap a hullám rám. M. is nevet. Van egy olyan érzésem, hogy kicsit szándékosan navigált olyan közel a vízhez. Azt akartuk, hogy pont mellettem csapjon fel a hullám a képen….

Itt már csurom vizesen

Mivel csurom vizes vagyok, és hideg szél fúj, így nincs értelme már itt maradni, a naplementés fotóknak és a homokban sétálós romantikának lőttek. Haza kell menni, mert megfázom. Nincs nálunk türülköző, M. nem akarja, hogy csurom vizesen, sósan üljek be a kocsiba. Így aztán lekapom a vizes ruhát és egy vékony, félig átlátszó strandkendőbe burkolózva didergek a hazafelé úton. Csak az apartmannál néznek furcsán, akik látnak így kiszállni az autóból.