2015. augusztus 25., kedd

Izland - 13. nap - Borgarnes, Akranes, Reykjavík

7:30-kor kelünk, én jó fáradtan és 8-kor megyünk reggelizni az étterembe. A két nő most is fapofa és a reggeli sem nagyon választékos. Kék éggel indulunk útnak, de erős a szél és lassan felhőket hoz magával. Ma ismét van időnk, szépen lassan autózunk. Úgy érezzük, hogy most már mindent láttunk és a következő napok itt fölöslegesek, azaz jobban mondva, túl sok idő maradt az utazás végre kevésbé fontos dolgokra. Ezeket a plusz napokat inkább máshol töltöttük volna el. De mindegy, változtatni nem lehet. 













Borgarnesben egy bevásárlóközpontban találunk egy fotóüzletet és bevisszük oda a gépem. Szerencsére van egy hozzáértő férfi és kitisztítja nekem, fizetni nem kell érte. Boldogság van!!!
A Nettoban vásárolunk még pár apróságot. 






Akranesben tűz már a nap, de persze továbbra is tombol a szél, 15 fok van. 
A kikötőben látunk egy halszárítóházat, de az egész utazás során sokkal kevesebbet láttunk, mint amire számítottunk. Azt hittük, ennek még itt nagyobb hagyománya van, de valószínűleg, aki tíz évvel később utazik, mint mi, már nyomára sem lel ennek a hagyománynak. Arkanesből egy újonnan épült, 5,7 km hosszú alagúton lehet a tenger alatt a Hvalfjörður nevű igen keskeny és hosszúkás fjordot lerövidíteni, aminek szárazföldi körbeautózása kb. 100 km-t tesz ki. Mi mégis ez utóbbit választjuk, egyrészt mert van időnk bőven és szeretünk nézelődni, másrészt meg, mert pénzbe kerül (nem tudjuk, mennyibe, de az izlandi árakat nézve, biztosan nem kevésbe) (utólag a neten megkeresve 1.000 ISK).
























17-18 óra között érkezünk Reykjavikba, ahol egy kicsit körülnézünk. Megnézzük a képekről ismert Hallgrímskirkja templomot, majd a sétáló utcákon megyünk végig. 





















Este 8 körül érkezünk a szállásunkra. Egy nagyon segítőkész és kedves nő fogad, a szoba és a vendégház is teljesen rendben van. Örülünk ennek, mert két éjszakát maradunk itt. 3 fürdőszoba van, két konyha, és egy külön reggelizőhelyiség. Ez egy nagyon jó felosztás. Főzünk tésztát szósszal, gombával és sajttal, jól belakomázunk és elsétálunk pár száz méterre. Mellettünk van a nagy városi uszoda és a kemping, itt vesznek fel holnap a kirándulásra, a buszmegállót akartuk megnézni, hogy ne kelljen holnap keresgélni. Azután zuhanyozunk és 11 óra lesz, mire lefekszünk, holnapkorán kell kelni. 






Szállás: Guesthouse Laugabjarg, Reykjavik, reggeli nélkül, két főre két éjszaka 190 Euro
(reggeli 7 Euro/fő)

2 megjegyzés:

  1. nem hiszem, h a közeljövőben el fogok jutni erre a helyre, de ettől függetlenül egy biztos: teljesen áll-leesve olvasok minden részt, annyira valószerűtlen, h ilyen tényleg van, és nem csak egy fantasy világban... egészen lenyűgöző.

    VálaszTörlés
  2. :-) Érdekesnek tartom, hogy úgy ítéled meg, hogy szinte valószínűtlen. Mi sok természetfilmet láttunk korábban Izlandról, no meg más helyekről is, amiktől leesik az ember álla és ezek szokták beiindítani bennünk a motort, hogy oda bizony muszáj eljutni, ezt látni kell. Szerintem Izland különlegesen szép, de valószínűtlen természeti alkotások nkem olyan helyeken vannak, amiket már számomra is elérhetetlenek, mint pl. Raja Ampat Indonéziában...

    VálaszTörlés