6:20-kor kelünk (legalábbis ezt gondoljuk), csak amikor az étkezőben toporgunk és mérgelődünk, hogy miért nem jön a lány, talán elfelejtett minket, és hogy hívjuk fel, akkor nézek az ottani órára, ami 5:55-öt mutat. Akár csak az első napon, egy órával korábban keltünk fel, de miért, hiszen minden jól van beállítva. Mert folyton felébredek magamtól és beragadt szemekkel lesek rá a telefonom órájára és a szögletes digitális formájú 5-öt 6-nak nézem rendszeresen.
Korog a gyomrunk és útra készek vagyunk, reggeli meg csak egy óra múlva lesz. Mit lehet tenni? Visszafekszünk az ágyra, M. alszik is, én meg csak sík ideg vagyok. Azután pár perccel 7 előtt lemegyünk és a lány már készít össze mindent, úgyhogy el is kezdhetünk reggelizni, minden van, kiadósan beeszünk és 8-kor elindulunk tovább, amikor a többi lakó még csak szállingózik lefelé reggelizni.
Az időjárás nem változott. Ismét sűrű köd lepi el a tájat és nem látni el messzire, esik az eső. Olyan szomorú az idő, hogy az ember úgy érzi, lassan depressziós lesz, ha nem süt ki a nap. Meg ez a köd olyan fojtó érzést ad, mintha egy búra alá lennénk bezárva és akármerre „menekülünk” is, nem tudunk szabadulni.
Aranylile (Pluvialis apricaria) nevű madár
sarki partfutó:
Így is sokszor megállunk fotózni. Höfnben egy nagy Netto üzletben vásárolunk több dolgot és itt még elnézünk a kikötő felé, ami nem nagyon érdekes.
Majd nekivágunk a hosszú útnak a keleti fjordok felé. Nem sokat lehet látni a tájból, de amit mégis, az lenyűgöző.
Na, mi erre már nem jártunk. Nekünk Höfn volt a legkeletebbi állomásunk. Igaz, mi kevesebb napot töltöttünk a szigeten, mint ti.
VálaszTörlés