Izland - 14. nap - Landmannalaugar 1. rész

6:20-kor ébreszt a vekker. Nem aludtam sokat, a szomszéd szobából egész éjjel ki-be járkáltak és csapkodták az ajtót. 7:45-kor indul a busz Landmannalaugarba.

Ez a különleges hegyvidéki világ, a különböző vulkanikus kőzetek erodálásából adódóan mindenféle színekben játszik és nem akartunk úgy elmenni Izlandról, hogy ne láttuk volna a színes hegyeket. Mivel erre a területre csak négykerékmeghajtással lehet eljutni, a szervezett odajutást választottuk és jó előre foglaltunk egy kirándulást a trek.island társaságnál, fejenként 130 Euroért. 

Véletlenül lett így, hogy ilyen praktikusan közel lakunk a buszmegállóhoz. 

A busz pontosan érkezik, egy rendes, nagy, menetrendszerinti busz, trek islanddal semmi felirat nincs rajta. 15-16 éves forma lányka a kísérő, neki mutatjuk a vouchert, mondja, hogy jó helyen vagyunk, szálljunk fel. A busz ezután rengeteg helyen megáll, kitérőket tesz, órák hosszán alig haladunk előre és egyre jobban kételkedünk, hogy valóban jó helyen vagyunk, mert egy menetrendszerinti buszon érezzük magunk és nem pedig egy túraszervező saját csoportjával egy külön buszon. 

Háttérben a Hekla vulkán a buszból fotózva

Valahol Selfoss közelében a busz egy részét átszállíttatják terepjáró buszra, de minket nem. Itt már végképp nem értjük, mi van, de folyton megnyugtatnak, hogy jó helyen vagyunk. Úgy érezzük, totálisan át vagyunk verve, hogyan lesz ebből egy túravezetővel vezetett 5 órás túra, meg ígért ebéd? Azután ez a busz megy be az úttalan utakra, ahol rajtunk kívül csak terepjárók közlekednek. Végtelen zötykölődés után, összesen 4 óra buszozás után érkezünk meg a Landmannalaugar terület széléhez, ahol egy nagy kempingnél áll meg a busz és egy tini fiúcska közli, hogy itt a végállomás, 18 órakor indul vissza a busz, mindenkinek jó szórakozást. 

Tehát tényleg átvertek? Kitesznek itt és sehol semmi szervezett csoport? 

Morogva szállunk le a buszról és akkor szóba kerülünk egy sráccal, aki a buszon végig két sorral előttünk aludt, és egészen véletlenül kiderül, hogy ő a trek islandos idegenvezetőnk. Összesen négyen vagyunk, akik erre a túrára befizettünk, a másik egy fiatal londoni pár. Megkönnyebbülünk, hogy mégsem ejtettek át, de akkor azért milyen szervezés ez, hogy végig nem mond senki egy szót sem? 

Ebéddel kezdünk, ami egy nagy műanyagdobozból kerül elő és csupa hideg cucc, amiken már amúgy is két hete élünk: kenyér, felvágott, lekvár, sajt, nutella. Remek. 

Kajálás után elindulunk egy túrára. Ez a környék valahogy folyton valami olyasmi érzést hoz elő belőlem, hogy Nepálban vagyunk valahol a Himalaya lábánál, mert az egész olyan, a salakos, lapos terület, ahol a szétolvadt gleccserjég patakjai folydogálnak, a havas hegyek, a rengeteg sátorral teli, hatalmas kemping, mind egy ilyen hegymászós alaptáborhelyre emlékeztetnek. 

Elsőként felcaplatunk a vörös vulkánra, a Brennisteinsalda-ra. Előbb lávamezőkön át vezet az ösvény, majd meredeken fel a hegyre és mellettünk bűzös fumerólák pöfékelnek. 

Most erről jó sok kép, aztán egy második részben folytatom....

Nem egyforma a ritmusunk. Az idegenvezető srác és a két angol szabályosan száguldanak felfelé a hegyre, mi meg fuldoklunk, nem kapunk levegőt, lihegünk és a szívünk majd kiesik a helyéről. Ezen kívül én fotózni jöttem ide, mert ezt a helyet csak egyszer látom az életben, de a másikok csak nagyritkán lőnek egy képet, így sosem várnak meg, és nem tetszésüket is mutatják, hogy én szinte állandóan állok és fényképezek. De ez egy cseppet sem érdekel, én is egy halom pénzt adtam ki erre a túrára. Amúgy meg teljesen felesleges volt ezért túrára befizetni. Enni ugyanazt hoztuk magunktól is, a túrákat pedig simán lehetett volna itt bármelyiket vezető nélkül is csinálni, majd a végén felülni ismét a buszra. Szóval elég lett volna csak egy buszjegyet venni, ha ezt előre tudjuk.