2016. május 23., hétfő

Portugália - Tomar

Ezen a napon pár, Lissabontól északabbra fekvő várost terveztünk be megnézni. 9 óra körül indulunk el és míg a nagyvárosból kijutunk, a reggeli dugókon kell átvergődnünk. Olyan 130 km-re fekszik Tomar, ami középkori váráról ismeretes. Az autópályán megyünk és van, ahol kiírja a digitális kijelző, mennyi pénzt számol fel egy szakaszra, van, ahol nem. Minden esetre itt tűnik fel először, hogy baromira sokba kerül az autópálya. Tomar előtt 3-szor is válatunk kell szakaszt és mindenhol jó 3-5 Eurókat számolnak fel a nem egészen 10 kilométerekért.

Megérkezve Tomarban ragyogóan kék ég és meleg fogad. Úgy döntöttünk, hogy a mai napon nem rohanunk, szépen nyugalmasan nézünk meg annyi midnent, ami belefér a napba és így Tomarban egy kedves pékségben kávéval kezdjük a kirándulást. Nagy adag és isteni finom cappucinók iszunk. 





A város kis utcáin ás főterén át, érünk el meredek lépcsőket, ahol felkaptatunk a várba és már rettentő nagy hőség van (autóval is fel lehet menni).
Tomar élete a várban kezdődött, jobban mondva a templomosok kolostorában, a Convento de Cristoban, mely a 12. században a templomos rend fellegvára volt és köré épült a későbbi város. 












A bejárat nem ennél a nagy kapunál van, haben egy igen eldugott kanyarban egy kis ajtó, amire csak a véletlen folytán találunk rá és bizony nagy kár lett volna ide nem bejönni. A belépő 6 Euro fejenként, ami itt teljesen megéri. 


















A belső helyiségek egy véget nem érő labirintusként kapcsolódnak egymáshoz és az ember folyton újabb és újabb meglepetésekbe ütközik. Majd két órát töltünk el itt, észre sem véve, hogyan rohan az idő.






















Tomar mindeképpen nagy élmény volt!! 36 fok uralkodik, mikor elmegyünk innen!

1 megjegyzés:

  1. Tomar nekünk is nagyon tetszett, jó volt újra látni a képeiden keresztül.

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről