Mauritius - A ciklon napjai

2007. február 23. ötödik nap, péntek

8-kor kelünk, esős, szeles idő van, a nap is előbújik néha, lezajlott éjszakai viharnak nyoma sincs. Ma is mehetünk kirándulni. A reggelinél megjelenik az idegenvezető és nagy fehér lapot ragaszt ki az üvegajtóra. A szomszéd apartmanban lakó velünk egyidős pár éppen jön a reggelitől, megkérdjük őket, mi van a papíron. Azt mondják, hogy ciklon-riadó 2-es fokozat van. Ami azt jelenti, hogy bezártak az iskolák és be fognak zárni az üzletek is (ezért ajánlott, hogy vásároljunk be). Ha 3-as fokozat lesz, az azt jelenti, hogy kijárási tilalom van az utcára. 10-ig vacakolunk, hogy mit is csináljunk, beszélgetünk a szomszédokkal. Többen azt mondják, hogy ne menjünk el félórás járásnál messzebb, mert ha 3-as fokozat lesz, valahol ott ragadhatunk napokig is. Szóval elmegyünk a közeli Flic en Flacra, ahol eredeti szálláshelyünk lett volna, amit aztán megváltoztattunk, mert ott éppen építkeznek. Az idő percenként változtatja arculatát. Flic en Flac nagyobb település, de abszolút kihalt, érezni a ciklon-figyelmeztetést, itt komolyan veszik. A part végtelen hosszú és a "public beach"-től messze el lehet sétálni. Ezt tesszük, majd M. snorklizik egyet, én meg vigyázok a holminkra.

Egyre lehangoltabb vagyok a szürkeségtől. Egy óra múlva hazamegyünk. A szomszédainknak ma jár le a két hetes nyaralása, holnap reggel repülnek haza. ők mesélték, hogy nyugodtan ússzunk pár száz métert a zátony irányába, mert ott sokkal tisztább a víz, mint partközelben és sok látnivaló is van. Mivel elmenni messze nem merünk a riadó miatt, ezért kiúszunk snorklizni. Sok érdekeset nem látunk, mert mindenütt vizifű fedi az aljzatot. Pár behemót koralltömb és apró fekete-fehér csíkos halacska minden. Kint is ugyanúgy zavaros a víz, alig 2 méter a látótávolság. Miről beszéltek a szomszédok? Vagy mi rossz irányba úsztunk? Na, ebből is elég volt, viharnak nyoma sincs, csak az eső, nem akarunk itthon ülni, elmegyünk a pár km-re fekvő La Casela madárparkba, melyet szintén a szomszédok javasoltak. A belépő 150 Rupia. Pálmafasorral díszített bevezetőúton érünk oda a hatalmas park bejáratához. Egy dzsungel közepén állnak a madárházak, mindenféle trópusi madárral. Itt is van teknőskert, egy hatalmas elkerített részben vagy 50 teknős eszeget. A park létrehozójának volt esze, ugyanis a tekiket nem kell etetni, mert avokádó, mangó és narancsfákkal van a terület teleültetve, percenként potyognak a gyümölcsök az égből. Itt megint szétcsípkednek a szúnyogok. Egyszerűen nem is gondoltunk rá, hogy bekenjük magunkat, pedig most a spray az autóban van.

A parkot tavacskák, dombok szabdalják különböző szintekre, és minden csodálatos növényekkel van beültetve. A legnagyobb domb tetején kilátó van, de valamiért be van zárva. A domb másik oldalán, háziállat farm, majmok, tigrisek, teknősök, kenguruk és egy vizimadarakkal teli nagy tó látható még. Már nagyon unjuk, hogy állandóan esik az eső és aztán hirtelen feltámad a nagyon erős szél. Arra gondolok, ez a ciklon előszele és örülök is neki valahol, mert azt remélem, ma éjjel már tényleg lezajlik a vihar és mehetünk megint kirándulni. Hazafelé bevásárolunk, de főleg csak innivalót. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy holnaptól szép idő lesz, így azt sem vesszük komolyan, hogy élelmiszert is be kellene vásárolni. Veszünk ananászt is, amiket otthon rögtön be is kebelezünk. M. olvas a teraszon, én zuhanyozok. Lehangoló az idő. Eszünk egy zacsis levest, beszélgetünk a szomszédokkal, akik savanyúan közlik, hogy törölték a gépüket a viharjelzés miatt, ugyanis már hármas fokozat van, mostantól nem szabad kimenni, de mi nem érzékeljük, hogy erősebb lenne a szél, mint a Casela parknál volt. Megint bolognait vacsizunk, a maradékot felelőtlenül kidobjuk. A vihar mostani erőssége, egy otthoni nyári balatoni viharnak felel meg kb. Nem értjük, minek ez a felhajtás. Fél 12-ig a teraszon beszélgetünk a szomszédokkal. A vihar ekkor is változatlan, de éjjel felerősödik.

2007. február 24. hatodik nap, szombat

Tombol a szélvihar, de most sem tűnik nekem erősebbnek egy balatoni viharnál. Ma nem jön a személyzet, nincs reggeli, nekünk meg alig van kajánk. A szomszéd pár bizonytalan időre itt ragadt. A biztonsági őr most már a nappalokat is itt tölti. Csak tudnám, hogy bírja. Kimenni nem lehet. Beszélgetünk, olvasunk délelőtt. Morgolódok párszor, hogy milyen idegesítő, hogy az autónk ott áll kihasználatlanul. Majd később bele törődünk sorsunkba, ez van, nem lehet változtatni. Holnap egy hete, hogy ideutaztunk és alig csináltunk még valamit. Azt sem látom, hogy hova lettek az elmúlt napok, mert nekem olyan, mintha csak kettő, és nem hat napja lennénk itt. Tegnap még azt jósolták, hogy éjjel továbbáll a vihar, ezért nem is készültünk, nem is vásároltunk be. Nem vettük komolyan. Főzni valónk csak 4 zacskós leves van, kenyér meg max. 4 szelet. Így ebédre levest eszünk, a többivel spórolni kell. A vihar, hol erősebb, hol gyengébb.

Egy 8 másodperces mini videó (saját!) az apartman udvarából, a Gamede nevű ciklonról:

saját felvétel

Igazán kitombolhatná már magát, de csak húzódik, mint a rétes tészta. A biztonsági őr rádiót hallgat, a hírek szerint estére megjön a ciklon és el is vonul. Egész nap csak olvasunk, lassan telik az idő, de legalább ki lehet menni a teraszra. Előkerül a ház tulajdonosa, kérünk tőle kenyeret, hoz a konyhából egy szeletelt mélyfagyasztott kenyeret, ebből és két tojásból csinálok bundás kenyeret. Gyümölcsöt is kapunk. Egész nap reménykedünk, hogy véget érjen már szobafogságunk és kisüssön a nap. De a lelkem mélyén sírni tudnék. Kicsit beszélgetünk a szomszédokkal, aztán vacsorázunk. A vihar kicsit felerősödött és lehűlt az idő. Borzasztó hosszú ez a nap. Este átmegyünk a szomszéd párhoz társasjátékozni, 11-ig maradunk. A vihar megint erősödött.

2007. február 25. hetedik nap, vasárnap

6-kor ébredek. Kinézek, kevésbé fúj a szél, de a kert romokban áll. Ezek szerint itt volt az éjjel a ciklon. Hála az égnek, hogy vége van. Még vissza akarok feküdni, de annyira izgatott vagyok, látni akarom a károkat, hogy felöltözök, felkapom a fényképezőgépet és körbejárom az egész udvart. Nem én vagyok az egyetlen korán kelő, a szomszédaink a biztonsági őrrel beszélgetnek, aki elmondja, hogy éjjel kettőkor volt a vihar a legerősebb. Jól aludtam, csak néha hallottam, ahogy süvít a szél, és csattog valami. Azt gondoltam, menten berepül a nagy üvegajtón egy faág. Nos, a látvány több, mint lehangoló - siralmas. A csodálatos, gondozott trópusi kertből alig maradt valami. A nagyobb fák fele a földön hever, egyszerűen kettéhasadtak, a kisebb fákat gyökerestől tépte ki, a 15-20 méter magas kókuszpálmának alig maradt levele és az összes hatalmas kókusz a földön hever. A banáncserje egy az egyben kidőlt. Leszakadt a villanyvezeték, a kerti lámpák egy része egyszerűen eltűnt, a medence tele van gallyakkal, falevéllel, a virágbokrokon se virág, sem levél nem maradt, megsemmisültek. Az óceán feljött az éjjel majdnem a medencéig. A sűrű zöld fűnek nyoma sincs, vastag homokréteg, kagylók, korállok, kövek borítják a kertet. A strandra vezető két lépcsőfok alsó betontömbje lent áll a parton, kb. 3 méterre eredeti helyétől. A szomszédos ház előtt volt a parton egy kb. másfél méter magas betonnal kevert földfal. Ez elé rakta le korábban az óceán a hordalékát, itt gyűjtöttem kagylókat. Ez a rész komplett megváltozott, a méter magas koralltörmelék eltűnt és a betonnal kevert földfal úgy néz, ki minta másfél méter kiharapott volna belőle az óceán, sokkal hátrébb van most.

A félkör alakú betonkarikákból volt a kertből a partra vezető lépcső építve.

A parton döglött halak, nagy húsos testű tengeri csigák, tengeri uborkák fekszenek. Az óceán barna, vadul hullámzik, de pillanatnyilag visszahúzódott és odakint a zátony felett tölcsér alakú forgószél szippant vizet fel. Előbb sokkol a kép, de aztán rájövök, hogy sokkal erősebb is lehetett volna a vihar. Az eső még mindig zuhog, de a szél enyhébb lett. Míg én végigfotózom az udvart, M. még alszik, de annyira izgatott vagyok, hogy felkeltem. Hát totál ki van bukva, hogy én nem vagyok normális, hogy 6-kor felébresztem. Közben a biztonsági őr egy machétéval csapkodja a lehullott kókuszdiókat, amik még egy focilabdánál is nagyobbak, és minden lakónak odavisz egy meglékelt kókuszt, ami még éretlen, de legalább egy liter lé van benne. Abból iszom is. Azt mondja, hogy még most is érvényes a kijárási tilalom, de a vihar csak 120km/h erősségű volt, míg a pár száz km-re fekvő La Reunion szigetén 220 km/h-val tarolt a szél, ott komoly károk vannak. Szóval örülhetünk, hogy nekünk csak ennyi jutott. Azt viszont nem értem, hogy lehet ilyen felelőtlenül közel a parthoz építkezni, mert a tengerre néző földszinti apartmanoknak felvertek a hullámok a teraszukra. Hát én biztosan féltem volna az éjjel, ha mi laknánk ott. Sokszor a cunami jut az eszembe. Annak idején ragaszkodtam hozzá, hogy a nyugati parton legyen a szállásunk, Afrika felé nézzen és ne az India-óceán medencéje felé. Annyi félelmem volt az utazás előtt, betegségtől, cápától, kőhaltól, de viharra nem is gondoltam. Azt mondogatom, hogy nagyon kellett, hogy utáljanak az irígyeink, hogy ezt kaptuk. Azt mondják, a sziget északi felén jóval erősebb volt a szél. A szerencsétlen szegény emberek, akik bódékban laknak, mihez kezdenek most ők? Azt is mondja az őr, hogy még nincs vége, mert van egy másik ciklon is a közelben, lehet, hogy pár nap múlva ideér, lehet, hogy nem. De még nincs vége. Hát ez az a pillanat, amikor már sírhatnékom lenne, mert oda van az egész nyaralásunk. A személyzet persze ma sem jön, ma sincs sem reggeli, sem takarítás. Már alig van ételünk. Ma már a teraszra sem tudunk kimenni, mert vastagon tele van sárral, levéllel és bevág az eső. Az egyik székünk félig összerogyott, a bambusz "rolók" (a teraszokat választják el) egyike leszakadt, szétmállott. A szobában olvasunk. Az idő nagyon lassan telik és odakint minden változatlan.

Jön a tulajdonos fickó, kinyitja a konyhát, vizet, gyümölcsöt és müzlit oszt ki. Dél felé csendesedik a vihar. Eláll az eső is. Megjelenik a tulaj felesége egy másik nővel és elkezdik összeszedni a gallyakat. Kisüt a nap és egyszer csak nyüzsög a kert, az összes lakó ágakat gyűjt és pakol halomba. Előkerül a kertész is, fűrész, balta, a férfiak levágják a combvastagságú lógó ágakat. Egy óra leforgása alatt egész szépen rendbe tesszük a kertet. Utána elmegyünk vásásrolni a szomszédokkal, szegények még mindig nem tudják, mikor jutnak haza. A szupermarketet ellepik az emberek. Mintha mi sem történt volna. A vásárlás után eszünk és sokáig sétálunk a parton. Most aztán van, mit gyűjteni, amit kivetett magából az óceán. De korai volt az öröm. Csak egy jó óráig sütött a nap. Most megint szakad az eső, és feltámadt a szél is. Később egy konzerves ételt eszünk, ami elég finom, itt vettük. A személyzet is megérkezik, a kertet rakják rendbe. Eltelik a nap. Szomszédaink új hírt kaptak, ma éjjel repülhetnek haza. Ránk sózzák, amiket ma még bevásároltak. M. alszik két órát délután, én is szundizok, olvasok. Mikor kimegyünk, ugyanolyan az idő, mint egy nappal ezelőtt. Nem is értem, hogyan repülhet ma már egy gép. A kertben és parton töltött napos óra már csak emlék. Beszélgetünk még a szomszédokkal, címet cserélünk, társasozunk. Éjjel tele vagyunk szúnyogokkal, pedig eddig egy sem volt.

Vizet felszívó tölcsér az óceán felett