Mauritius

Mauritius, nekünk, álmodozóknak nem az a sziget, ahol a Paradicsom van. Egész életemben vágytam rá, mint minden romantikus lelkű nő, hogy eljuthassak arra a paradicsombéli helyre, ahol sudár pálmák hajlonganak az ezerszínű trópusi óceán fölé, ahol azt képzelhetem, hogy Éva-kosztümben rohangálva a strandon valahol megérinthet az érzés, hogy csak én vagyok és a természet. Sok ilyen hely létezik a Földön, és sokan azt képzeljük, Mauritius is ilyen lenne. Nos, Mauritiuson nem létezik ilyen fajta partszakasz! A homok csak ritkán igazán fehér. Pálmák, ha vannak is itt-ott, azokat ültették, az adott strandszakaszt uraló szállodák. Romantikának nyoma sincs, a pálmák alatti napozóágyak rengetegében, ahol a vendégek frissítőjüket szürcsölve süttetik magukat, ahol pisztolyos, egyenruhás őr vigyáz rájuk. Mauritius tengerpartjaira a tamariszkusz bokor és kaszuária fenyő jellemző. Mindazonáltal gyönyörű a part, és egyedi, de nem az a trópusi álom. Aki ezt keresi, menjen máshova.

Szerencsénkre, mi nem csak ezt kerestük. Bár jó lett volna, ha az idillnek ez a része is összejön, de azért nekünk így is tökéletes volt. A sziget vitathatatlanul meseszép. Lenyűgöző természeti adottságokkal, építményekkel büszkélkedhet. Langyos, és élővilágban gazdag óceán veszi körül. Párját ritkítva mutatkozik a különböző népek és vallások békés együttélése itt. Egy, két hetes nyaralás mindennapját ki lehet tölteni aktív programokkal. A mi nyaralásunkat sajnos elmosta a ciklon. Leírhatatlan keserű érzés az, hogy az ember egy életen át vágyakozik egy ilyen nyaralásra, rászánja magát, hogy kiadja azt a rengeteg pénzt, leküzdi különböző fóbiáit (a hosszú repülőút miatt, ismeretlen állatok vagy betegségek miatt), fél évig tervez, készül és lelkesen nekivág, majd jutalomként az egész nyaralását egy hotelszobába zárva töltheti, miközben odakint tombol a trópusi szélvihar, és végtelen mennyiségben ömlik a víz az égbõl. Egy tragédia az utazónak. Sosem feledem az első nap kábulatát. 11 órás repülés után, kora reggel érkezünk az ébredező szigetre, ahol a nappal első fényeivel ránk ülepszik a fojtogató párás, hőség. A kisbuszból egymás után bámulom meg a számomra új csodákat, míg utastársaim lógó fejjel bóbiskolnak, nekem zakatol a szívem és nem győzök ámuldozni. Az első nap benyomásai: a különleges és végtelen sok féle növény, a hatalmas nagy, csavart házú csigák, a picike galambok, melyek olyan hangon búgnak egész nap, ami csak is egy ilyen helyre lehet jellemző, a vérvörös színű verebek, a szürkésfehér parti homokban heverő koralltörmelék és kagylók, csigák, az óceán felett úszó passzátfelhõk, melyeknek tükröződnek a vízen. Pontosan az idill, amit elvártam. Annyi kaland vár még ránk. De másnap felébredünk az álomból és többet már nem érint meg az a varázs. Igazából hálás lehetek, hogy legalább az első napon átélhettem egy cseppet e varázsból. Az álom nem vált valóra. Odautaztam, hogy átélhessem a vihart. Valahol ez is egy élmény. Az álmot továbbra is szeretném valóra váltani. Hogy visszamegyünk-e, még magunk sem tudjuk, de állandóan motoszkál bennünk a gondolat.