2010. október 14., csütörtök

Garda-tó két felvonásban

2003. május 22-25.

Kezdjük az előzményekkel. Kamasz koromban többször láttam a Garda-tavat falinaptárokon. Lenyűgözött már akkor is. Majd egy 1995-ös olaszországi autós körutazás során már tervezetten érintettük a Garda-tavat, de csak 2-3 órát töltöttünk el mellette. Illetve keleti partján autóztunk dél felé. Sajnos útközben nem volt lehetőségünk megnézni bármit is, de akkor beleszerettem ebbe a vidékbe és állandóan vágyakoztam vissza. 


Hadd áradozzak itt egy kicsit arról, hogy mi is olyan csodálatos ebben a tóban. A Garda-tó egy sajátságos kis világot képez: földközi-tengeri hangulat és felséges hegyek egyvelege. Az 51 km hosszú, keskeny gleccsertavat északról, nyugatról és keletről a Dolomitok magas hegyei ölelik körbe, déli része kiszélesedve sík területen fekszik. Keletei és nyugati partján szinte a vízből „nőnek” ki a hatalmas hegyek. Itt kanyarog az alagutakkal teli országút, melyet hosszú gyertyaként az ég felé ágaskodó ciprusok, színpompás leanderbokrok, bouganvilleák, sudár pálmák, citromligetek díszítenek. A végeláthatatlan, sötétkék vízfelszínen szörfösök hadai száguldoznak. A tóról méretei és a mediterrán környezet miatt azt is gondolhaznénk, hogy a Földközi-tengerhez érkeztünk, de pluszként ott vannak a hegyek, melyek csúcsai tavasszal még hóval fedettek. Hát hol van még egy ilyen idill (a délsvájci – északolasz tóvidéket leszámítva), ahol a tenger és az Alpok hangulata ennyire keveredik, ennyire sajátos atmoszférát hoz létre?


A mi munkánkban előfordul, hogy az ember váratlanul szabadnapokat kap, amivel előre nem is számolt. Így történt ez 2003. májusában is. Négy szabadnap állt előttünk, és ha meghalljuk e varázszsót (szabadnap), máris mehetnékünk van, mindegy, hogy hova, lényeg, hogy világot látni. Hidegben, esőben indulunk, nem tudjuk, mi vár ránk odalent. 
Az aprópó csak annyi, hogy ez lesz az első sátras utunk, a sátron kívül még semmi felszerelésünk sincs, csak a határtalan vágyakozás, ami mindent legyőz. Így aztán nekivágunk pár konzervvel (még kempingedényünk, gázfőzőnk sincs), két polyfoam matraccal és két vékony takaróval, meg persze a sátorral, a négy napnak. Reggel 6-kor indulunk Münchenből. A Garda-tó csak 400 km, reális számítás szerint 4 órás utat saccolunk…amiből több, mint 6 órás lesz. Mivel sehol sem utazunk autópályán, csak a kanyargós hegyi utakon. Illetve Innsbrucknál sikeresen elbénázzuk az országutat és ráhajtunk a Brenner-Autobahnra, ami magánüzemeltetés alatt áll, és a kb. 17 km-es szakaszra 8 Euro „vámot” (az osztrákoknál így hívják) fizetünk. Átutazunk az Európa-hídon, aminek fenségességéből semmit sem érzékelünk a 900 méteres magasságból.


Az egész út, azaz a minket körülvevő táj, valami mesébeillő szépséggel bír. Sok idő elmegy bámészkodással. Dél körül érkezünk meg a Garda-tó közelében fekvő Lago di Santa Massenzához, ahol megállunk kicsit nézelődni és szendvicset enni. A táj alpesi, aztán egyszercsak feltűnnek az út mellet az első pálmafák, és ettől rögtön beizgulok, iszonyún fel vagyok pörögve, alig várom, hogy végre a Garda-tónál legyünk. Megállunk Arcóban is. Mikor kiszállunk az autóból, hőség csap meg, rögtön neki is vetkőzünk, átöltözünk a parkolóban. Arcónak varázslatos mediterrán hangulata van, és egy sziklaszirten vár őrködik a városka felett. „Tulipános vár”. A középkorban, a környéket uraló Scaligeri-család az egész tó környékén ilyen várakat épített, melyeknek falait, bástyáit tulipán szirmaihoz hasaonló minta díszít. Én már Arcótól annyira le vagyok nyűgözve, hogy legszívesebben órákig itt maradnék, de erre most nincs időnk.


Rivához közeledve lekanyarodunk egy másik irányba Varone felé, ahol a Varone-barlangvízesést lehet megtekinteni. Megnézzük. Nagyon érdekes képződmény. Ezután Riva del Gardában, a Garda-tó „fővárosában” küzdünk parkolóhelyért, majd városnézésre indulunk. Rivának is van vára. Hangulatos, szép város, de a tó körül vannak nála sokkal bájosabbak is. Egy óra múlva tovább indulunk. Előre kijegyzeteltem a tó körüli összes látnivalót, eleinte tartani is akarjuk magunkat a tervhez, hogy minden településen megállunk, és mindent megnézünk. Így hamarosan megint parkolóhely keresésével telik a drága időnk, a következő településen, Torbolén. Hogy ne ismételgessem magam, most tisztáznám, hogy az egész tó körül nagyon nehéz parkolni, mert alig van sík hely. Ahol van parkoló, és nagy szerencsével van még benne szabad hely, az mindig pénzbe kerül, méghozzá nem kevésbe! Torbole pici település, pár perces séta elegendő is rá. Az első hosszú alagút után leparkolunk az út mellett. Nem sok hely van, a tó felöli oldalon mindig kőfal van, a másik oldalon pedig a sziklafal. Itt lemegyünk a durva kavicsos partra, hogy megnézzük a vizet, milyen a hőmérséklete, lehet-e fürdeni. Hmmm. Mindenki döntse el maga!




Malcesine a következő állomás. Itt muszáj átváltanom tőszavas mondatokra, különben száz oldal is lesz a beszámolóm. Rövid városnézés, „tulipános vár”, hangulatos kacskaringós kis utcák, olaszos házak, bazárok és rengeteg kerámia árus. Lélegzetelállító szépségű kikötő, felette magaslik a Monte Baldo. Imádni való hely!
Következő megállónk Cassone. Pici, hangulatos település, mini kikötővel, bárkákal, olasz házakkal, érdekes templommal és Európa legrövidebb „folyójával”, ami ha jól emlékszem 100 méterre ered a tótól, majd belefolyik – vagy valami hasonló! Közben már igencsak elment az idő és ideje már kemping után nézni. Castellettóban is megállunk egy picit nézelődni, majd már csak a kempingeket keressük. Két hely közül a másodiknál maradunk. Ez utóbbi Torri del Benaco mellett van, a főúttól kicsit beljebb a lejtős olívaligetben. Kisebb kemping. Családi üzemeltetésben. Alig vannak rajtunk kívül, így kiválaszthatjuk a számunkra legszimpatikusabb helyet. A talaj nem jó, nincs fű, csak kiszáradt kemény föld és kavicsok. Első alkalommal verjük fel, a most először kibontott sátrat, de hamar kész lesz. Nomád módon, földön ülve eszünk hideg vacsorát. Utána bemegyünk Torri del Benacóba nézelődni. A kikötő környéke varázslatos hangulatot áraszt. Az alacsonyan járó nap, vörösesre festi, az amúgy is többnyire narancssárga házak falait. A kikötőben színes halászbárkák ringatóznak.





A kisebb Scaligeri-vár mellett citromkert van, fái telis-teli vannak sárga citromokkal. A citromkerteket mindig oszlopok veszik körbe, hogy ha télen túl hideg lenne, be tudják őket fedni nejlonnal. Benaco igazán romantikus kis település. Innen felhajtunk a hegyre, hogy onnan nézhessük a naplementét. Egy kis kápolna parkolóhelyében padok is vannak, innen nézzük a csodálatos színeket. Majd visszamegyünk a kempingbe, zuhanyozunk, a vizes egység tiszta, meleg víz is van (de csak a nőknél!). 
Éjjel lehűl a levegő, nem tudom, mennyire, de majd megfagyok a vékony takaróval. Valami állat is motoszkál éjjel a sátrunk körül. Alig alszom.


Reggel korán szedjük a sátorfánkat, pakolunk és indulunk tovább. Annyi látnivaló van. Az már tiszta, hogy nem lesz módunkban szűk négy nap alatt a tó körüli összes települést megnézni. 
Első állomás a tóval azonos nevű Garda település. Itt éppen egy heti piac van. Végigjárjuk ennek standjait, de nem veszünk semmit. A városka régi magja szintén olyan hangulatos, mint a többié volt eddig, ezért nem is tudok már újat írni.


Ezután Lazise van soron. Lazisének hatalmas vára van. Körbejárjuk a várat, majd az óvárost. Gyönyörű, akárcsak előbbi társai…de ezek a kis városok mind-mind nagyon hasonlók egymáshoz. Sok újat nem tudnak adni, ettől függetlenül élmény mindet megnézni. Mivel következő célunk a tó déli csücskében fekvő Peschiera lenne, de el szeretnénk menni Veronába is, úgy döntünk, hogy a Lazisénél Verona felé ágazó utat választjuk és majd Veronából jövünk újra fel a tóhoz, Peschierába. 
Könnyen odatalálunk Veronába. Elsőként egy hatalmas Mc Donald’s-nal ebédelünk, majd jóllakottan keresünk egy parkolóhelyet, a látványosságoktól valamivel kijjebb eső részen és onnan indulunk gyalogosan várost nézni. Jó az útikönyvünk, mert a Verona is benne van! Az Adige partján indulunk el a Ponte Scaligero felé. Ez egy háromíves, piros kőhíd, nevezhetném „tulipános hídnak” is. Első látványosságként (véletlenül) érintjük a San Zeno Maggiore katedrálist. Az valami gyönyörű példája a pisai stílusú építészetnek.  Innen a belváros központjába, a Piazza Bra-ra érkezünk, ahol a római Kolosszeum kistestvére, az Aréna áll. Ebbe be is lehet menni (belépő!), el is időzünk benne egy darabig. Éppen egy színpadi díszletet építenek fel az esti előadáshoz. Májusi időjárást meghazudtoló iszonyatos hőség ér utol minket. A téren gyönyörű épületek sorakoznak, sétálunk, csak úgy cél nélkül egy kicsit, azután elindulunk „Júlia házát” megkeresni. Nincs innen messze. Ott aztán akkora tömeg van, mintha ingyen aranyat osztogatnának. Szinte esélytelen lefotózni a híres erkélyt anélkül, hogy valakinek a feje ne lógna bele a képbe...de sikerül. Nem nagy szám amúgy!  Továbbmegyünk a Piazza dei Signorin. Ez egy másik, pompás épületekkel dicsekvő tér. Nagyon hangulatos. Kicsit a horvátországi Splitre emlékeztet. Ennek közelében találjuk meg a Santa Maria Marticolare dómot is. Hasonló a Maggióréhoz. Jajj, annyira szép, elmondani nem tudom. Kiérünk az Adige folyó partjára. Szemközt meredek parton, rengeteg ciprus között rejtőzködve áll egy „tulipános vár”. Én oda mindenáron fel akarok menni, M. nem örül az ötletnek, mert már egy kicsit kilóg a nyelvünk így is a melegtől. De csak rábírom. Míg felérünk, én is majd kiköpöm a tüdőmet. Nagyon meleg van. Fent kútvízből lehet inni. A kilátásért pedig igenis megérte a fáradalmakat! Egész Verona előttünk fekszik. Rengeteg templomtorony és csupa piros cseréptetős ház. Az Adige is olyan romantikusan kanyarog. Innen látni lehet a folyó kanyarán túl a piros téglás hidat, ahonnan elindultunk. Azt javaslom, hogy a folyó partján sétáljunk vissza oda. A séta során a város egyéb gyönyörűségeivel is találkozunk. Majd átmegyünk a „tulipános hídon” és kitikkadva, erőtlenül visszaballagunk az autóhoz.






Mire megérkezünk Peschierába, már késő van. Nagyon kifáradtunk a tűző napon való négy órás caplatásban, lusták vagyunk sátrat állítani, meg félek is, hogy éjjel megint olyan hideg lesz. Arról álmodozom, hogy a ma éjszakát egy normális ágyban tölthetem el. A szállások nagyon drágák. Peschiera környékén viszont kemping kempinget vált. Behajtunk az egyik legnagyobbnak tűnőbe. Ott vannak telepített lakómobilok is. Méghozzá annyi, mint csillag az égen. Megnézzük pontosan a kiakasztott árlistákat és megállapítjuk, hogy 32 Euróba kerülne így kettőnknek egy éjszaka itt. Bevállaljuk. A lakómobil nagy és otthonosan van berendezve, akár egy kisebb bungalló. Este elmegyünk Peschierába sétálni. Nem nagyon tetszik. Sétálunk egy kicsit a kempinghez tartozó tóparton is, aztán kint ücsörgünk a „teraszon” (mert az is van) és sörözünk.


Reggel megint pakolunk és továbbállunk. Az egy éjszakáért végül 40 Eurót fizetünk, pedig tegnap este a bejelentkezésnél rákérdeztünk az árra, akkor még egyértelműen 32 Euro volt. Nem is értem, miért nem hagyták előre kifizetni. Meg hogyan lett mára 8 Euróval drágább?? 
Sirmione az első célpontunk ma. A hosszú, keskeny földnyelv végén fekszik a kis félsziget, amelyet a Garda-tó gyöngyszemeként emlegetnek. Hatalmas parkoló található az óváros előtt. Itt van egy citromárus bódé, ahol tömérdek citromot árulnak, és a méretük meghaladja a grapefruitét is. Az óváros a Scaliger-várral (61a) kezdődik, melyet a tó vízével teli várárok vesz körül. Hídon megyünk át, majd a robosztus várkapun keresztül vezet be az óvárosba az út. A várba nem megyünk be, az óváros hangulatos és zsúfolt utcáin sétálgatunk. Fagylaltos fagylaltost vált és a fagyik hihetetlenül végtelen választékával bírnak mind. Az óváros varázslatos, hangulatos forgatagát elhagyva kifelé gyalogolunk a félsziget legkülső csücske felé, ahol római kori ásatások találhatók. Ezek megtekintését választottuk a Scaligeri-vár helyett. A belépő a Garda-tó körül a legtöbb helyen azonos, 4 Euro. Az ásatások nem olyan érdekesek, mint amit elvártunk tőlük. De innen csodás kilátás nyílik a tónak a félszigetet körülvevő sekély vízére, mely a déltengerek azúr színeiben játszik. Sok időt eltöltünk a félszigeten, hamar rájövünk, hogy a mai napon már nem sokat láthatunk a nyugati part szépségeiből.





Desenzano del Garda következik. A kis, félig zárt kikötő környéke megint bűbájos és romantikus sétákra csábítana, de az időnket szűkre szabták az égiek. Menni kell tovább. 
Padenghe és Moniga del Garda is bír egy két látványossággal. Utóbbinak is van nagy „tulipános vára”, de ezeket kihagyjuk teljesen. Aztán Salóba érkezünk. Salo egy nyugatra kitüremkedő öböl végében fekszik. Nagyon szép város, említésre méltó a mauzóleumos nagy temetője, és az öböl másik oldalán az árkádos parti sétánya.


Salót Gardone követi, legalábbis a térképen, a mi programunkban nem, pedig itt egy különleges formában megépített botanikus kertet és álomszép épületeket lehetne megcsodálni. Ha egyszer visszajövünk, akkor több időt szeretnénk szánni a nyugati partra. Toscolano-Maderno is megérne egy nézelődést, de elfáradtunk, inkább egy kis pihenőre vágyunk a tengerparton. Elnézést, nem elírtam a tópartot, nekem ez olyan mintha egy tengerpart lenne. Keresünk egy fürdésre alkalmas partszakaszt. Találunk is egy kavicsos, szép részt, ami egy az egyben egy korfui tájra emlékeztet, valahonnan Paleokastrista környékéről. Ugyanaz a zöldes vízszín és olajfákkal, ciprusokkal teletűzdelt hegyoldal. A víz viszont nem embernek való hőmérsékletű. Nem vagyok képes bemenni. Sokan napoznak itt rajtunk kívül, de más sem megy be a vízbe, ez megnyugtat, hogy nem én vagyok a nyavalygós. Másfél-két órás pihenés után elérkezett az idő, hogy kempinget keressünk, mert ma nem engedhetjük meg azt a luxust magunknak, mint az előző napon.


Gargagnóban kötünk ki. A környéken több kemping is van. Nálunk a kempingválasztás igen egyszerű elven működik: bemegyünk, én megkeresem a vizes egységet, és annak szalonképes állapota dönti el, hogy maradunk vagy sem. Az első két kemping katasztrófális e szempontból. Aztán már lassan kezdünk kétségbeesni, mert előbb egy kemping jelzés felterel magasan a hegyre, és valóban van is ott kemping, csak éppen olyan lejtésszöge van a hegyoldalnak, ahova a sátrat fel kéne állítani, hogy az nem normális. Aztán egy darabig nem találunk semmit, és M. próbál engem győzködni, hogy menjünk vissza az előző kettő egyikébe. De én nem akarok. Aztán egész véletlenül, szinte Gargagno belsejében, egy szűk utca mellett találunk egy picúrka családi kempinget, ami egy udvarban, három lépcsőzetes szinten található. Egy szinten talán 3-4 sátor fér el, szóval így képzeljük el, hogy mekkora is ez a hely. A szanitéregység elmegy…hát itt maradunk. Ami tetszik, hogy a legfelső lépcsőn vannak faasztalok paddal, ott lehet enni kényelmesen. Egy ilyen mellé tanyázunk le. Aztán elmegyünk sétálni. Gargagno több részből áll. A Bogliaco nevű részén áll a „Mini Schönbrunn” névre keresztelt kastély, amit nem hiába hívnak így, mert bécsi rokonának a másolata. Sajnos be van zárva, és ki van írva, hogy a hétnek csak két napján van nyitva, így holnap sem tudjuk megnézni. A Bogliaco résznek szép parti sétánya is van, de ugyanez elmondható Gargagnóról is. Utóbbinak sétányát mandarinfák díszítik, amik roskadoznak a gyümölcstől. Egyet lelopok, de szörnyű íze van, keserű és kiszáradt, egy csepp leve sincs. Valószínűleg ezek valami díszitési célra kitenyészett fajok. A közepes tisztaságú zuhanyzóban csak jeges víz folyik…talán érmét kellett volna venni. Az első napi kempingben nem kellett, így ezzel nem is számoltunk. Összeszorított foggal lezuhanyozunk. Ezen az éjszakán már nincs hideg. Jól alszunk a sátorban.





Az utolsó nap. Pakolás, még egy séta Gargagnóban nappali fénynél, újabb manderinevési kísérlet, ismételt végeredménnyel, mint tegnap. Indulás hazafelé, de előbb még kiválasztunk egy hegyi utat a parti, alagutas helyett, hogy láthassuk a tavat felülnézetből is. A fenti út végnélküli szerpentinekből áll, és nagyon meredeken kapaszkodik felfelé, de varázslatos, sőt lélegzetelállító tájakon vezet minket. A parti úton mindössze hat kilométert kellett volna autóznunk a két pont között, ahol ez a másfél órás kacskaringós kitérőnk kezdődött és véget ért! De megérte! Később Limonéban landolunk, de nem tudunk parkolni sehol, így félve hagyjuk az autót ott egy helyen fél órácskára. Limone is egy mesevilág, de a rohanásban nem nagyon sokat látunk belőle. Azt hiszem Malcesine után a tó második legszebb városa – nekem. 
Rivában nem állunk meg újból. Irány hazafelé. A Brenner-hágó ismét elkápráztat. Az Európa-híd  meghökkentő építmény. Ezt egyszer az életben látni kell mindenkinek! De alulról, a régi Brenner-útról! Aki rajta utazik, az semmit sem vesz észre a jelentőségéből. 
Szóval, jól sikerült amatőr-kempingezős garda-tavi kiruccanásunk. Kedvet csiholt a következőhöz. Már most tudtuk, hogy a tó állandó kiruccanási célpontunk lesz, ha tavasszal ilyen pár nap adódik. 



2004. június 10-június 13. 

Újabb röpke három nap leruccanás a Garda-tóhoz Münchenből. De annál eseménydúsabb…
Korai indulás, a szokásos útvonal, Garmisch, Innsbruck, Brenner, Sterzing, Brixen, Bolzano, Trento, Lago di Garda. Imádom ezeket a helyeket mind! A taktika marad: sátor. Igen ám, de kezdő kempingesekből a tavalyi évben most már lassan profikká nőttük ki magunkat. Van ám most már mindenünk: vendégmatrac, hálózsák, kempingasztalka, két horgászszék, kempingedény, kempinggáz, zseblámpa…sorolhatnám. Ugye? Mennyit számít ez a sok apróság, hogy az ember egy kempingben is uraságként érezhesse magát? 
A második stratégia sem sokat változott: körbe a tó körül, csak most nem keletről nyugatra, hanem fordítva. Majdnem egy hónnappal később vagyunk az évben, mint tavaly, de az idén későn tavaszodott, a tó keleti partján álló hegyvonulat csúcsait még HÓ fedi!



Limone az első célpont, rögtön ott is akarunk kempingezni. Az információs irodából hozunk szállásgyűjteményt, benne vannak a kempingek is. Kiválasztjuk az egyiket a katalógusból, egyből oda is megyünk, anélkül, hogy megnézném a vizes részlegét. A kemping a hegyoldalban, talajlépcsőkön terült el. A recepciós megmutatja a helyünket, amit ő szabott ki nekünk. De elégedettek vagyunk. A felettünk lévő szintet támogató terméskőfal mellett, olajfák között telepszünk le. A kempingnek medencéje is van egy teraszon, ahonnan szép kilátás nyílik. Itt strandolunk 1-2 órát. A tavat is kipróbáltuk előtte, de túl hideg volt. Elmegyünk sétálni Limonéba. A leghangulatosabb és legszebb garda-tavi városok egyike! Nincs késő, de már szinte sötét van, mert a lefelé ereszkedő nap a nyugati hegyfalak mögött van. Olyan, mintha késő este lenne, pedig csak koradélután van. A kempingtől elég sokat kell gyalogolni a városmagig, de nem baj. Sokáig sétálunk.


Este pedig hosszasan ücsörgünk és sörözgetünk a sátor előtt. Itt még le kell írnom a zuhanyzót. Ebben a kempingben nincs egy nagyobb ház, ahol az összes vizes dolog lenne, hanem minden „lépcső” szintjén van egy, két kabinból álló zuhanyzó, 2 wc és két mosogató (utóbbi a szabadban, csak hidegvízzel). A melegvízhez érmét kell venni 40 Centért. Mikor belépek egy ilyen mini fülkébe, ahol pakolni sincs hely, majd rosszul leszek. A fülke alját egy olyan balkáni „pottyantós” budi képezi, aminek közepén kis lyuk van és fölé lehet guggolni. Felül pedig a zuhanyrózsa. Valami borzalmas az egész. De hát nincs más. Kinyitom a hideg vizet, bevizezem magam, a hajam is, és mosakszom. Az érmét még nem dobtam be, mert a meleg vizzel a zuhanyzás végére akarok spórolni. Végül ott állok a „zuhanyzóbudiban” csurom habosan, samponos hajjal, bedobom az érmét, kinyitom a meleg vizet, de abból nem hogy meleg víz, hanem semmilyen víz nem folyik. Szétvet a méreg és összeszorított fogakkal mosom le a habot magamról a jéghideg vízzel. 
Holnapra hosszabb kirándulást tervezünk a hegyek mögötti hátulsó vidék belsejében. 

Jól aludtunk. De a reggeli nap hamar felhevíti a sátrat, hogy nem lehet benne megmaradni, mert olyanná válik, mint egy üvegház. Felkelünk, rendesen reggelizünk, szendvicset pakolunk és útnak indulunk. Visszaautózunk Riváig, a reggeli napfényben gyönyörű az országútról való rálátás Limonéra és az egész tóra. Rivából Molina felé indulunk, itt egy kisebb tó, a Lago di Ledro helyezkedik el.



Itt sétálunk először egy kicsit, majd az Ampola völgyében autózunk tovább, szépséges, vadregényes kanyonokban. Sokszor az út mellett zubog a patak, vagy egy lezúduló vízesés. Nagyon nagy élmény itt autózni. Egy parkolóban vízesést jelez egy tábla, itt megállunk és pár perces sétával el is érjük a Palvico-vízesést. Olyan, mint a filmekbeli vízesések, és amilyet a valóságban eddig még nem látam. 10-15 méter magasból zuhan le a víz és alul egy smaragdszínű zöld tavat képez, melynek vize hihetetlenül tiszta és jéghideg.


Ezután egy völgybe érkezünk Storo falunál, ahol nagyon különleges és csak erre a vidékre jellemző faházak állnak. Itt egy másik völgyben autózunk tovább a Lago d’Idro felé. Ez a nagyobb tó csodálatos környezetben fekszik, meredek, szőlőtőkékkel beültetett hegyoldalak között. Ennek környékét körbeautózzuk, gyakran kiszállunk nézelődni, fotózni. A tó csücskében egy olyan utat választunk visszafelé, ami szintén egy patakvölgyben vezet. De ezt a patakot felduzzasztották és nagyon érdekes, hogy ahol elindulunk, ott még normális patakként folydogál, majd egyszer csak egyre szélesebb és mélyebb lesz és kitölti vize a völgyet. De nem természetes a látvány, mert az elárasztott területen fák kerültek a víz alá és néhánynak csak koronája áll ki a mély zöld vízből. Az egész völgy lenyűgöző! Egészen a völgyzáró gátig. Innen már hazafelé indulunk. Marad még pár óra egy kis strandolásra is a medencénél. Ma ott zuhanyozom, a medence melletti zuhanyzóknál, ott nem olyan jéghideg a víz és sokkal kulturáltabbak a körülmények is. 



Reggel pakolunk, tovább akarunk állni. Limonétól dél felé indulunk a nyugati part mentén. Ez alkalommal megnézzük Toscolano-Madernót. Szép kikötője, temploma és óvárosa van. Majd megállunk Salóban. Jobban mondva Salóval szemközt, az öböl másik oldalán, pontosan a temető előtt. Itt találjuk a legideálisabb helyet az ebédhez, a lebetonozott, széles magasparton. Kipakoljuk a kempingasztalt, székeket, gázfőzőt és konzerves kaját melegítünk. Úri dolog ilyen kilátás mellett ebédelni!


Aztán Sirmionéba megyünk, mert oda visszahúz a szívünk. A hatalmas parkolóban alig találunk szabad helyet. Végigsétálunk a parkoló melletti, hatalmas, színes leanderbokrokkal díszített parti sétányon a Scaligeri-várig. Tavaly nem mentünk fel a várba, most felmegyünk. Meg is éri a kilátás miatt. Sétálunk még Sirmione girbe-gurba utcáin, eszünk finom olaszfagyit, veszek kerámiát és irány a keleti part észak felé.


Malcesinében verjük fel a sátorfánkat. A kemping a főúttól sokkal bentebb fekszik, szintén egy információs iroda prospektusából kerestük ki az imént. Enyhén lejtős, nagy területen található a kemping. Teljesen újjáépített, gyönyörű vizes egységgel, ami nekem a legfontosabb. És meleg vízzel, érme nélkül!!! Vacsizunk a sátor előtt, majd lemegyünk autóval a városba és hosszú sétára indulunk.



Malcesine annyira hangulatos, azt hiszem az egyik kedvenc helyem a Garda-tónál. Bár igen nehéz egy kedvencet kiválasztani a sok bűbájos település közül. Séta közben megérkezik hirtelen egy viharos nyári zápor. Fél órán át ácsorgunk egy üzlet bejárata alatt. Az utcán folyóként hömpölyög le a víz és még jég is esik. Engem meg a szívroham kerülget, hogy mi lesz a sátrunkkal, vajon túléli-e ezt az ítéletidőt. Aggódva megyünk vissza a kempingbe. Sértetlenül kibírta a sátrunk a megpróbáltatást, csak a szellőzőnyílásnál csöpögött be egy kis víz. De másik emberek teljesen beáztak, sokan az autójukban kényszerülnek aludni, mert a sátor teljesen beázott, így vele a hálózsákjuk is. Mi nem pakoltunk be még semmit sem a sátorba. Sajnos újra esni kezd, így nem tudunk kint ücsörögni. Az éjszaka hideg és végig esik. 

Utálom, ha csurom vizesen kell a sátrat összepakolni. De ez van, majd otthon kiterítjük még. Összepakolunk. Még egy utolsó sétára kerekedünk fel Malcesinében. Bejárjuk szinte az összes kis sikátoros utcáját, itt is veszek kerámiát.


A Garda-tónál nagyon jellegzetes kerámiatálakat lehet kapni, legszívesebben mindet összevásárolgatnám. Felmegyünk a várba is, melynek tornyából csodálatos kilátás tárul elénk nem csak Malcesinére, hanem az egész Garda-tóra is. Megint beborul. Délután kettő körül indulunk el Torbole irányába Rovereto felé, ott pedig rögtön ráhajtunk az autópályára. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű. Ciao Dolomitok! Visszajövünk még!!!


2 megjegyzés:

  1. A 32,- Euros szállásból úgy lett 40,- Euro, hogy hozzájött a 8,-Euro Ortstaxe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 8 Euro Kurtaxe? Az egy kicsit sok, itt 1 Euro (1,50) körül van fejenként, de az osztrákoknál is.

      Törlés