Karpathos - a szelek szigete 2007/6.

2007. szeptember 19. 

Rosszul alszom, korán kelek. Loui és családja már korán a kertben rikácsolnak (valódi neve neki is Elias), érdekes, hogy a görög család tagjai maguk között is angolul beszélnek egymással. Az idegenvezető srác mesélte, hogy ők is elmentek Amerikába és csak a szezonra járnak haza, hogy kiadják az apartmanokat. Mint ahogy a legtöbb karpathosi ember. Csupán Olympos faluból 600 görög él Baltimore-ban, míg magában a faluban csak 300-an maradtak. Rengetegen élnek az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában. A sziget télen teljesen elnéptelenedik, a nyüzsgő Pigadiaban is télen csak egy kávézó és egy taverna tart nyitva. Pakolunk, majd a teraszon olvasunk. 12:45-kor pontosan jön értünk a taxi, az idős sofőr is nyomja az angol dumát, nagyon kíváncsi. A reptéren csak egy órát kell várni. 

Az egész nagyon vicces. A váróban kb. tíz szék van, egy pult van, ahol be lehet chekkolni, ott a pult nyitásakor egy tologatós táblán eltolják az Athén táblát és helyébe tolják a „Rhodos” táblát. A bőröndöt lemérik, nem szólnak a többletért. Az átvilágítás már komolyabb. Benne felejtettem a hátizsákban a napozó krémet, azt elveszik. Ha akarjuk bechekkolhatjuk külön, ha nem, akkor ki kell dobni. Dobják! A belső váróban is van vagy tíz szék és egy csomó macska, innen ki lehet sétálni az udvarra, ahol egy konténerben van a Duty Free Shop. Ha tovább sétálunk, akár a reptér betonján is mászkálhatnánk. Jön két propelleres masina. Csak 20 perces késéssel engednek beszállni. Nincs hangosbemondó vagy ilyesmi, odakint sípol valami rendezőféle. Elindul a nép. Balra áll egy mini ATR, jobbra egy kétszer akkora, közöttük az irányító. Balra mutat, elindul a nép, majd sípol, meggondolta magát, inkább mégis a jobboldali gépbe szálljunk be. Ezek után a beszálláskor már rákérdezünk: Rhodos? Az. A repülés kellemes és rövid, 20 perc múlva landolunk Rhodos repterén. 

Lefkos öblei fentről

Rhodos

A reptéren annyi ember nyüzsög, hogy jóformán már el sem férnek az épületben. Totális káosz! Minden öt percben landol vagy startol egy gép, mint valami nagyvilági fővárosban. Szokatlan, és stresszkeltő ez a nagy forgatag a kárpátoszi nyugalom után. Hamar kijön a bőröndünk. A képviselet odatessékel egy taxihoz. Sokkal inkább érzem magam Nizzában, mint egy görög szigeten. Sorban állnak a hatalmas sötétkék, metálos színű Mercédes taxik, a miénket egy Banderas forma srác vezeti, nagyon játssza a machót. A taxi belül tiszta high tech. Fedélzeti monitor, videó, rádió, navigációs rendszer, a hátsó üléseknél is klímaberendezés…sorolhatnám. Nem illik a görög idillbe ez a luxusjármű. A taxis totál ideges, hogy minket négy embert (mert egy hotelba megyünk a két szomszéd öreglánnyal) kell fuvaroznia, egyen árért, borravaló nélkül. Nagyon vadul vezet, előzget, száguld, bömbölteti a Rhodos FM-et. Az úton végig dugó van és nyüzsgés az utcákon. Hova lett a nyugalom? Azt hiszem, tévesen landolhattunk, valószínűleg Athénben lehetünk. Később a tengerparti úton haladunk, kilométereken át csak strand, és km-eken át tele, tele emberekkel, mint a szardíniás dobozban a halak, úgy fekszenek egymás szájában, a tenger meg vad és hullámos, mint ahogy azt mindig is láttam a rodoszi képeken. Csillogó magas, kocka alakú, jellegtelen szállodák, Hilton, luxusautók, égbenyúló agavék pálmák…tiszta francia riviéra benyomás. A mi szállodánk bezzeg valami alsóbb osztálybeli lepukkadt hely, mint Athénban volt két évvel ezelőtt az utolsó napon. Nem baj, úgyis csak aludni vagyunk itt.

Pár perc múlva már neki is vágunk az óvárosnak. A szállodánk a sziget Törökország felé néző csücskén van, innen kb. 20 percnyi sétával lehet elérni az óvárost. A kikötő felé megyünk. Előbb egy agyonzsúfolt sztrandot látunk, majd rögtön az „őzes kapunál” találjuk magunkat, ahol régen a Kolosszus állt. Mérhetetlen mennyiségű hajó, jacht, bárka horgonyoz itt, a kikötőnek végét nem is lehet látni. Kijjebb sorakoznak a gigantikus tengerjárók. 

Kirakodóvásár mellett haladunk el, míg elérjük végre az óvárost körülvevő fal első kapuját, be is megyünk rajta. Kavalkád, forgatag, nyüzsgés, ez nem is város, hanem egy élő török bazár. Ennyi kacatost még életemben nem láttam. Kicsit később elérjük a hátsó kis utcákat, ahol alig jár turista, alig van élet és a kavicsokból kirakott utak felett minden házat egy-egy boltív köt össze. Olyan, mintha valami ókori római jellegű városba csöppentünk volna, néha érzem a távoli múlt leheletét. Nagyon tetszik. 

Közben leereszkedik a nap és feltámad a már jól ismert esti szél. Fázom. Hazamegyünk, átöltözünk, és a szállodánk melletti étterembe megyünk enni. Van nemzetközi kaja is. Én pizzát, M. penne quatro formaggit eszik. Finom és bőséges, meg sem tudjuk mind enni. Legurul az utolsó két üveg Mytos mellé. Ezután még egyszer elgyalogolunk az óvárosba. M. már nem akart, de belátta, hogy annyira tele van a gyomrunk, hogy muszáj kicsit gyalogolni. Ha lehet, este még nagyobb a nyüzsgés. Bár két könyvem is van Rhodosról, egy sort sem olvastam el belőlük. Nem érdekel. Nincs időnk, és nem akarjuk heccelni magunkat. Amit látunk, látunk, amit nem, nem, nem lóverseny ez. A főtéren, ahol csikóhalas kút áll középen, rengeteg ember tömörül, olasz kávéházak teraszain üvölt a zene. Mindegyiken valami más, a kút mellett meg két dobos veri hangszerét, oltári a zűrzavar. 

Ezután direkt jól esik a kikötő csendje, a poshadt vízszag és az elmúlás érzése. Egy nagy katamarán mellett viccelődök, hogy ez kellene most nekünk, mikor fotózom, akkor tűnik fel, hogy magyar. Nagyon felvitte hazánkból valakinek az isten a dolgát. És micsoda véletlen ez is! A kikötőben veszek búcsút Hellásztól. Bár, amit itt láttam ma, annak nem sok köze van az én fejemben tárolt lexikonban szereplő, a Hellász szó alatt leírt beazonosításhoz. Hazaérünk. Haza? Rideg és idegen a szoba. Kockázunk az erkélyen, megint 1 óra után fekszünk le. Rhodosból többet nem kérek. 

2007. szeptember 20. Hazautazás 

Reggel 6:45-kor kelünk, fél 8-tól lehet reggelizni, magunkkal vonszoljuk a csomagjainkat, mert 8-ra jön értünk a taxi. Ismét luxustaxi, de most egy öreg pilótával, aki igazi úriember. Nem fáj, hogy elmegyünk, nem is búcsúzkodom. Üres vagyok belül. Jó volt, szép volt, és elég is volt. Csendesen nyugszom bele sorsomba, hogy ha hazamegyünk egy másik kiruccanás vár rám. Most kivételesen nem a munkába megyek, hanem valami annál is kellemetlenebb helyre. 

10:30-kor pontosan szállunk fel, állandóan leragad a szemem. Csak ritkán pillantok ki. Egyszer éppen Nissiros szigete felett repülünk, nagy élmény fentről látni a vulkáni krátert. Lesvost is látom fentről, következő úticélunkat…Gépünk 13 órakor landol. Álmosan lépünk ki az itthoni indiánnyárba. Pár nappal ezelőtt M. szülei még 5 fokról és esőről beszéltek a telefonban. Most kellemes húsz fok körüli idő van. Legalább az első sokk elmaradt. Mégsem jó itthon lenni. Most még kevésbé, mint mákor…

Epilógus

Mindekinek ajánlom Karpathost. A sok negatív viselkedés elsiklik az ember mellett, mi sem sértüdtünk meg emiatt, nem hagyott bennünk negatív érzéseket. A sziget álomszép, egy igazi paradicsom, árad belőle a nyugalom és az elmaradottság. Sajnos, már ide is túl sok turista jut el. Szállásból van elég. Saját szervezésben könnyen el lehet jutni repülővel egy rhodosi vagy athéni átszállással. Minden jegyet be lehet szerezni az interneten is. Rhodos-Karpathos 29 Euro!!! De akár komppal is. Rajta emberek, legyetek bátrabbak, irány Karpathos!!!! Nekünk nagyon tetszett. :-)