Peloponnes 2010/4.

7. nap, 2010. Június 16.

Pont az ablakunkkal szemben építkezés folyik, ennek zajára ébredek fel 7-kor és már nem bírok aludni. Már reggel iszonyú hőség van, de mi fél tízig vacakolunk, mire elindulunk kirándulni. Előbb Stoupába megyünk, mert meg akarom nézni, hogy a falutól délre is van-e szép strand, de nem találunk. Ezután visszamegyünk Ag. Nikolaoson keresztül a partmenti útra, Ag. Dimitrios felé, hogy megkeressük a képeslapokon látott sziklastrandot. Hamar meg is találjuk a falu után, de nem nagyon vezet le út és egyedül nem merek nekivágni, így csak fentről fotózom le. Nagyon jól néz ki, szívesen fürdőznék ott. 

Ma is fátyolfelhős az ég és fülledt, rekkenő hőség van. Elindulunk dél felé, de M. kedvtelen, mert szerinte teljesen felesleges idejönnünk, amikor már egyszer jártunk itt, minek kell valamit kétszer megismételni? Ő inkább strandra menne és sajnálja az időt erre. Ahogy ülök a forróságtól lekókadva, kábán az autóban, bevallom: nekem is tök unalmas az egész és titkon sóvárgok a Kalogria strand után.

Megállunk Langkada faluban fotózni és felmegyek az ösvényen az Agia Sophia templomhoz, de nem éri meg, mert a kis kápolnából alig maradt meg valami. Viszont a falu fekvése nagyon szép.

Limeni:

Mikor Pirgos Dirou-hoz érünk, amit meg akartunk nézni már anno is, meg most is, egyszerűen nincs kedvünk hozzá, igazából semmihez, csak úgy céltalanul autózunk dél felé. Végre eljutunk Mezopasba, ahol teljesen elájulok a kis belső sziklaöböl szépségétől, melynem látványától olyan fura érzésem lesz, mintha most ebben a pillanatban Miloson lennék, mert annyira hasonló a hely onnan látott fotókkal. Itt majdnem fürdünk is, mert annyira vonz a mély, kristálytiszta víz, hogy én már mennék bele, csak M. nem akarja, hogy a sótól ragacsosan menjünk tovább, bevallom, ezt én is utálom nagyon, így végül még körbejárjuk a falu környékét, ahol kis templom romjai és kicsit távolabb más romok is vannak. Egyedül szaladok be az olívaligetbe a kis templomhoz, majd a sziklafennsíkra, ahol lépten-nyomon kakukkfű nő és ontja erős illatát, hogy lenézhessek a meredek sziklafal alá a mesés színű tengerre. A hőség szinte gyilkol, az ember ugyanúgy le tud lankadni, mint a napra kitett kis cserepes virág. Mintha kiszívta volna a nap minden erőmet. 

Mezopas

Ezután Gerolimenasban állunk meg, sétálni akarunk, esetleg ebédelni. Itt már 41 fokot mutat az autó hőmérője. Félholtként kullogunk a napon és végül csak egy jégkrémet veszünk, elnyaljuk egy eukaliptusz fa árnyékában és feladjuk. Feladjuk a küzdelmet a nap erejével, beülünk az autóba és elindulunk vissza, már nem érdekel, mi van délebbre. Úgyis jártunk már ott. Betérünk Areopoli főterére, mert éhesek vagyunk, és bár 2005-ben nagyon rossz volt itt a gírosz, most azóta már lehet jobb is, de a gíroszárus üzlete zárva. Így hoppon maradunk. Már alig fogjuk fel, egyáltalán mi történik velünk, csak szédelgünk a naptól. Az autóban pillanatok alatt elkábulok, állandóan bicsaklik le a fejem, hiába próbálok éber lenni, nem megy, mint akit narkotizáltak. Mintha itt sem lennénk, ezen a bolygón. 

Gerolimenas

Fél 3 felé érkezünk meg a Kalogria strandhoz (ahol tegnap is voltunk) és beülünk a nagy tavernába. Nem látszik jó ötletnek, mert semmi görögös nincs benne, és tele van angolokkal, sok jóra nem számítunk, de nagyon éhesek vagyunk és végül a lassú kiszolgálást leszámítva, kellemesen csalódunk. Padlizsánkrémet, rántott cukkinit és rántott halat eszünk. A hal két nagy szelet, így mindent el tudunk felezni. Tetszik az ilyen étkezés, hogy többféle ízből kóstolhatunk és jól is lakunk. Az adagok tisztességesen nagyon és finom is minden. 2 mini kólával 19 Eurót fizetünk. 

Ezután 7-ig a strandon maradunk, szinte ki sem jövünk a vízből, nagyon élvezzük. Hazafelé veszünk zöldségeket, zuhanyozás után ismét nagy tál horiatikit készítek, nagyon finom a feta. 

8. nap, 2010. Június 17.

Fél 9-kor kelünk, kényelmesen készülődünk, mert a tervünk szerint csak keresztül szeljük a félszigetet és hamar ott leszünk a szemközti oldalon, Mavrovouniban. Mikor bepakolunk az autóba, és csengetünk, hogy fizessünk, nincs otthon a nő, csak a tíz év körüli fia, aki jól beszél angolul, de nem fizethetünk nála. Sokáig tart, míg eléri mobilon az anyját, aki tíz perc múlva jön is. A kisfiú közben behív minket a lakásba és jéghideg vízzel kínál. Amikor megjön a nő és fizetünk, még ott ülünk vagy tíz percig és beszélgetünk Görögország helyzetéről, meg arról, hogy milyen jövője lesz a gyerekeinek. Elmondja, hogy örülne, ha a nagyobbik fia átvenné az apartmanokat később, de a gyerek inkább olívatermeléssel és mézkitermeléssel akar foglalkozni – mint az apja is. Már most is az egész nyári szünetet ezzel a munkával tölti, szorgalmas gyerek. Végül elköszönünk és megígérteti velünk, hogy írunk neki e-mailt, arról, hogy hogyan tetszett Elafonisos, mert szerinte az a legszebb hely egész Görögországban. 

Nem zavar az időveszteség, 10:20-kor indulunk el és hamar eldöntjük, hogy mégis csak lemegyünk a Mani csücskéig, most több kedvünk van hozzá, mint tegnap volt. Gerolimenasig már nem állunk meg, csak Vathiánál, ismét bejárjuk a romfalut, de ma sincs ám hűvösebb, mint tegnap, viszont ma másképp van meleg, mint az előző két napban. Hogyan is fogalmazzam meg? Valahogy „tisztább” meleg: kék az ég, tűz a nap, és nincs az az érzésünk, hogy egy búrában vagyunk, mint az előző napok vékony szürke fellegei alatt. Így, még ha fokban ez a meleg ugyanannyi is, természetében jobban elviselhető. Van egy kis légmozgás is. 

Kezdünk éhesek lenni és mivel sok más falu nincs errefelé, Porto Kagio mellett döntünk ebédünk színhelyéül. Végigmegyünk a kavicsos parton és a 3-4 taverna közül a legutolsót választjuk, ahol a legtöbb ember ül bent. Előttünk görög idős férfi telepszik be műanyag székestől (felöltözve), derékig a tengerbe. Vicces látvány, de neki van igaza. 

Az étlapon csak halak szerepelnek, szóval halétterembe pottyantunk, ami alapjában nem is lenne baj, mert imádjuk a halakat, de kiló árak vannak. Végül én rendelek grillezett polipot (11 Euro) és M. pedig kardhalat szeretne, de az nincs, behívják a hűtőhöz, hogy válasszon mást. A választás nem nehéz, mert csak egy féle hal van, olyan, mint az általunk ismert doráda, abból választ két kicsit (mert csak kicsi van), ez 400 gramm, ami disznóság, mert rajta a feje, meg minden egyéb, az ehető rész, ennek a fele (=16 Euro, Tenerifen kilósnál nagyobb dorádát szoktunk 2-3 euróért venni!). A nő rábeszél salátára, így (mivel a horiatiki ára nagyon sok) egy ízetlen paradicsomsalátát rendelünk (3 Euro) és egy adag sült krumplit a halhoz (mini, 3 Euro). Elsőként az én octopusom jön, amikor elém teszi a  nő, nagyon kiakadok és majdnem fel is állok reklamálni. Ez ugyanis egyetlen, kb. 12 cm hosszú csáp, agyon égetve, feketére, keserűre. Mivel M. étele a végtelenségig nem jön, ezért addigra, mire azt hozzák, én már rég megettem az egy csápot és éhesen és csalódottan lesem, milyen lesz az ő kajája. A két hal valóban olyan aszott pici, mintha akváriumi halat pecáztak volna ki, de azért kapok belőle pár falatot. Közben rájövünk, hogy a nő nem lehet teljesen normális, odaáll az asztalunk mögé, feltámassza a lábát a kőfalra és állandóan nézi, hogy eszünk, közben pedig vadul, idegesen pörget, csapkod egy komboloival és fütyürészik. Amikor befejezzük az evést, odajön, beletunkolja a paradicsom olajos levébe a megmaradt kenyerünket és összekeverve a halfejekkel, elrepíti a pempőt a fejünk felett, a kőfal alatti macskáknak. Mivel hajóárbóc szerűen van berendezve az étterem, a repülés közben a kenyér nekicsapódik egy kötélnek és visszapattan, éppen csak nem a hátamra. A nő még más különös dolgokat is csinál, minden esetre felszolgáló vagy étterem tulajdonos így nem viselkedhetne. Két (dobozos) üdítővel 38,40-et fizetönk (a 2,40 nem derül ki, mi volt). Éhesen, dühösen, becsapottnak érezve távozunk. 

A németországi görög törzséttermünkben 9 Euroért kapok grilezett polipot 5 csáppal és 11 Euróért tesznek mellé egy halat is!!!

2-kor indulunk tovább, most már nincs kedvünk a Kap-ra kimenni, egyenesen Githio felé vesszük az irányt. Útközben gyakran megállunk fényképezni, így nagyon elmegy az idő. Lenézünk Skoutari strandjához, ami nekem nagyon tetszik, lassan mélyülő, homokos, kristálytiszta vizű, és a parton van egy picike kápolnarom, hatalmas, virító rózsaszín leanderrel mellette. Nagyon szép az összehatás. 

Skoutari

Még 19 km és megérkezünk Mavrovouniba. Lemegyünk a parti útra (földút) és nézegetjük a szállásokat. Rengeteg szép apartmanház van, nagy erkélyekkel, de életnek nyoma sincs bennük, egy erkélyen sem ül ember, nem látni recepciót. Az igazság az, hogy nagyon lelomboz e part látványa. Többen is úgy írtak róla, hogy milyen gyönyörű, mennyire megfogta őket, de nekem annyira csúnya, szürke homokos, széles a tengerparti sáv. A parton össze-vissza, rendezetlenül állnak szállások, tavernák. Az egész üdülőhely csúnya és annyira nagy ellenszenvet érzünk iránta egymás befolyásolása nélkül, mindketten, hogy M. azonnal el akar innen menni. Közben meglátjuk Miáék szállását, ez volt, amit kinéztünk magunknak. Megállunk előtte és a végtelenségig filózunk, hogy mi legyen. Githioban, a városban nem akarunk lakni, legszívesebben visszamennénk Skoutariba, de az meg hülyeség lenne, ha este Githioba akarunk bejönni ismét, mert itt ahhoz sokkal közelebb vagyunk. A tenger vadul hullámzik, partja meredeken lejt, széles, hosszú sáv, nagyon nem tetszik. Végül azt mondjuk, ez a legideálisabb fekvésű hely a terveinkhez, két napra kibírjuk itt. 

Bemegyünk a kerten át, a tulaj lakásához, csengetünk (szállás neve Gi-Theon). Egy kócos frizurájú, kiélt kurva kinézetű, 40 körüli, kicicomázott nő nyit ajtót. Kérdezzük a szobát, láthatólag nincs jó kedve, nem beszél velünk, csak szó nélkül hozza a kulcsot, felvisz a legfelső szintre és kinyit egy szobát. Szép, modern berendezésű szoba, nagy erkéllyel, nagyon tiszta, még látszik mindenen, hogy elég új, alig használták. Kérdem mennyi, mondja 45. Kiakadok. Azért ennyire nem szép és 40-nél többet nem fizetünk sehol (elhatároztuk). Mondom neki, hogy ismerősök voltak már itt 30-ért (igazából nem emlékszem, Mia írta-e mennyiért, hogy az valóban 30 vagy 40 volt-e, nem tudom, de gondoltam ez beválik). Erre megvetően röhögni kezd és kijelenti, hogy itt még sosem lakott senki sem 30-ért, ha nem tetszik, ez van. Nem szólunk, menni készülünk gondolatban, mikor kijelenti a ribanc kinézetű, hogy az utolsó ajánlata 40. Rendben. Kérdem, mi van a konyhával, mert csak egy mosogatópult és alá benyomott hűtő van. Erre mutatja, hogy alul minden ott van. Később látjuk csak, hogy ez a minden két-két darab műanyag tál, egyéb műanyag dolgok és egy nyeles kávémelegítő edény. 

Felcuccolunk, ami nem könnyű ennyi lépcsőnél ennyi cuccal és M. még nem bír bőröndöt cipelni a lábával, nekem kell mindent felvonszolnom. 

Mivel agyon vagyunk izzadva, lemegyünk azonnal a strandra csobbani, de borzalmasan hullámzik és három lépésre nyakig ér a víz. Fél órát így is maradunk, de lélekben nagyon vágyunk vissza Skoutari strandjához. Olyan erős a szél, hogy lepakolni sem lehet, mindent elvisz. 

Zuhanyozás után elmegyünk Githioba. Előbb sétálunk, aztán egy grilleshez ülünk be kajálni. Hatalmas nagy adag a gírosz és suovlaki tál, alig bírjuk megenni és az egész nyaralás alatt itt volt a legfinomabban fűszerezve a hús. A pincér nagyon udvarias, kellemes, kint ülünk a kikötő csücskénél a nagy téren. Sörrel és dobozos kólával 16 Eurót fizetünk mindenért. Utána még egy hatalmasat sétálunk, Githio egyik végétől a másikig. Az egyetlen negatívum, hogy hegyekben áll az utcán a szemét és ennek bűze az egész várost betölti. 

Fél 10-re érünk haza és sokáig kint ücsörgünk még az erkélyen. Még csak azt sem mondhatom, hogy a tengerre szép a kilátás, mert abból a sötétben nem sokat látni, amúgy meg nagy eukaliptuszfák szegélyezik a partot.