2010. október 7., csütörtök

Pelponnes 2010 - Összefoglaló

A körutazásról

A továbbállás, ki-be csomagolás nem nagyon zavart, a szállások kiválasztásában nagy előnyt jelentett, hogy itthon előre eldöntöttem, melyik legyen, mert az többnyire be is jött első látásra, és így nem kellett értékes órákon át keresgélni. Ráadásul, amihez nekem valahogy nincs pofám, nem tudom, miért, de nagyon cikinek érzem, ha nem tetszik egy szoba, vagy az ára és elmegyünk, az valahogy olyan sértő a tulajra, így nekem jobban tetszik ez a verzió, hogy célzottan megyek, előre kiválasztott helyre és az árat is tudom, így gördülékenyen megy a dolog. 

Szállással és üdülőhelyekkel mindenesetre arra lyukadtam ki, hogy annyira szubjektívek a tapasztalatok, hogy máskor nem szívesen alapoznék senki leírására sem, hanem inkább arra, ahol a szállást a saját honlapja írja le, ott a tények vannak és nincsenek belekeverve egyéni érzelmek. Ezeket a dolgokat, majd részletesen le fogom írni, mely szállásokról is van szó. 
A körutazás ingó pontja a megvett, hűtőben tárolandó kaja, szállásváltáskor való magunkkal vitele, mert nem lehet egész nap a 60 fokos autóban tárolni egy sajtot...stb. Ezzel nehezebb volt a dolgunk.

Szemét - pozitívum!!!
2005-höz képest fejődtek a görögök a szemét eldobálása és gyűjtése terén, bár a szelektálásra tett próbák borzalmas kudarcot vallanak még most is. Sok helyen ott álltak a falu vagy strand szélén a műanyagflakonoknak és egyéb különválasztott szemétnek szolgáló konténerek, de tartalmuk vegyes volt, mindent beledobáltak. 

Végül írnék pár tapasztalatot, jobban mondva benyomást arról, hogy milyennek láttam a mostani Görögországot az ún. gazdasági "krízis" idején.

Görögök a gazdasági válság idején,
az én szememmel, a nyaralásról:

A sokak által említett magarsra emelt benzinárakon kívül semmi mást nem érzékeltünk a gazdasági válságból (1,40 és 1,68 közötti literárak). Az emberek kedevesek voltak, az élelmiszer árak a szokott (máskor is) magasak... 
Inkább a hellasz.hu több fórumában vitatott "lusta görög emberről írnék". 
Eddig én is azon a véleményen voltam, hogy lusták és várnak az égből pottyant sültgalambra, de most másképp látom ezt. 
Mindenütt szorgalmasan dolgozó görögöket láttunk.
A szállásadónk minden nap dolgozott a szállás elkészülésén, a ligetekben szedték a narancsot, a pincérek reggel 9-től éjfélig meg nem álltak...egy szorgos méhkasra emlékeztettett minden. 

Viszont a gazdagság eszméletlenül szembetűnő. 
Fiatal srácok márkás nyugati autókkal száguldoznak; a mobiltelefon valószínűleg még a wc-én és szex közben is a fülükre tapad :-) ; leírhatatlan kacsalábon forgó villák, házak, új építésű lakóparkok, sorházak sokaságával van tele az egész Peloponnesos, viszont nagy részük lakatlan, lóg rajtuk az "eladó" tábla. Mini, apró, kihalt, összdőlő, romos házakból álló, régen szinte lakatlan falvak szélén ott állnak mindenütt a vadiúj, hatalmas méretű, cicomás templomok. Felfoghatatlan, ki építette, miből és főleg minek??? 

Nagyjából ilyennek láttam a mostani Görögországot: végtelenül gazdagnak, gondtalannak, szorgosnak.

Pár kép még:
Koroni várából a Zana Beachre nézve:

Hajóroncs Marathopili közelében (Messinia, Kiparissiától délre):

Methoniba Finikounda felől vezető út:

Voidokilia nagy pókkal:

Terelgeti nyáját...Skálánál:

Hajóroncs Epidavros Limeraban:

A kép beszél

Ag. Dimitrios ismert sziklastrandja (Mani):

Koroni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről