Peloponnes 2010/1.

Előszó

2009. októberében vettük meg a München-Athen-München repülőjegyeket, fejenként 100 Euróért. Az utazás többi része egészen 2010. áprilisáig nyitott maradt. Ekkor már biztosan a Peloponnesos mellett döntöttünk és lefoglaltunk kedvező áron 3 hétre egy bérautót és az első 4 éjszakára egy szállást. (Adatok ezekről majd a legvégén jönnek.)

Még, amit tudni kell (annak, aki csak a beszámolóm olvassa és nem ismeri a többi írásom), hogy párom frissen (5 héttel az utazás előtt) operált keresztszalag szakadásos térdével utazunk, ami sok kétséget ébreszt bennünk, az utazás egyáltaláni kivitelezhetőségével kapcsolatban, de végül minden pozitívan zajlik.

Amit még fontos megjegyeznem, 2005-ben végigjártuk hasonló útvonalon a Peloponnesost, utazási irodával, szervezett úton, amikor is minden nagy rohanás volt és sok minden nem is tetszett, pihenésre semmi idő sem jutott jóformán.
Ezzel ellenben az idei nyaralás egész másképp zajlott. Az idén nem kellett már romokat nézegetnünk, mert ezeket láttuk már, így most főleg csak pihentünk, élveztük a nyaralást, a vizet és volt időnk jókat kajálni is. Igazából nem hiányzott semmilyen kulturális emlék megtekintése. Így az egész utazás jellege egész más volt, mint olyankor, amikor új, ismeretlen helyet megyünk felfedezni.
Mindent magunk szerveztünk, sok minden nem volt lefoglalva előre, nagy szabadságot nyújtott ez térben és időben is és anyagilag is lehetett variálni.
Tehát összességében nagyon elégedettek voltunk az egész nyaralással.

1. nap, 2010. Június 10.

Korai kelés, a repüléssel minden rendben, a bőröndök is gyorsan kijönnek, pontosan 13 órakor rohangálok az athéni repülőtér előtt, mint a mérgezett egér, keresve a kisbuszt, ami értünk kellene, hogy jöjjön, hogy elvigyen a közeli autókölcsönzőhöz. Igaz, nagyon pontosan le van írva, hogy hol kellene, hogy várjon minket, de ott nincs. 13 órára kértük, és míg belül eléggé ideges vagyok (mert ez az első alkalom, hogy interneten, ismeretlen autókölcsönzőtől foglaltunk kocsit), azzal nyugtatom magam, hogy a görögök nem a pontosságukról híresek, és ráérünk még a kétségbeesett telefonálgatással. 13:20-kor meg is érkezik a kisbusz, mint kiderül, nem időpontra jön, hanem időközönként ingázik a kölcsönző és a reptér között. Egy másik párral együtt szállunk be és kb. 5 percet buszozunk az Auto Union nevű kölcsönző telephelyéig. A bérautót percek alatt megkapjuk, eggyel nagyobb méretűt, mint kértük (Hyundai Accent – aminek nagyon örülünk, mert csomagtartójába nem csak a két igen nagy bőröndünk fér el kényelmesen, de oda még 3 hulla is beférne), lehúzzák a kártyáról az autó árát és semmi kauciót. Ez utóbbin nagyon meglepődünk. Nagyon gyorsnak és korrektnek tartjuk az autókölcsönzés egész folyamatát. Felvesznek engem (külön díj nélkül) második vezetőnek. A magyar jogosítványt nézi, és kérdi, ez nemzetközi? Rávágom, persze (nem az a nagy fehér, a teljesen normális rózsaszín magyar jogsi). Megkérdi a kollégájától, hogy Magyarország az EU-ban van-e. Mindenki bólogat. Rendben, akkor nemzetközi. Ilyen egyszerű ez. 

Nagy, régi, fehér, kevés lóerővel és kicsit túl gyenge klímaberendezéssel rendelkező autónkkal 14 órakor már neki is vágunk Athénnak. Nagyon hamar el is tévedünk. Sajnos rá kell döbbenjek az első hibám tényére, hogy rossz térképet pakoltam be, nem azt, amin Athén és nagy környéke van, hanem azt, amin csak Athén belvárosa. Ez sajnos nem segít. Beugrunk egy nagy szupermarketbe és megvesszük az első innivalókat és olcsón két strandgyékényt, a pénztárost kérdezzük a Korinthos felé vezető irányról, de csak vonogatja a vállát. Ezután egy benzinkutast kérdezünk meg a helyes irányról, aki folyékony angollal elmagyarázza a Korinthos felé vezető utat, sőt le is rajzolja, utcanevekkel ellátva az útitervet nekünk, ami annyira tökéletes, hogy segítségével egy pillanat alatt ki is jutunk az athéni közlekedési káoszból az Odos Attikire, ami Elefsina felé, kifelé terel minket a városból. 

M. vezet, míg kiérünk a városból és azután cserélünk. Majd Tripoli-ig én vezetek. Élvezem, hiszen az egész autópályán Korinthos óta egyetlen autó sem jár rajtunk kívül. A sebességeket persze betartom. Előbb nagyon szép hegyes vidéken haladunk át, majd Tripoli felé már ellaposodik a táj. Az út elválasztójában végtelen sok, pompásan virágzó leander virít. A táj pedig élénk zöld, néhol a hegyoldalak sárgák, a még virágzó rekettyéktől, sokkal élénkebbek a színek, mint amikor szeptemberben szoktunk utazni. Ez a szépsége a kora nyári utazásnak. Hiába, hogy nulla a forgalom, sok helyen építkezések lassítják le 60-as tempóra az autót, már idegesítő, hogy ilyen lassan lépésben haladunk csak. Rajtam most jön ki a fáradtság, mert az éjjel alig aludtam. 

Autópályadíjak e szakaszon:

Athén után első kapu: 2,90 Euro

Nafplion környékén második kapu: 1,40 Euro

Tripolinál 3. kapu: 1,30 Euro

Mi ebben a rendszer, arra nem lehet rájönni.

Elkezd beborulni az ég, és ahogy ismét hegyek felé haladunk, rákezd irdatlanul zuhogni is az eső, úgy rendesen, villámlással, mennydörgéssel. Ismét kormányt cserélünk és Messini-ig M. vezet. Addig esik is az eső. Az athéni 33 fokról, most 21 fokra hűlt le itt az idő. 

Messininél véletlenül egy L-be botlunk, meg is állunk bevásárolni, ezt már előre megbeszéltük, hogy az első L-nél megvesszük a többnapi italkészletünket, nem mindegy, hogy helyi boltban jóval 1 Euro felett kérnek el egy doboz Mithosért, vagy az olcsó német sört dobozát, 60 Cent körül vehetjük meg. Tetemes sörfogyasztásnál ez már nagy spórolás lehet.   

Veszünk még zöldségeket, gyümölcsöt, és nagy doboz feta sajtot, emmentali sajtot, lekvárt reggelire. 

Messini után egészen Finikoundáig én vezetek, élvezem a kis hangulatos partmenti falvakon át és ámuldozok a sosem látott mennyiségű, méretű és színorgiákat előidéző leander, bougainvillea, kínai tölcséres selyemfolyondár és egyéb virágok végtelen áradatán.  Athéntól Finikoundáig pontosan 347 km-t teszünk meg és este 8-ra sikeredik ideérnünk. 

A szállásunkat nem nehéz megtalálni, mert a főút jobb kéz felőli oldalán található az öt, színes, vidám, modern bungalóból álló házegyüttes. (Studios Chroma) Napellenző van a parkolója fölé húzva, ez alá parkolunk be és éppen ott dolgozik valamin a mi korunk beli fiatal, mackós megjelenésű tulaj srác, Zacharia. Ahogy kiszállunk az autóból, rögtön nyújtja a kezét, de beszélgetésünk nem sokkal többől áll, mert csak nagyon kevés szót tud angolul. Bár sínben van az elrepedt csuklója, mégis felkapja mindkét bazi nehéz bőröndöt és felvonszolja a hosszú lépcsősoron a legfelső házikóhoz (mert így kértük, hogy ne direkt a főútra nézzünk). A ház annyira új, hogy még a bútoroknak friss fa illatuk van, de még a fürdőszoba ajtó lakkozása is frissen illatozik. Minden modern, tágas és kényelmes, ízléses, tiszta. A konyha hiányosan van berendezve, de később rájövünk ennek okára is, amúgy minden más az elvárásoknak megfelelő, van szúnyogháló, légkondi, tévé is. Az erkély szép és egész Finikoundára és a tengerre rá lehet látni, ez tetszik a legjobban. Mindezt 45 euro/éj-ért foglaltunk a neten.

Kipakolunk, kicsit félünk a főút zajától, de itt alig jár óránként egy autó (legalábbis a mi ittlétünk alatt). Zuhanyozás után legyalogolunk a faluba, ami nincs messze, 5 perc séta. Elsőre rögtön balra indulunk el (míg a centrum jobbra van, de ez innen nem látszik) és a második étterembe be is ülünk farkaséhesen vacsorázni. Tipikus kék kockás abroszos, direkt a parton (Misiarc, ilyet keresel!!) Mikor jön a tulaj, elkezdünk görögül küszködni a rendeléssel, mire ő hallva a német beszédünket rögtön németre vált, nem görög, saját maga is német (vagy osztrák). Kalamarit és gavrost rendelünk egy tál sült krumplival, és tzatzikivel. Minden isteni finom és hatalmas nagy adag, meg sem tudjuk sajnos enni. Maradnánk még a hangulat miatt tovább, de erős a parti szél és lengén öltözve én nagyon fázom, ezért felcammogunk a szállásra. Két üdítővel 24 Eurot fizetünk. Odafent bezzeg meg sem moccan a levegő és forróság van kint is és a szobában is. A faluban megállapítottuk, hogy alig akad turista, ha mégis az görög vagy német (osztrák). Az egész helynek elég németes hatása van, hiszen még a hentesüzlet is német pasié. Sok minden németül van kiírva. Szinte minden házban van kiadó szoba, sok az apartmanház is, az egész falu egy merő szálláshely, itt biztosan talál, aki keres. Nagyon hangulatos, nyugodt, kellemes fekvésű kis falu, szép a partja is. Sokáig élvezzük az erkélyen a csillagos ég és az alattunk elterülő falu fényeinek látványát. 

Az első éjszaka, mint mindig, nekem egy kínszenvedés. Alig alszom 2-3 órát darabkákban. Szúnyogok is vannak bent.

2. nap, 2010. Június 11.

A reggel gyönyörű az erkélyen. Előttünk a nyugodt, sík vizű tenger, benne szigetekkel, a reggeli nap fényével szépen megvilágított bájos falu. Ilyen látvány mellett reggelizni, már ez maga is élmény. Kényelmesen elücsörgünk egy darabig itt és 10 óra körül indulunk el Koroniba. Hiába rövid az út, a hegyi falvakon, kanyargós utakon át sokáig tart. 

Koronib a érve, rögtön a falu elején van egy nagy parkoló, itt kell hagyni az autót. Mi mégis előbb fel akarjuk mérni kocsival a terepet, hátha tudunk valahol beljebb is parkolni, mert M. ekkor még alig bír járni, azt is csak lassan és bicegve és keveset egyszerre. 

Felkeveredünk egyből a várhoz és szemérmetlenül megállunk annak bejárata előtt, míg ezt senki más nem teszi meg, de tudjuk, hogy ő ide nem bírna felgyalogolni, én pedig egyedül nem akarnék. Végül úgy döntünk, hogy ő itt marad a kocsinál, ha el kell menni, én pedig egyedül indulok el a várba. Nagy hőség van. Begyalogolok a köves úton a kis templomig, ahol a temető van, majd elérem a várfalat, ahonnan lenézek a Koroni alatti hosszú, szép strandra (Zana Beach). Alattam egy templom, ciprusok, píneák és pálmafák, zöldes, zafír színű kristálytiszta víz és az egész elém táruló látvány sokkal inkább egy mallorcai tájrészletre emlékeztet, mint Görögországra. Tovább loholva, a végén már futva a hőségben (mert gyorsan vissza akarok érni, nem tetszik ez a szétválás) végigjárom a várfal szegélyét és meglesem a lenti csodás, sziklás partokat. 

Mikor visszaérek, M. az árnyékban ácsorog és meséli, hogy valami görögök pöröltek vele, hogy ott parkol, amit én meg is értenék, ha helyiek lettek volna, de egy idősebb pár volt, akik szintén kocsival jöttek fel a várhoz, két parkolóhely pedig nincs, ők akartak a kapunál állni. De ebből nem lett semmi sem. 

Elmesélem M-nek, mit láttam és hogy milyen mallorcás az egész, erre azt mondja, hogy érdekes, de ugyanazt érzi, mint 5 évvel ezelőtt is itt, a Peloponnészoszon, hogy egyáltalán nem görögös itt. Mert az az „igazi görög érzés” nekünk csak a szigeteken adatik meg, a kék-fehér házakkal. Itt mindent érzünk, csak ezt nem, de ettől még szép és jó itt. Emellett lépten-nyomon olyan sok németbe botlunk, hogy lassan már azt hisszük, ez német gyarmat. :-D

A különválás nem volt jó, nem jó érzés külön lenni, de ami még sokkal rosszabb benne, hogy tudom, hogy ő unatkozva vár rám valahol, míg ő is szívesen látná, amit én, én pedig ujjongó rohamokba török ki a szép láttán és nincs kivel megosszam ezt, magamban ujjongok, vigyorgok, ugrabugrálok, ami olyan semmilyen így. Ezekkel az érzésekkel nem vagyok képes egyedül kikapcsolni, csak idegeskedek, hogy mielőbb menjek vissza hozzá és így élvezni sem tudom az egészet. 

Lemegyünk a parkolóba és onnan visszasétálunk a parti sétányhoz, ahol beülünk az egyik étterem fedett, árnyékos, vízparti részébe. Éhes vagyok, de nem akarunk ebédelni, így én egy mézes, diós joghurtot eszem, M. frappézik. Kicsit később elküld, menjek csak egyedül nyugodtan az utcácskákat róni, nézelődni, ő el van itt a frappéval. Én meg megint, mint a félbolond rohanok futva fel a hőségben a falu tetejéig fotózni, hogy teljesen rosszul is leszek, mire felérek. Nyugtalanít, hogy ő egyedül ül lent és várnia kell rám, és nem tudja meddig maradok, mi van velem. Más részről meg bánt, hogy én olyat látok, amit ő nem és ezt igazságtalannak tartom vele szemben, míg ő ott csak „bénán” üldögél. Így aztán a vár utáni, e második esetnél megállapítom, hogy nem lesz ez így semmi sem, egyedül nem okoz örömet a nézelődés, nem tudom a kis örömeimet megosztani a kedvesemmel, hogy együtt örüljünk. 

Visszatérve kifizetjük a frappét és a joghurtot (4,5 Euro) és visszacammogunk az autóhoz. Koroninak jó pékségei vannak, itt érdemes kenyeret venni. 

A hazafelé vezető úton lemegyünk egy eldugott öbölhöz (Tsapi), szép a strand, és mindenhol nagyon kristálytiszta a víz. Jó lesz ez a felfedezés még egy másik alkalomra. Most nem jó, mert nincs árnyék és még nem vettünk napernyőt. A visszafelé vezető szerpentinen nagyon rosszul vagyok. Ebédre (2-kor) friss kenyeret és feta sajtot eszünk zöldségekkel, majd lefelé menet veszünk egy napernyőt és lemegyünk a finikoundai strand baloldali legvégébe. Itt viszonylag szélcsendesebb, de az ernyő mégis alig áll meg. Ezen első alkalommal M-nek még nagy nehézségeket okoz a vízbe bejutni, most veszi le 5 hét után először a sínt és belém kapaszkodva, ügyetlenül araszolunk a jeges víz felé. De bent a vízben nincs baj, én meg hajtom, mint egy hajcsár, hogy ne csak lebegjen, hanem pedálozzon, mert ez az egyetlen esélye, most hogy eddzen és 3 hét múlva dolgozni tudjon. 

6-kor megyünk fel, és zuhanyozás után ücsörgünk az erkélyen, majd úgy döntünk, lemegyünk a faluba gíroszt keresni, de hirtelen beugrik, hogy közel van Methoni, az nagyobb település, ott biztosan nagyobb választék van. 

Hamar oda is érünk és egy mellékutcai tavernába ülünk be. M. souvlakit, én muszakát eszem, finom, bőséges és tzatzikival, két üdítővel (ami nagyon bosszantó, hogy kis 2 dl-es üvegeset adnak, általában 2 Euróért, ez a tipikus az egész Peloponnészoszon, csak ritka az, hogy 3,3 dl-es dobozos üdítőt adnak és az még olcsóbb is) 19,40 Eurót fizetünk. Itt is (valószínűleg itt élő, idős) németekkel van teli az étterem, akik elpakolják a csontot a macskáknak szalvétába. 

A vacsora után visszatérünk Finikoundába és megnézzük a jobb kéz felé, azaz a kikötő felé eső részét, ahol még nem is jártunk. Meglepetésünkre nyüzsgő, bárokkal, üzletekkel teli, bájos kis faluközpont fogad itt, ahol sokkal nagyobb az éjszakai élet, mint a többi részében. A kikötő is hangulatos, így az összképem Finikoundáról: teljesen megfelel az eddig ismert üdülőfalvakról alkotott elképzeléseinknek, azaz tudom ajánlani nyugalomra vágyóknak, szép tengerparttal, de mégis egy kis esti élettel. Ismét késő éjjelig az erkélyen ücsörgünk. Az itteni esti hangulat levesz a lábunkról, magával ragad. A lágy szellő időnként ánizs, jázmin vagy leander illatát hozza felénk, csend van, ezernyi csillag látható, csak a Holdnak nyoma sincs. – Ez utóbbit nem akartam leírni, mert bolondnak néztek, mert Holdnak lennie kell, de 4 napon át háborgunk azon minden estén, hogy akármerre tekergetjük a nyakunkat, akármilyen időpontban (éjjel is, ha felkelek, kimegyek utánanézni), nincs Hold, Finikoundában nem stimmel valami, hiszen Holdnak lennie kell!! 

Most már jól alszunk, a szúnyoghálókkal kivédtük a szúnyogokat, a légkondit meg órákig járatjuk, míg az erkélyen ülünk, alváshoz pedig kikapcsoljuk, így ideális a hőmérséklet is.

Finikounda: