Kos 2008/1.

KOS – 2008. Szeptember

Úgy volt, hogy az idén már nem tudunk még egyszer nyaralni (tavasszal Tenerifén voltunk), de majd beleőrültem a gondolatba, hogy teljesen kimaradna egy évig Görögország. Elkezdtünk agyalni. Én szívem szerint Karpathosra mentem volna vissza, párom oda nem akart. Második célom Kalymnos volt, de a rövid idő alatt nem tudtunk volna már oda saját szervezésben mindent elintézni, a katalógusban pedig csak egy hetes turnusok voltak (Németországban), kb. fejenként 800 Euróért. Mi ennek a feléért akartunk egy komplett nyaralást. Ezért nekünk valami rugalmas repülőmenetrenddel rendelkező hely kellett, ahova egy tíz napos nyaralás foglalása sem okozhat gondot. Így lett Kos. E tényeken kívül, hogy oda volt a legolcsóbb a repülőjegy, semmi más miatt nem választottam volna Kost, sosem szerepelt a „kívánságlistámon”, sok másik görög sziget sokkal jobban izgatott, de most a lényeg, hogy megyünk Görögországba!

Ez volt életünk első, interneten foglalt nyaralása. 

Repülőjegy: München – Athén (LH), Athén – Kos (Aegean Airlines), ugyanígy vissza,  LH: 253 Euro/fő, Aegean: 86 Euro/fő, repülőjegyek összesen: 339 Euro/fő. 

A szállást is neten foglaltuk, ami eleinte nem volt éppen zökkenőmentes, de aztán elküldte a tulaj az előlegről a számlát és utaltuk a pénzt (100 Euro előleget). Teljes összeg tíz napra: 230 Euro repülőtéri transzferrel együtt. Így fejenként 454 Euoróért nyaralunk tíz napig. 

Hasonló utakat az utazási irodák ennek duplájáért kínáltak. A szállásról a neten csak kívülről voltak képek, így kicsit féltünk tőle, hogy zsákbamacskát vettünk. 

  

Az utazás napja – 2008.09.15.

A Lufthansával való repülés első kényelmessége, hogy elég az indulás előtt egy órával kimenni a repülőtérre és a váróban lévő pultoknál, lehet hozni teát, kávét és újságokat az automatákból (ingyen). 

Mivel a bechekkolás elég soká tart, éppen csak megiszom egy teát és már szállunk is be a gépbe, és ez nagyon tetszik, hogy nem kellett órákat a reptéren üldögélnünk. Aminek amúgy sosem látom be az értelmét. Sajnos az egész út alatt erős turbulenciák dobálják a gépet, de különösebben nem zavar minket. 

Athénban nagyon lassan történik minden, mert 50 percbe telik, míg a futószalagon kijön a bőröndünk, ha ez visszafelé is így lesz, akkor lekéssük a gépet. Kimegyünk a reptér elé, megnézni az időt: 25 fok van, nagyon párás, szmogos meleg. Felmegyünk az első emeletre, ahol majd az Aegean gépéhez kell bechekkolnunk és ott tudok tíz percig ingyen netezni, majd M. hoz frappét és valahogy nagyon hamar eltelik az idő. Vágyakozva nézem a belföldi járatok induló tábláit: Chios, Paros, Samos, Kalymnos, Lesvos…bármelyikre elmennék akár most rögtön. A budapesti gép is csak 5 perc különbséggel indul utánunk (nagy poén lenne, ha arra szállnánk fel). Kis sugárhajtású géppel repülünk, a 35 perces út alatt kis csomag mogyorót és egy pohár üdítőt szolgálnak fel. 

Koson 17:15-kor landolunk és bódító, párás meleg csap meg. A váróban nem látunk senkit táblácskával a kezében, amin a nevünk állna, kicsit aggódunk is. Kimegyünk az épület elé és csak akkor veszünk észre egy magányosan álldogáló nőt, amikor a tömeg már szétoszlik. Marion vár ránk, a szállásadónk személyesen, aki német és 30 éve Koson él. Első benyomásra 50 körüli nagyon kedves nő. Szétesőfélben lévő öreg verdával visz minket a szállásra. Ezt részletesen leírnám, ha esetleg valaki szeretne itt foglalni, innen elég infót nyerhet:

A szállás Kos várostól 3,5 km-re fekszik, igazából már nem is Lambiban, hanem attól is kijjebb. A közelében semmi sincs, viszont közvetlenül a bevezető úton (úgy 50 méterre az apartmantól) van egy taverna és egy szupermarket, 100 méterre pedig a városba járó busz megállója. A tengerparttól csak a főút választja el, de nem szép partszakasz: homokdűnés-bozótos, köves, védtelen, erős hullámokkal, időnként egy-egy összedőlt katonai bunkerral ékesítve.

A hatalmas kertben 10, kétemeletes ház áll, azaz 20 apartman található. Kívülről nagyon szépek, a kert tele van pálmákkal, leanderekkel, hibiszkuszokkal. Vannak parkolók a bérelt autók számára és egy grillező hely, hosszú asztallal fedéllel, ahol a nyaralók esténként összeröffenhetnek. 

Földszinti apartmant kapunk. Első helyisége tágas, ebben van a konyhapult, négy személyre asztal, székek, evőeszköz, és egy pótágy. Beljebb van a hálószoba, két összetolt ággyal és elegendő szekrénnyel. A fürdőszoba kicsi, a zuhanyzótálca előtt nincs függöny, zuhanyzáskor a víz mindenfelé spriccel, kanális szag van, és csak kb. este 7-ig folyik meleg víz. Takarítás nincs. Törölközőt és ágyneműt hetente egyszer-kétszer adnak, magad cserélheted, magadnak kell a szemetet elvinned és takarítanod is magad után. WC-papírt sem adnak. A berendezés ősrégi, csúnya, de minden célt ki tud elégíteni, a konyha jól felszerelt. Minden ablakon van szúnyogháló.

Mindezeket a hátrányokat előre nem tudtuk, de mivel a szállás ára egy napra 23 Euro, gyanítottuk is, hogy valami nem lesz kóser, nem mérgelődtünk, úgy fogtuk fel, ezért a pénzért nem jár több, rendben van. 

A házban főleg évente visszatérő, nyugdíjas korú házaspáros vendégeskednek, akik többnyire egy egész hónapot töltenek el itt. 

Marion megkérdi, hogy kávéfőző vagy vízforraló kell-e nekünk és máris hozza a vízforralót, és a teregetőt. Négyes csomag Mythos sört és egy üveg ásványvizet készített be a hűtőbe, valamint a kertből szedett hibiszkusz csokorral díszítette az asztalt. Figyelmeztet, hogy motort nehogy béreljünk 10 Eurónál magasabb áron, mert az már becsapás. Megkérdezzük, hogy tud-e valamit ajánlani. Telefonál és amíg zuhanyozunk, meg is jelenik egy Jorgos nevű szimpatikus pasas az 50 cm3-is robogóval. Mivel én éppen kimásztam a zuhany alól, M. meg már alatta áll, nekem kell egy szál lepelben elintéznem a motorbérlést. 9 napra 90 Euróért miénk a járgány. Közben a fenti németek is üdvözölnek, bemutatkoznak és kérdezik, hogy van-e már sörünk, mert ha nincs adnak. Le vagyunk döbbenve a sok kedvességtől. 

Miután kipakoltunk és lezuhanyoztunk, lemegyünk a sarki boltba az alapvető dolgokat megvenni (meg egy villanykörtét is, mert a hálóban nem ég) és teletankolni a motort (a benzinkút is ott van). Ezután behajtunk a városba, körbejárjuk motorral (olyan felmérés szintjén) és máris hazajövünk. Így elsőre nagyon tetszett, de fáradtak vagyunk hozzá, most inkább otthon eszünk hideget és kint ücsörgünk a kellemes langyos, szélmentes estében. Sok a szúnyog. Sorban jönnek haza a városból az idősebb szomszédok biciklivel és mind üdvözölnek, bemutatkoznak és beszédbe elegyednek velünk. Kicsit talán terhes is az extrém kedvességük és ismerkedési vágyuk. Éjfélkor kerülünk ágyba.  

Első nap – szeptember 16.

10-kor bemegyünk robogóval a városba, körbejárjuk a kikötőt és megnézzük a várat, az agórát, sétálgatunk a bazáros utcákban. Sok magyar szót hallani. Kos város hasonlít nagyon Rhodos városára, de itt nyugisabb a légkör. Minden tetszik, de nagyon meleg van. Délre kitikkadunk, szakad rólunk a víz, nem csak a párás meleg nyomaszt, hanem a szűk utcákban hömpölygő tömeg is, így a keskeny bazárutca végén lévő, tavernákkal teli téren beülünk az egyik helyre gíroszt enni. Rajtunk kívül csak angolok vannak itt. Ebéd után hazatérünk.

Marion ismét meglepett minket, mert említettük neki, hogy mi a L-ből szeretjük a hatos, buborékos vizet, máris vett egy csomaggal és odatette az ajtónk elé. Hihetetlen kedves ez a nő, akit ismeretlenben annyira utáltam egy e-mailes félreértés miatt (amiről szerencsére többet nem esett szó). Eszünk még egy szelet kenyeret és megyünk valami szebb strandot keresni. 

Nem akarjuk az időt húzni és messze menni, ezért csak 1-2 km-rel megyünk odébb Tigaki irányába és lemegyünk egy partra, ahol az autóút és a tenger között úgy 50 méter széles sávban homokdűnék vannak. De a dűnék nem szépek, mert szürke a homok (malter színű), sok az eldobott szemét és maga a part keskeny, köves, tele van a vízből kivetett és elszáradt vizifű halmokkal, a vízben is köves az aljzat. Itt maradunk mégis egész délután és élvezzük a nap sugarait és a pihenést. Velünk szemközt karnyújtásnyira terül el Törökország. 

A strand után otthon lezuhanyozunk, ami katasztrofális, mert akárhogy guggolok is a sarokba és a fal felé tartom csak a zuhanyrózsát, mégis minden úszik, centis víz van a földön és vizes a wc, wc-papír stb. Ablakmosó gumis lehúzójához hasonló „gereblyével” lehet a vizet egy rácsos lefolyó felé terelgetni az akció végén. 

Bemegyünk a városba. Egy boltokkal teli egyirányú utca vezet be a kikötőhöz, a delfines szökőkúthoz, ha itt körbefordulunk, balra, az utca végében ismét balra fordulva, vezet egy másik egyirányú utca kifelé a városból. Ennek az eleje tele van éttermekkel és mivel az első pár mind halat kínál, ezek egyikébe ülünk be. Egy haltálat rendelünk, ami 30 Euróba kerül és van rajta 4 kis szardínia, egy grillezett kardhal filé, egy kisebb, grillezett doráda és pár kalamári. Kissé drágának találjuk, hiszen ez csak a kaja ára és az ital nincs benne. De finom. Utána nagyot sétálunk a városban. 

Második nap – szeptember 17. 

A mai nap a felfedezésé. Fél 10-kor indulunk el első állomásunkhoz, az Asklepionhoz. Borús, felhős, felemás idő van. Lóg az eső lába és alig van ember rajtunk kívül a romoknál, melyek varázslatosan szép helyen fekszenek, a hegyoldalban, ahonnan látni lehet a tengert, egy kabócáktól harsogó fenyőerdő közepén. Hamar körbejárjuk a területet, nagyon tetszik. Mikor kifelé megyünk, akkor jönnek meg az első kirándulóbuszok és máris csődül befelé a tömeg. Jó, hogy mi még előttük értünk ide. 

Innen Ziába megyünk, de nem a rendes lenti úton, hanem egy nagyon rossz minőségű, fentebbi úton, ahol egy szemétégető mellett haladunk el, amiből az egész nyaralásunk alatt szünet nélkül árad az ég felé a szürke, bűzös füstfelhő. Útközben érintünk két elhagyott, omladozó házakból álló, romos falut is. Majd egy kis, alig lakott falun keresztül lezötyögünk egy nagy útelágazásig, ahol egy hatalmas, kék kupolás templom áll. Itt rengeteg turista hajt felfelé Zia felé. A szigetre abszolút tipikus közlekedési eszköz valami nagy méretű go-cart-szerű járgány. Nem quad, hanem egy nagy go-cart. Rengetegen közlekednek ezzel. A biciklisek hada pedig őrület. Még Ziába is feltekernek sokan!

Ziát töviről-hegyire körbesétáljuk. Tetszik, de kár érte, hogy ilyen turista-kirakodóvásárrá tették. Veszünk pár szuvenírt és bámészkodunk a part felé, ahol minden irányba messze ellátni. Mivel mi a fentebbi falvak felől jöttünk, Ziából most lefelé indulunk, Lagoudin át, míg a parttal párhuzamosan futó főútra (Main Road) lyukadunk ki. Pyli elágazását valahogy elszalasztjuk, majd sokkal később, amikor már Kardemena felé fordul az út, mégis egy Pyli felé vezető utat választunk, ami a hegy oldalában halad visszafelé. Igazából nem is akartunk Pylibe menni, de kihagyni sem akarjuk. Körbemotorozzuk a falut és véletlenül látunk meg egy táblát, amit követve a Charmylos bazilika romaihoz érkezünk. Nem nagy szám, csak egy boltív látszik a régi bazilikából és felette egy apró, fehérre meszelt kápolna. Egyszer csak előterem a semmiből egy öreg papa és beinvitál a kápolnába. Borzalmas (érthetetlen) angollal magyaráz valamit a bazilikáról, gyertyát gyújtat velünk, amiért persze kis adományt vár el (adunk neki 5 Eurót). Ezután ajándékoz nekünk két szár kakukkfüvet és addig nem enged el, míg le nem ültet minket a kápolna melletti székekre. Elővesz egy szatyor szőlőt, ad nekünk belőle, és addig nem mehetünk el, míg meg nem esszük. Állandóan a világháborúkról mesél valamit, „Russia bumm, bumm” és „Amerika and England not good, Hungary is good” mondatokat ismételget. A végén már csak görögül mesél nekünk. Egyre jobban belelovallja magát a politikába és mi szépen lassan, illedelmesen elbúcsúzunk és továbbmegyünk Kardamenába, egy finom ebéd reményében. 

Közben beborult az ég és csepereg az eső. Kardamena minden, csak nem Görögország. Számomra a legrusnyább görög falu, amit életemben láttam. A parton csupa angol kajákkal teli snack bárok, rákvörösre égett, már délben sört vedelő angolok, jellegtelen házak, csúnya strand. Elkezd esni az eső és mi csalódottan állunk odébb. Közben újra és újra megállapítjuk, hogy nem láttunk még görög szigetet, ahol ilyen méretekben tartanának háziállatot, baromfit és marhát. Itt mindenütt tehenek legelésznek és régi kádak vannak nekik kitéve a földekre, abba hordanak nekik vizet, hogy ihassanak. 

Az eső hamar eláll és mi Mastichariban kötünk ki, ahol egy tengerparti tavernában ebédelünk. Én muszakát, M. vegyes grilltálat, egy-egy üdítővel 16,50-et fizetünk. A muszaka olyan finom, amilyet még életemben nem ettem és jó nagy adag. Kicsit sétálunk még a faluban. Útközben látjuk a sziget vízi vidámparkját is, de be van zárva. Úgy néz ki, mint ami csődbe ment. 

Hol felhős az ég, hol süt a nap, hol csepereg az eső. Nem bírja eldönteni az időjárás, hogy mit is akar. A tenger erősen hullámzik, nincs kedvünk így fürdeni. Inkább elindulunk a közvetlenül a part mentén haladó úton, hogy felmérjük a helyzetet, hol vannak a legszebb szakaszok. Alapjában szépek ezek a partszakaszok Marmari és Tigaki körül, világos, finomszemű a homok, azúrszínű a tenger, de a napágyak sokasága nem akar véget érni. Sokszor olyan sok van egy helyen, hogy be vannak állítva egy irányba és még arra sincs mód, hogy aki napozni akar, forgathassa a nap irányában az ágyát, mert mellette fél méterre már a következők vannak. Ezen az első, hosszú robogós napon a motoron nagyon fáj a gerincoszlopom, a csigolyáim, a vállam és a nyakam. Gondolom a merev tartásból kifolyólag fejfájással érek haza és az egész hátam rettentően fáj. 6 körül vagyunk otthon és még lenne kedvünk fürdeni valahol, de a helyi part csúnya. Most medencére vágyakozom. 

Előbb kicsit lustizunk itthon, zuhanyozunk és bemegyünk Kos városba hajók után nézni, mi, mikor, hova és mennyiért megy. Előbb a kikötő ívén megyünk végig, ahol minimum húsz hajó horgonyoz és mind ugyanazt kínálják: fürdés Platinál, Pserimosnál és egy kis Kalymnos, ja és kaja a hajón 20 Euróért. Borzasztóan erőszakosak. Minden hajó előtt ácsorog egy fogdmeglegény és traktál a programmal. Az első kettőt még végighallgatjuk és fel is megyünk a hajókra, megnézni azokat. A harmadiknál kérdi a srác „where are you from?”. Erre én szoktam válaszolni „from Hungary”, azzal a hátsó szándékkal, hogy akkor nem tudnak velünk mit kezdeni és békén hagynak. Erre rögtön visszakérdez: „Magyarok vagytok?” Mondom neki, hogy csak félig, a másik felünk német. Erre megkérdi, hogy magyarul, angolul, vagy németül mondja el a szövegét. Próbára akarom tenni, és párom miatt is a németet választom. Elhadarja a szöveget, de ha kérdezel arra is tud válaszolni. Közben jönnek olaszok, velük olaszul beszél. Becsülöm a sok nyelvtudását, de az erőszakos tukmálást nem akarja abbahagyni és legszívesebben ezért már a vízbe lökném. Ezután már inkább átmegyünk a túloldalra és bentebb a város utcái között keresgélünk inkább hajózási irodák között. A végére eldöntjük, hogy Kalymnosra az első, kopasz fickóval megyünk majd, Nissirosra meg a Laumzis társaság „Nissos Kos” nevű hajójával. Még sétálunk, gíroszt eszünk és hazaérve még sokáig beszélgetünk kint a teraszon.