2010. október 31., vasárnap

Tervek 2011-re

Thaiföld megvan már, hipp-hopp a semmiből. Mivel annyira nagyon akartam menni a Seychelle-szigetekre és még most is azzal foglalkozom állandóan Thaiföld helyett, így valahol csalódásképp élem meg a thaiföldi utat, de ezt csak egész halkan. Persze örülök neki nagyon, csak hát ez olyan, mint 2008-ban volt Kos, a vágyott Kalymnos helyett. Akkor hasonlókat éreztem. 

Nyár elejére tervezünk egy hét hegyeket, hogy pontosan hová, azt még nem tudjuk, de Ausztria majdnem hogy kilőve, mivel a 2009-es tapasztalatok alapján júniusban ott nem tudunk felmenni a 2000m és annál magasabb hegyekre a sok maradékhó miatt, azalatt pedig nekünk még nem elég sziklás, mert most, hogy tudjuk, hogy M. lába bírja a strapát, hát mennyei öröm lett úrrá rajtunk és teljesen be vagyunk zsongva, hogy jövőre újból elkezdhessük az abbamaradt klettersteigolást. Így délebbre eső helynek kell lennie, ahol szép a táj és vannak ferraták is, ezért leginkább Dél-Tirol és a Garda-tó jönnek szóba. Előbbi helyre régen vágyunk, azaz egy bizonyos pontjára kifejezetten, a Tre Cime (azaz Drei Zinnen) környékére, utóbbinál pedig a mászás lehetősége mellett ott van a tengerhatású tó, a csodálatos kis települések. Szóval nem lesz könnyű döntés. 

Végezetül pedig őszre, október vagy november tájára gondoltuk az idén elmaradt Lanzarotét. Így, míg kolléganőim még az első szabadságukat sem képesek kinyögni, mikor lenne az, én már türelmetlenül várom, hogy beírhassam a szabijai időpontját és visszaigazolják és kezdhessük a keresgélést, szervezést. 

És persze, hogy 2012-re is megvannak már a célok...nagyjából. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről