Peloponnes 2010/2.

3. nap, 2010. Június 12. 

Ma korán akartunk kelni, hogy hamar odaérjünk a Voidokilia-öbölhöz, de a 8 órás kelés után sikerült sokat tötyörögnünk, végül későn indulunk el.

Methoni után gyönyörű út vezet egy kis hágóban, olívaligetek között. Fél 11-kor érkezünk meg a Voidokilia-öbölbe. Lecuccolunk és én azonnal felszerelkezek egy üveg vízzel, sapkával és a fényképezőgéppel, ismét a türelmetlen kíváncsiság és az” M-et egyedülhagyni”, nem jó érzésének keverékével indulok neki szinte futólépésben a süppedős homoknak. Az öböl íve nagyon hosszú. Mi rögtön az elején telepedtünk le, talán egy km is lehet az egész ív, nem tudom, de végtelennek tűnik. Így félig futva is biztosan vagy negyed órát menetelek, míg átérek a másik végébe és már érzem is a vádlimban a munkát. 

A homokdűnére úgy kapaszkodom fel, mint akit a tatár űz és majdnem megfulladok levegő nélkül, annyira zihálok. A strandon egy nő nagyon nézte, hova megyek és elindult két gyerekkel (mind flip-flop papucsban!) utánam felfelé. Megállok levegőt venni és fotózni, aztán átvágok a kitaposott ösvényen, majd elérem a tüskés bozótos cserjéket, amiknek a belsejében vezet, gyökerek és sziklák között egy szűk ösvény. Közben kövér pókok lógnak mindenütt, méteresnél is nagyon hálókban, figyelnem kell, nehogy belefussak egy ilyenbe. Végül felérek izzadtan, lihegve, levegőért kapkodva a barlanghoz, aminek szájából már méterekkel korábban érezhető a hűs lehelete. Beállok a mélyre nyúló lyuk szájába, jól esik a hűvös, megvárom, míg teljesen kilihegem magam és körbefotózom a tájat, majd pár percig csak nézem és gyönyörködök benne. Aztán körülnézek, hogyan lehetne feljebb mászni, de azok a nagy sziklák nekem már túl bizonytalanok, így inkább beérem ennyivel. Ekkor megjelenik a nő a két kisfiúval, csuda, hogy papucsban felmásztak ide. Olaszok. Készítünk egymásról kölcsönösen oda-vissza egy-egy fotót, majd együtt elindulunk lefelé. 

A parti kis x-től kezdve (ami a kis méretű képen sajna nem látszik, szóval az öböl szemközti sarkából) megjárt utam a piros vonallal jelölve:

Mikor leérek az öbölbe, levetem edzőcipőmet és térdig a vízben gázolva megyek vissza a nagy körív mentén M-ig. Látta lentről, amint én, mint egy mini hangya, a vizes üveggel a kezemben integettem neki. Visszaintegetett, amit viszont én fentről nem láttam. Elmesélem élményeimet és még jó két órát maradunk itt. A víz sokkal hidegebb, mint tegnap máshol volt, pedig nagyon sekély vizű az öböl. Viszont élvezet benne úszni, mert nagyon áttetsző, tiszta és a természet kulisszái nagyon hatásosak. 

Fél 2 körül továbbindulunk északnak. Több strandot, partszakaszt és öblöt is megnézünk. Általában kakastaréjra emlékeztető, felfelé hegyesen, oldalra dőlő (mintha szél tépte volna) sziklás a part, de sokszor akad egy-egy rejtett öböl vagy hosszabb homokos partrész. Lenézünk Vromeneribe, ahol az öböl a Voidokiliának a kisebb másolata. Sokan fürdenek itt. Mivel kicsi az öböl, valahogy romantikusabb is, mint nagy társa volt, de nem maradunk itt. 

Vromeneri:

Marathopoli nevű település után egy benzinkút mögött, közvetlenül a sziklás parton egy megfeneklett hajóroncsot látni. Természetesen odamegyünk fotózni. Majd Ag. Kiriaki jön, melynek strandja nem szép, és egy nagy étterem áll ott, kék kockás terítős fajta, teli helybéliekkel. Gondolkozunk, hogy bemegyünk, de túlságosan zsúfolt. Filiatra nagyobb település, és meglepetésként egy Eiffel-torony (kisebb) másolat van benne. Végül megérkezünk Kiparissiába, mely jellegtelen város, négyszögletes tömbökre osztott utcákkal, de az új, többlakásos lakóházakból rengeteg van és nagyon szép az építési stílusuk. Ez tetszik. A kikötő a vártnál (gondoltnál) sokkal kisebb, és egy merő építkezés, de szerencsére akad benne két taverna. Beülünk a szimpatikusabba. Itt nagy képernyős tévén nézik a helybéliek a foci VB-t. Már farkaséhesek vagyunk. Horiatikit, M. grillezett csirkemellet, én csirkesouvlakit eszem. Kiadós, nagy adagok, alig bírjuk megenni, finom is mind, és két kólával pont 20 Eurót fizetünk. 

Ezután felmegyünk innen kocsival a várromhoz, ami valóban csak egy széthullott kőhalmaz. Egy lélek sincs itt rajtunk kívül, de látnivaló sincs sok. Elindulunk hazafelé és én vezetek. 

Legközelebb Gialova faluban állunk meg, kinézünk a partra, kellemes strand, parti tavernasor, kedvünk támad beülni a hangulata miatt, előttünk a távolban Pilos fehérlik. Frappét kérünk (én fagyival, a kettő 5 Euro) és direkt a víz mellett ülve iszogatjuk hosszan, élvezetesen. Ilyen mély nyugalom ritkán honol rajtunk, elvagyunk a gondolatainkkal és olyan, mintha megállt volna körülöttünk az idő.  Beszélgetünk, elmélkedünk, M. lábáról és mindketten azon az egyhangú gondolaton vagyunk, hogy jó ez így, meg kell ismerni az efféle nyaralást is, kell ez a nyugalom, fenének kell a sok rom, sokkal élvezetesebb magunkba szívni a természet gyönyörűségeit, csak bambán nézni és felfogni, hogy miben is élünk. Jól van ez így. Viccből pedig azt mondjuk, hogy minden nyaralást kétszer kellene kivitelezni vajon ahhoz, hogy elsőre mindent megnézzünk, és másodjára ennyire élvezhessük. ?  

Mikor elindulunk, már fél 7 felé jár az idő és Pilosban jó lenne nagyobb szupermarketet találni. A kifelé vezető úton találunk is. Minden van benne. Főleg innivalókat veszünk. Fél 8-ra érünk haza. Zuhanyozunk és az erkélyen olvasunk. Nagyon kellemes az esti hőmérséklet. Az egész félsziget lenyűgöz a virágpompájával és vad burjánzó zöldjével. Eddig túlnyomórészt szeptemberben nyaraltunk, akkor egész más minden, már nem szokott virágozni a leander és kopár, kiégett minden. 

4. nap, 2010. Június 13.

Ismét nem alszunk jól és kora reggel harangszóra ébredünk. Mára nincs tervünk, így kényelmes készülődés után, 10-kor indulunk el a félsziget beljebb fekvő falvai felé, de semmi érdekes nincs arrafelé. Kallithea településen keresztül megyünk le a parti Agios Andreasba, ahol lenézünk a partra, akad pár taverna is, de különösebben nem egy hangulatos hely. Ma vékony fátyolfelhős az ég, nagyon rekkenő, fülledt meleg van. Délután 37 fokig szökik fel az autó hőmérője. Nea Koroniban sincs semmi említésre méltó. Nagyon éhesen ismét Koroniban lyukadunk ki, ahol meglepetésünkre minden taverna dugig, jobban mondva, robbanásig tele van görögökkel. Biztosan a hétvégének köszönhető. Alig találunk helyet, azt is csak bent a forró, levegőtlen helyiségben, ugyanott, ahol pár napja a parton itta M. a frappéját. Nem vágyunk meleg, nagy adag ételre, így a többféle előétel mellett döntünk. Rendelünk Taramosalata-t (halikrakrém), gavrost és saganakit (rántott sajt). Mindez bőven elég is, jól lakunk és két kólával 17,20-at fizetünk. 

Elégedetten menekülünk a városi rekkenő hőségből a Zana strandra.

Süppedős, finomszemű és irtózatosan forró, fájdalmasan égető a homok. A víz itt is kristálytiszta és főleg helybéliek strandolnak itt. Nincs nagy tömeg. A víz sokkal kellemesebb hőfokú, mint az eddigi hidegebb társai voltak. Jó két órát maradunk. Igazából a szél űz el, mert napernyő nélkül nem lehet a napon kibírni, de azt kifordítja, kitépi a szél, így muszáj elmennünk, annak reményében, hogy védettebb öbölre lelünk valahol. Pakoláskor a szél mindenünket teleszórja vastagon homokkal, utálom ezt. Ezért én jobban kedvelem a salakos, vagy aprókavicsos (nem nagy köves) strandokat. 

Borzalmas utakon lemegyünk a környéken másik 3 öblöt megnézni, de kettőben ugyanolyan erős a szél és nagy a hullámzás is, végül, ami mellett döntünk, az aprókavicsos, és van benne szikla nyújtotta természetes árnyék is. A víz színe itt ezerféle és csalogató. 

Még Koroniban a pékségnél vettem hatalmas nagy, fetával töltött leveles tésztás batyut (tiropita?). Érdekes, hogy 11 görög nyaralásom során még sosem láttam ezeket a nagy izéket, hogy ilyet most veszünk (eszünk) itt először. Ennek oka az is lehet, hogy nem is kerestem talán eddig péknél olyasmit, amit nem ismerek, főleg, mert a leveles tésztás dolgokat nem annyira szeretem. Mindegy. Jól jön ez most a strandon és finom is. 

A strandunk sziklák alatt megbújó kettős ikeröblökből áll. A hátsó öbölbe csak egy kis mászással lehet eljutni, ami szerencsére még M-nek is sikerül. Ott rajtunk kívül csak egy másik fiatal pár van. Csodálatos színe van a víznek és a sötétvöröses színű, apró, kerekded, sóderes kavicsokon nagyon kellemes a járás, a fekvés is, és a nedves bőrről egy rázó mozdulattal lepattog mind. Imádom. Már is az jár a fejemben, hogy itt kellene tölteni a következő egész napot. 6-ig maradunk itt és hazaindulunk.

Lassan készülődünk, majd lemegyünk a faluba sétálni, eszünk gíroszt, ami nagyon finoman van fűszerezve, majd később beülünk egy bárba, ahol fagyi és italok mellett nézzük a foci VB-t. Ma kicsit erősebb szél fúj az eddig megszokottnál, hűvös az este. 

Finikounda:

A kép fentebbi középpontjában a mi 5 bungalónk: