Tenerife 2010/3.

2010. október 20. szerda

Ez a látvány fogad reggelente a szobánk ablakából: 

Pár kép útközben a botanikus kerthez menet: 

Ma nem ébredek fel magamtól, a telefon ébresztője kelt fel 8:30-kor. Szép idő ígérkezik mára, de a lustaságom még nem múlt el, túrázni ma sincs kedvem. Tízkor felsétálunk a botanikus kertbe. Negyedszerre is ad újat, hiszen minden évszakban, hónapban valami más virágzik. Hosszú időt töltünk el benne és szokás szerint rengeteg fotó készül. 

Ha valakinek nem tűnne fel a "fában lakó boszorka", kicsit segítek, ott kukucskál :-)

Pár kép a hazafelé útról: 

Lago de Martianez strand

Puerto de la Cruz

 Egy virággal teli meredek utca és szemközt a szállásunk

Dél felé felmegyünk a szobába, ebédre szendvicset eszünk és készülődünk a Las Teresitas strandra. Oda semmit sem viszünk a strandholminkon kívül, (így sajnos fotók sem születnek, de teszek be régit), mert az autófeltörésről és lopásokról híres a strand.

Nincs sok ember és szerencsénk van a felhőkkel is, amik a strand mögötti Anaga-hegység felett vastagon úsznak, és a szélük a strandig lóg ki, de nekünk szikrázik a nap. Az óceán vize meglepően meleg, kellemesen langyos, ilyen még sosem volt egyik ittlétünkkor sem. Tiszta is a víz, nagyon élvezzük a fürdőzést. Minden csodálatos. Egy pálma árnyékába telepedtünk le, kellemes pihenéssel telik az itt töltött jó 2 óra. 4-kor elindulunk vissza. Bár két óra elég kevés volt itt, de erős szél támadt, amitől libabőrösen fagyoskodunk a homokon fekvő törülközőnkhöz simulva és vásárolni is kell még vacsorára valót. 

Otthoni zuhanyozás után az Alcampoba megyünk, hiszen itt van a legnagyobb választék halban és mi igyekszünk minden nap valami újat kipróbálni. A 400g nagy méretű garnéla csak 3,50 Euróba kerül. Iszonyú, hogy milyen gyorsan elmegy az idő. Csak 8-ra érünk haza. Az udvarban megint szörnyen idegesítő élő zene szól. A garnálékból kínai fűszerkeverékkel és rizzsel, zöldséggel, egy paella szerű egytálételt főzök, a halat lefagyasztjuk másnapra. 

Vacsora után, elmegyünk fél tíz körül az óvárosi részbe, ami jó 15 perces sétára van tőlünk és nem kevés lépcső és meredek lejtő megmászásával van tarkítva. A német Teneriffa-fórumon megismertem egy 69 éves férfit, aki 26 éve jár vissza minden évben a szigetre túrázni, megbeszéltünk vele egy helybéli bárban egy találkozót. Maga a bár is egy élmény, mert helyi zenészek játszanak tipikus spanyol zenéket, és többször is fellépnek egyszerű emberek a törzsközönségből. A bár zsúfolásig tele van, jó a hangulat (csak beszélgetni egy szót sem lehet) és egy újfajta, különleges élmény nekünk ez innen, mert a szigeten nem jellemző ránk, hogy bárhova is beülnénk. Nevezzük emberünket eme írásban Herbertnek – ő minden este ebben a bárban ül a törzsasztalánál. Nagyon vicces fazon. Mivel az élő zene mellett nem halljuk egymás szavát, még elsétálunk Herbert hotelébe, hogy megbeszéljünk egy közös kirándulást péntekre. Innen aztán jó hosszú az út hazafelé és felér maga egy túrázással, a lábamban izomláz is lesz a sok lépcsőzéstől. Éjfélre érünk haza és még 23 fokot mutat az utcai hőmérő. Kellemes az éjszaka. Még hosszú ideig az erkélyen ülünk és kockázunk, sörözünk, élvezzük a nyaralást. 

2010. október 21. csütörtök

Ma sokáig alszunk és csak tötyörgünk, már szinte betegessé vált a lustaság rajtunk, gondolom, most jön ki a munka utáni fáradtság, és nem vágyunk sok aktivitásra, csak pihenésre. 11 körül elindulunk a közeli El Sauzal településre, mert onnan 2004-ből szép emlékeink vannak, bár akkor nagyon rossz idő volt itt. Ez a település a gazdagok „tanyája”. Csupa-csupa gyönyörűséges villa, virágerdők, nagyon meredek utcák és eléggé kihalt is az egész. Csodás kilátás az északi partra, a Teidére. Egyedi ez a sziget. Leírhatatlan a természeti szépsége. Szeretnénk egyszer több időt (hónapokat) itt tölteni. Ez az a pillanat, amikor kimondjuk egyszerre, hogy nem is kérdéses, hogy 2012-ben ismét jönnünk kell. Az érzékszervek megbolondulnak a látványtól: leírhatatlan sokszínű trópusi növényzettel borított vadul lejtő hegyoldalak, sziklás vad partok, mélykék óceán és a vele valahol, a felismerhetetlen határán összetalálkozó ugyanolyan kék ég, a távolban úszó felhőpamacsok fehér foltokként tükröződnek a simának tűnő víz felszínén. Ámulatba ejtve bámészkodunk hosszasan. Nem kell kérdés, de válasz sem, minden egyértelmű: ez a mi lelkünk otthona, a sziget örök rabjai lettünk. 

Ugyanez (sajnos villanyoszloppal) 2004-ből - a felhők között látni a havas Teidét:

Ezután a La Lagunánál lévő hatalmas nagy D-betűs áruházba (ezt nem lehet összehasonlítani az otthonival választék terén) megyünk. Mikor a parkolóba érünk, szólok M-nek, hogy adja oda a napszemüvegét (mert itt vettük anno, nehogy gond legyen) és az enyémmel összefogva bedobom őket a kesztyűtartóba. 

Kis kitérő: a szigeten borzalmas „lopási hisztéria van”. Németországból ezt nem is merjük (mármint a biztonsági őröket és a mágneskapukat sem), de Magyarországról már igen, de onnan sem ilyen extrém módon. Itt nagyáruházakban (de még kicsikben is) vagy el kell zárni a saját holmidat egy szekrénybe, vagy „leheggesztik” azt, azaz vagy összeragasztják egy plombával a hátizsák cipzárjait, vagy az egészet beleteszik egy nagy nejlonzsákba és forrasztógéppel összevasalják a nejlon széleit. Mindennek ellenére, hogy az üzletben csak a ruhám van rajtam és semmi táska, mindenütt úgy tapadnak ránk a biztonsági őrök, hogy direkt pár méterre mellettünk állnak és árgus szemekkel bámulnak. Nagyon idegesítő. 

A tenerifei D-t nem bírjuk kihagyni sosem, mert nagyon nagy a választék ruházatban, és sokkal olcsóbb, mint otthon. Most is jó 2,5 órát töltünk el itt és rengeteg pólót és egyéb ruhát vásárolunk össze nagyon olcsón. 

Mikor kijövünk, sajnos borult ég és hideg szél fogad. Beülünk a kocsiba és azonnal nyitom a kesztyűtartót a szemüvegekért. Egy megmagyarázhatatlan fenomén fogad: az én szemüvegem nincs ott, csak M-é. Soha nem derül ki, mi történt, csak a találgatások idegesítő sora marad. Ami legjobban bánt, hogy az idén nyáron a görög nyaraláson szétesett a szeretett napszemüvegem és ott muszáj volt egy újat venni. És most is muszáj újat venni, mert anélkül nem tudok létezni. Teljesen lehangolódok, mert ezt annyira szerettem. 

Hazaérve eszünk apróságot és lemegyünk a medencéhez. Itt ismét tűz a nap, míg máshol felhőtakarók úsznak a sziget felett. Később elmegyünk a városba, a parti butikokhoz napszemüveget keresni. Sajnos mindenhol csak az olcsó bóvli van és mind borzalmasan giccsesek, szélesek, rondák, nekem pedig valami komolyabb, sportosabb kell. Sok idő elmegy ezzel és teljesen lehangolódunk, mert nem találunk semmit sem és az egész délután hangulatát megpecsételi a morcos kedvem. Muszáj felmenni ismét a "verebes" áruházba. Ott van egy szemüvegüzlet, de csak márkás cuccok vannak, 80-100 Euróért, annyit ugye meg nem adok ki érte. Végül egy sportboltban találunk, középáron egy komoly, fényvédős szemüveget. 

Sajnos fél 9-re érünk csak haza és így megint jó későre csúszik a vacsoránk, ami a tegnap lefagyasztott hosszúkás formájú hal. Ez nem ízlik annyira, mert tele van zsírcsomókkal, de eszméletlen sok hús van rajta. Simán jóllakunk vele ketten.