Peloponnes 2010/3.

5. nap, 2010. Június 14. 

Szállásunk

Finikounda

Ez az utolsó napunk Finikoundában, így is meghosszabbítás, mert ma már továbbálltunk volna, de mivel ennyire tetszik itt, ráhúztunk még egy napot. Zacharia részéről ez nem volt probléma, mert még üres (nem csak lakóval, hanem berendezésre értve is) a többi háza. Jobban mondva, azt gondoljuk, most van azon a ponton, hogy érzi, itt a szezon és gyorsan be kell rendeznie őket, hogy minél többet kiadhasson, így szorgosan pakolászik minden nap a kis házikókba. Ő maga az egyik alagsorában lakik. Szülei pedig a dombon felettünk, akiknek egy nagy, apartmanházuk van. 

A közvetítőn át 45 Euro volt egy éj, Zacharia 40-et mond, próbálkozunk 30-cal, de csak a száját húzza, nem akarjuk megsérteni, ráhagyjuk a negyvenet. 

9-kor kelünk, ma teljesen felhős az ég, vékony szürkés réteg borítja. Ahol áttör a nap, ott mégis nagyon meleg van. Kényelmesen készülődünk, bámészkodunk az erkélyről, a mai strandról még nem döntöttünk. Az itt töltött 5 nap alatt nem először hangzik el egyikőnk vagy másikunk szájából a mondat, hogy „Itt nagyon tudnék élni!” Egyszerűen beleszerettünk Finikoundába! Fáj, hogy elmegyünk holnap innen. Még azon is filózunk, hogy ha valahol nem tetszik és hamarabb továbbállnánk, és maradnának még napok a nyaralás végére, visszajönnénk ide.

Előbb elmegyünk Pilosba nézelődni és ebédelni. A várat akarjuk megnézni, de zárva van. Hát persze! Hétfő van, hogy ez nekem hamarabb nem jutott eszembe. Sétálgatunk, majd oda ülünk be, ahol 2005-ben is ettünk gíroszt, a nagy platános tér hátsó szegletében, a vicces benzinkút ás bank mellett, a buszmegállóban. Akik itt buszra várnak mind leülnek az étteremhez, így az összes külső asztal foglalt, pedig még csak nem is isznak, a busz várótermének használják, ezért mi beülünk, de nem is bánjuk, mert légkondicionált. Mindketten gírosztálat kérünk, ami embert megkérdőjelező adag. Végre nem minikóla van, hanem 3,3 decis, dobozos. A gírosz nagyon finom, alaposan át van sülve, finoman fűszerezett, egy tál 7 Euro. Nagyon jól lakunk. Sétálunk még egy kicsit, egy autó ránk dudál, Zacharia és az anyja integetnek belőle. Vicces véletlen. Veszek gyümölcsöt az árkádsor egyik üzletében.

Itt most említést kell tennem a Methoni és Finikounda közötti 10 km-es autóútszakaszról. Ez egy homokkősziklából kimart mély vájat, mintha egy sötétsárga vájúban autóznál kilométereken át. Ami szép benne, hogy mindkét szélén nagy és színpompás leanderek díszítik, az út fel-le hullámzik, mintha egy amerikai természetfilmből ollózták volna ki. Különös élmény Finikounda felől Methoni felé autózni itt, mert több alkalommal is van olyan pillanat, amikor a szűk sziklaszurdokból (vagy nevezhetjük tető nélküli alagútnak is) hirtelen a semmiből egy pillantás alatt eléd tárul a mélykék tenger, vagy egy másik helyen methoni fehér házai a korareggeli erős megvilágításban. Csodálatos látvány. A másik irányban semmi ilyesmi élmény nincs, így aki csak arra autózik, észre sem veszi ezt a csodás látképet. 

Hosszabb tanakodás után a Tsapi strand mellett döntünk, ahova rémes szerpentin vezet le. Odalent kevés ember van, szép az öböl, itt is gyönyörű a víz (de megint nagyon hideg). Hol beborul, hol tűz a nap, ma ilyen bolond idő van. Persze a délutáni szél is feléled és ismét kicsavarja, majd el is repíti a napernyőnket, ezzel elűzve minket a strandtól sajnos. Sosem lehet így teljes a tökély nekünk. Mielőtt elmennénk, még beülünk a strand egyik tavernájába egy (borzasztó) frappéra. Fekete vizes lötty, pedig tejjel kértük, de annak nyomelemei sincsenek benne. 

Viszonylag korán hazamegyünk ma, zuhanyozás után görög salit készítek (ez nem öndícséret, de) ezt istenien tudom, imádjuk mindketten. 

Még egyszer elmegyünk egy hatalmas nagyot sétálni a falu minden zugába, majd az erkélyen ücsörgünk. Sajnáljuk, hogy holnap továbbállunk, még valahogy nem volt elég itt. 

6. nap, 2010. Június 15. 

Korán felkelek, hogy friss kenyeret hozzak a lenti péktől, mert eddig érdekes kenyérgondjaink voltak. Általában csak este jutottunk kenyérvásárláshoz, amikor a pékeknek már csak az utolsó pár kenyerük volt a polcon. Ezek ilyenkor kővé voltak keményedve. Harapni, vágni lehetetlen volt, így este betettem mindig nejlonba, jól becsavartam, így reggelre megnedvesedett és ehetővé vált. Ilyenkor mindig megkérdőjeleztem, hogy hol van az a finom görög kenyér, amit a tavernák kosaraiba kapunk? Szóval tíz perc alatt megjárom és utána felébresztem M-et is. Úgy kell reggeliznünk, hogy sajt, tej, hasonló romlandó dolgok ne maradjanak, a lekvár kibírja a meleget, más nem annyira. Ezt sosem könnyű kiszámolni, mindig marad valami, ami még fél csomag és el kell dobni sajnos. 

Ma is felhős az ég és már kora reggel szokatlan párás forróság van, mint egy üvegházban. Vajon mit jelent ez majd későbbre nézve? 9:10-kor indulunk el és 10 órakor 35 fokot mutat az autó hőmérője, míg máskor ez csak délután lett ennyi. 

Elköszönünk Zachariától, aki most is nagyon kedves és ad névjegykártyát. 

Mivel nem tudjuk, a Manin milyen bevásárlási lehetőségek lesznek, alaposan bevásárolunk a kalamatai Lidlben, két hatos vizet, vagy húsz doboz sört és egy csomó gyümölcsöt. Itt tíz Centtel olcsóbb a benzin litere, mint eddig volt, úgyis kell tankolni is, hát teletöltjük. Nagyon hamar leérünk Kardamilibe. Kibírhatatlan a hőség, az autóban már cseppfolyósodunk. Szállás ügyben még nyitottak vagyunk, ezért kiszállunk Kardamiliben egyet sétálni, de tíz perc múlva már haldoklunk a hőségtől és amúgy sem annyira tetszik a hely, mint másoknak szokott, túl kicsi, csak a főutca érdekes, hamar tovább is állunk. 

Azt már eldöntöttük előre, hogy Stoupában nem akarunk lakni, mert túl turistás és egy szállás sem tetszett a netről, így egyből tovább is autózunk a következő faluba, Agios Nikolaosba, de elsőre elnézzük a lehajtót és továbbmegyünk, csak egy mini faluval később, Ag. Dimitrioson keresztül jutunk le újból a partra, ahol a part mentén vissza visz az út Agios Nikolaos központjába, ami nagyon bájos hely, elsőre el is varázsol. 

Útközben keresgéljük a Skafidakia villákat, de nem látjuk sehol, (később látjuk a főút felett) végül van kiírás Skafidakia névvel, nem a villákhoz, hanem az apartmanházhoz, ami ugyanazon családé. Könnyen megtalálható és szimpatikus kinézetre, ezt is kiválasztottam előre a neten. Becsengetünk, kedves fiatalasszony fogad és megmutatja a szabad szobát. Jól beszél angolul. A szoba tökéletes, két szobás apartman, külön lakó és hálószobával, komplett felszerelt, komoly konyhával, csak a fürdő vészes egy kicsit méreteit tekintve, de két napra ez jó lesz így. Az árra azt feleli, egy éjszaka 40, több 37 Euro. Megfelel, nem is alkudunk. Két éjszakára 37 Euróért kivesszük. Ő az egyetlen tulajdonos, aki nem viszi el az útlevelünket, hanem visszaadja, a többi helyen csak az utolsó nap adják vissza. 

Nagyon szép kőház, zöld környéken. Agios Nikolaos mini falu, apró kikötője körül zajlik minden élet, ott van a főtér, a tavernák és ott ücsörög az össze helybéli. 

Megállás nélkül ömlik rólunk a víz, nem lehet elviselni, nagyon szenvedünk, strandra vágyunk, de előbb jó lenne egy gírosz, ezért bemegyünk a nagyobb Stoupába. Ott már a parkolással gond van, mert lent a part mentén sehol sem lehet, és ebben a hőségben tíz lépés is kész halál. Kiszállunk a Kalogria felé eső végen, végigsétálunk az egész öböl mentén. Egy bárban van gírosz, veszünk kettőt és séta közben megesszük. Finom, de valahogy sokkal kisebb a szokásosnál. Mivel itt nem tetszik a strand, tele van hófehér, vagy rákvörösre égett angolokkal, ezért keresni akarunk valami melléköblöt és csak véletlenül találunk rá, a következő, északabbra fekvő nagyobb öbölre, a Kalogriára, ami egy álom. Bár itt sem kevesebb az ember, de a víz leírhatatlan színű. Mint a Karib-tengeren annyira világos azúrkékes, de ez csak akkor látszik ilyennek, ha beúszom messze és a part felé nézek. Mint egy világoskékre festett medencealj. Gyönyörű. Kívülről pedig világoszöldnek néz ki. Harsognak a kabócák, a parton nagyon szép házak, hatalmas bougainvilleák, a háttérben a magas hegyek, idilli hely. 

Stoupa

Kalogria

Ez az első strand viszont, ahol nem merünk otthagyni semmit sem a sok külföldi miatt, ezért sajnos csak felváltva megyünk be a vízbe. (Ezután felragasztjuk az apartmanban egy kép hátára a falon celux-szal a pénzes borítékot, mivel széf sajnos egyik szállásunkon sincs.) Itt nem igen hallunk német beszédet, csak angolt. 

A víz végtelenül tiszta, akármilyen messze beúszom, lelátok, látom a talaj homokjának apró hullámait, olyan, mintha valami varázsos közegben lebegnék, annyira hívogat befelé, annyira nem enged ki magából, hogy képes vagyok egy órát is bent lenni. Kellemes langyos, nem hideg, mint máshol volt. Ha a sok turista nem lenne a parton, idilli hely lenne, de még így is ez lett nekünk a Peloponnesos legszebb strandja! A part széles, finomhomokos, vannak tamariszkusz fák, amik alá be lehet telepedni, lehet bérelni vizibiciklit is, van strandbár, napernyők is, ha kell. Nem fúja szél, meg sem rezzen a levegő, a mi ernyőnk is kibírja ezt. Amolyan igazi gumimatracos hely, ahol nem visz el a víz a matraccal kifelé. Fél 4-től egész sokáig maradunk itt.

Zuhanyozunk és megesszük az erkélyen a gyümölcsöket vacsorára. Áll a levegő, ma éjjel sem hűl le, még éjfélkor is csurog rólunk a víz kint. Lemegyünk egy pici kört a kikötőbe sétálni, de 5 perc alatt körbe is járunk mindent. Visszajövünk a kocsiért, mert inkább Stuopába akarunk menni sétálni, de aztán már nincs kedvünk és inkább elmegyünk bevásárolni görög salihoz valókat. A konyha nem csak jól felszerelt, de higiénikus is minden, nem csak teli flakon mosogatószer van, hanem celofánba becsomagolt, új szivacs (nekünk ezek mind vannak sajátok), konyharuhák, vízforraló…a saláta kicsit sokra sikeredik, de legyűrjük. A tulajdonos szólt, hogy ne igyunk vizet, de még gyümölcs mosásra se használjuk a csapból (elég büdös a víz), hanem a házzal szemközt van egy csap, amiből forrásvíz folyik, onnan hozzunk bármihez is. Ez kellemes víz. 

A levegő továbbra sem moccan. Az alvás gondot okoz sajna, mert a klímát nem bírjuk bekapcsolva hagyni, anélkül viszont meg lehet fulladni zárt ablakok mögött, nyitott ablakok lennének jók, de tele van minden szúnyogokkal, így csukott ablaknál, levegő (és szúnyog) nélkül szenvedjük végig az éjszakát, saját levünkben tucsogva.