2010. szeptember 9., csütörtök

20-21. nap, Playa Sonrisa...vissza Cancunba

20. nap, 2009. november 24.

Reggel elindulnak Murph és N. Cancunba. Előbbi egy új generátort venni, N. pedig ma repül haza. A vak férfit sokat istápoltuk apróságokban (segítség a reggelinél, karonfogva kísérgetés…most jó érzés, hogy azt mondta, hogy mi voltunk a nyaralásának a fénypontjai!) A szél nem enyhült tegnap óta, a szürke felhőzet is csak ritkásan szakadozik fel. Ma sem ideális a kajakozáshoz. V-ék az első napokban minden nap órákig kint voltak a korall kertnél és beizgítottak minket is. M. nagyon csalódott lenne, ha mi azt már nem láthatnánk. De ilyen időben nem lehet kimenni oda. Még most is reméljük, hogy ma majd elvonul a vihar és az utolsó napunk ismét szép lesz.

A reggelit követő két órában ki is süt a nap, de az erős szél marad és a tenger kifejezetten viharos, szürke felkavart trutyi. Délig elvagyunk lent, de kezd megint beborulni és a távolban már látni a közelgő esőfelhőket. Felvonulunk a szobába, ebédre a reggeliből félredugdosott tojásokat, sütiket esszük. V-ék elmentek ma valahova messzebbre kocsival, mi meg elfogadtuk, hogy ilyen az idő. Nem bosszankodunk, hanem elfoglaljuk magunkat és teljes mértékben átadjuk magunkat a nyugalomnak. Arra gondolunk, hogy más dolgunk úgy sincs itt, mint a pihenés - amit az idő elronthatna. Csak annyi a különbség, hogy nem vakító napsütésben sütkérezve, barnulva fetrengünk és olvasunk, hanem szürke, esős időben, vacogva…de ugyanúgy pihenünk. Na, azért van ebben egy kis hitegetés is, de másképp nem lehet túlélni ezt.

Néha találkozom új „barátommal” a yucatan mókussal (Yucatan Squirrel vagy Sciurus yucatanensis) és sokáig figyelem kertbéli tevékenységét:




Ez olyan nagyon „ice age-es” :


Tartunk egy délutáni szunyálást, és amikor felébredünk iszonyatos szélvihart és felhőszakadást látunk az ablakból. A szobában pocsolyában áll a víz, befolyt az ajtó rése alatt, gyorsan törölközőt tunkolok bele. Így visszagondolva, örülhetek annak a délelőtti két napos órának. A délután hátralevő részét a bárban töltjük társasjátékozással, míg be nem sötétedik. A vacsoráig a szobánkban várakozunk. Mivel V-ék nem tudták, hogy visszaérnek-e vacsorára (visszaértek), ők nem rendeltek ma, így csak négyen eszünk, mi és a coloradoi pár. Sokat beszélgetünk, de 9-körül elmennek lefeküdni és mi még maradunk. Később csatlakozik hozzánk Cindy és nagyon sokat beszélgetünk, míg fél 11 körül haza ér a férje Cancunból. Ő is odaül hozzánk, fáradt és dühös (az új generátor vásárlás miatt), így az asztalra tesz egy üveg tequilát és elkezdi magának és M-nek töltögetni. Ez a tequila sokkal finomabb ízű, mint amit tegnap mi kaptunk itt a bárban. Úgy gondoljuk, ez valami jobb féle, és így ez talán a barátságkötés itala. Nagyon jól érezzük magunkat így négyesben. Már csak az maradt mára, hogy újból fohászkodjunk egyet a holnapi jó időért.


21. nap, 2009. november 25.

Kora reggel még napos idő van, de sajnos hamar beborul. Hosszasan reggelizünk és beszélgetünk V-ékkel négyesben, míg egyszer csak egy pillanat alatt heves, viharos záporeső érkezik, ami bevág az étkező részbe is. Az első alkalom, hogy úgy érezzük (ideje már), hogy összeértünk mi így négyen és jól megvagyunk. Az eső egy órát tart, közben felmegyünk a szobába és pakolással múlatom az időt. Amikor odébb áll a zuhé, lemegyünk a partra a kedvenc napágyunkhoz és letelepszünk olvasni. Később előbújik a nap és ezen felbuzdulva, utolsó esélyként, gyorsan kievezünk a kajakkal a korall kertekhez. Csodálatos. Kitisztul az ég, gyönyörű kék, fehér pamacs felhőkkel, a víz kristálytiszta és színtelen, azaz nagyon világos kék, hatalmas koralltömbök mindenfelé és köztük színes, trópusi halak. Snorklizunk vagy egy órát. Addigra már nagyon éget a nap. A korallkert egy nemzeti park része, ezért belépő karszalagot kell vásárolni a kievezéshez. Visszaevezünk és ekkor ismét jönnek a szürke felhők.



Két új vendég házaspár érkezik, idősek, hájasak, vicces kinézetűek. Elkezd cseperegni az eső és mi beülünk a strandcuccokkal az eresz alá, a bárhoz, addig meg ezek az újak elfoglalják az egy hétig minden természetességel hozzánk tartozó helyeket. Itt mindekinek meg volt a kedvenc helye és ezt szavak nélkül is tudták a többiek, sosem ment senki sem a másik helyére. Most pedig lemegy ez a kövér pucér golyó, az Einstein professzor kinézetű pucér férjével a mi helyünkre. Ölni tudnánk. Nem azért, mert nincs másik hely nekünk, hanem azért, mert egy hétig úgy éltünk itt, mintha örökké itt laktunk volna, mintha a legnagyobb természetességgel a miénk lett volna e paradicsom egy része. Most pedig úgy érezzük magunkat, mint akiket kifosztottak. Elillan a paradicsom illúziója. Tudatosul, hogy midnen véges. Már nem is bánjuk, hogy holnap eluatzunk, mert kinek van kedve a pucér hájas vizilovakat nézni és vetekedni a MI helyünkért. Inkább felmegyünk a szobába zuhanyozni, ma már úgysem süt ki a nap, nem kell már nekünk a helyünk.

Később Murph felszól, hogy menjünk mind át a villa tetőteraszára, mert „naplemente party“ lesz. Nincs kedvünk (az újak miatt), de nem akarunk illetlenek lenni, felmegyünk (V-ék persze nem). A két új házaspár vigyorogva mutatkozik be. A másikok (nem akik elvették a helyünk) rémesek: egy öreg nő, akinek be nem áll a szája, de még ha ledobnánk a villa tetejéről, estében is mesélne még, a pasi meg az egyetlen, aki mindenhol pucéren jelenik meg és be sem mutatkozik. Behhh. Ez már nem a paradicsom. A sors rendezte így. Még ha nem is a legjobb időjárással, de 6 napig csak a miénk volt. Ami utánunk jön, arra nem vagyunk kíváncsiak. A naplemente nem nagy szám.



Bemegyünk ma négyen, V-ékkel Xcalak-ba, ismét a Caribe-be, vacsorázni. Ma is jót eszünk, a hangulat is jó. Utána még kint maradunk egy darabig az erkélyen sörözni. Ma és tegnap este egy új szúnyogfaj jelent meg itt. Mindenütt be vagyunk authanozva és nem is csípnek felül sehol, de a lábunkon az Authan ellenére is, mégpedig speciálisan a lábélen (a talp és láb határán). Úgy egy óra alatt száz csípést szerzünk lábanként. Az egész lábunk úgy ég, hogy le tudnánk akasztani és éjjelre kint hagyni az erkélyen. Azon is filózunk, hogy nem bolhák voltak-e? A tulajék befogadtak egy kóborkutyát. De ez már nem derül ki. Ami érdekes, hogy ezek a csípések, megkeményednek és kifejezetten égnek, fájnak. Másnap csupa piros pötty a lábunk.

22. nap Xcalakból Cancunba

22. nap, 2009. novemer 26.

6:40-kor kelünk és kérésünkre ma 8 helyett már 7-kor kiteszik a regglit. Már jócskán eszünk, amikor sorban szivárognak a többi lakók is és csodálkoznak, hogy már van reggeli, de nekik már nem sok maradt, meg kell várniuk a második kört (amióta többen vagyunk, sütnek két kenyeret). Kifizetjük a számlánkat és búcsúzkodás után, 8-kor el is indulunk Cancun felé.

Nincs bennünk semmi érzelgősség, nem azt érezzük, amire számítottunk és ennek oka az új népség. A két alkalmazottnak adunk bőséges borravalót.


Pár szót utólag a Playa Sonrisáról:

A most 50 körüli, tulajdonos házaspár Coloradóból vándorolt ki Mexikóba (nem emlékszem most, hogy 7 vagy 9 évet mondtak, hogy ott élnek) . A férfi mérnök volt és egy napon arra gondolt, hogy az élet túl rövid, hogy az ember folyton dolgozzon, van már elég pénze ahhoz, hogy többet ne kelljen dolgoznia. Megvették a birtokot, amin már voltak kész épületek, de építettek maguk is hozzá. 8 kiadó apartmanjuk van. Hogy miért lett „pucérszállás”? Gondolom, azért, mert ők maguk ezt szerették.

Pontosan egy évvel ezelőtt nyaraltak itt (internetről megismert) kedves ismerőseink, akik egy krétai nyaralással lassan, de biztosan naturistákká váltak. Ők beszéltek rá erre a szállásra. A strandon való meztelen létig mi is „felfejlődtünk” az elmúlt években eldugott görögországi partokon. Rájöttünk, hogy remek érzés. Azt még nem tudtuk, hogy hogyan fogunk viselkedni itt, ahol a szállás területén egész nap bármikor pucéran mászkálhatsz és másik pucér emberekkel találkozol. Az első reggelen a reggeli után felöltözve lementünk a pálmák alá, kerestünk egy félreeső sarkot és levetkőztünk. Kicsivel később láttuk, hogy mindenki meztelenre vetkőzik és így mennek el még sétálni is a parton. Mi is így tettünk. Valahogy pillanatok alatt teljesen természetessé vált az egész. A barátainknak ez sok volt, ők nem vetették le a fürdőcuccaikat.

Fura volt az első boccia játék pucéran, 8 emberrel egymás mellett állni, de senki sem nézett rá úgy a másikra, azaz sosem vetted észre, hogy egy pasi mondjuk a melled vagy a nunád bámulja. Itt az emberek egymás szemébe néznek, ha beszélgetnek. Még furcsább volt, amikor pucéran bementem a bárba egy colát hozni és ott volt a tulaj. Kicsit zavarba jöttem…de ezek a gátlások minden órával egyre kevesebbek lettek, míg végül elfogytak és egyszerűen jó volt. Nem tudom, leírni miért. Az ember másnak, szabadnak és legfőbbképpen egyformának érzi magát a másikkal. Háttérbe kerülnek a modern világ kitalált etikettjei…Máskor sem ellenezném.

Elég gyorsan haladunk, ma nem macerálnak a katonai ellenőrzésnél. Délben már felérünk Tulumhoz és elsőre megtaláljuk az álomstrandot. Most már el hiszem, hogy a Karib-tengernél vagyok! Kék az ég, a víz hihetetlen kék színekben játszik, hófehér, lisztfinomságú homok lábam alatt, jó 50 méter széles sávban a parton. Kicsit messzebb, előttünk Tulum romjai a sziklaszirteken. Valós álom. Nem tudonk betelni vele. Jó 3 óra hosszát maradunk és élvezzük az álmot. Kicsit szomorúak vagyunk, hogy az egész, hosszú nyaralásból csak ez a pillanatnyi idő jutott nekünk erre, de most már tudjuk, hogy valóban létezik, nem csak a katalógusok oldalain. És azt is tudjuk, hogy visszajövünk. Nem Mexikóra gondolok, hanem a Karib-tenger térségébe, valamelyik szigetre, illetve Közép-Amerikába.





A háttérben Tulum romjai:




A rémisztgetések szerencsére nem teljesülnek be, bár látunk sok rendőrt, egyik sem próbál rajtunk karácsonyi ajándékra való fekete pénzt lefejni. Minden gond nélkül eljutunk Cancunba. Útközben lemegyünk Playa del Carmenbe, szeretnénk legalább látni a világhírű, szépséges partját, de iszonyú forgalom van, parkolni nem lehet, beszorulunk egy dugóba és ránk esteledik.

Cancunba érve veszünk pár apróságot a W...martban, ahol megint hibernálódunk. Miután bepakolunk a szállodai szobánkba, elindulunk vacsorahelyet keresni. Alig pár percet sétálunk, máris találunk egy olyan helyet, mint a paenque-i „gyros-os“ volt. Itt viszont egészen másképp készítik el ugynazt a kaját. Nekem nem ízlik, alig bírom megenni. Hideg van, fúj a szél.

A szálláson még internetezni akarok, de foglalt mindkét gép.

Lefekszünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről