Tenerife 2008/5.

10. Nap, Május 4. Vasárnap

8-kor ébredek. Nagyon tiszta, felhőtlen az idő. Eddig ennyire tiszta még nem volt, mert annyira párás volt, hogy a távolabbi pontokat csak elmosódottan lehetett látni, de ma nagyon erősek a Teide körvonalai a házunk felett. 10-kor elmegyünk sétálni a városba, és 12-kor érünk vissza. Pizzát ebédelünk és az egész délutánt a Martienez strandon töltjük. M. nagyon fehér bőrű ezért alapvetően ki sem megy a napra, mindig valami fa árnyékában kuksol. Ma elalszik ott, miközben az árnyék tovább vándorol és én is bóbiskolok, mire észreveszem, hogy kint alszik a napon, szegény nagyon leég, de foltokban, ahol érte a nap. Én is leégtem egy kicsit, de nem vészes. Míg M. este tévét néz, én lemegyek az alagsorba netezni.

11. Nap, Május 5. Hétfő

7:45-kor kelek, de minden ilyen (nekem) korai kelés ellenére is abszolút kipihentnek érzem magam. M-et és ébresztem és 9-kor készen, felpakolva állunk a szálloda melletti autókölcsönző előtt, ahol tegnap délután megegyeztünk, hogy két napra kapunk egy Puntót 38 Euróért, ki is fizettük előre. 9-kor nyit az üzlet, így beszéltük meg a tulajjal, hogy nyitáskor visszük el az autót. 9:15-kor már nagyon mérgelődök, hogy nem jön, hiszen máris 6-7 órás túrát terveztünk be és jó messze lakóhelyünktől. Elküldöm M-et a szállónk recepciójára, hogy hívják fel az ürgét. Valami nő veszi fel és nem tudja, hol a pasi, de szerinte, mindjárt itt lesz. Ezzel várakozunk tovább, míg 9:35-kor megjelenik egy 20 év körüli csaj. Katasztrofálisan néz ki, melegítő naci és top, a kettő között pedig úszógumi formájú vastag háj kukucskál ki, tonna bizsu ékszer és tonna smink kíséri a jelenséget. M. rögtön elnevezi Miss Piggynek. Reklamálásunkra a késés miatt flegmán odaveti, hogy az ő munkaideje csak fél 10-kor kezdődik és hogy hol a főnök, azt nem tudja. Odaad egy ősöreg Seatot, amiben sípol a benzinmutató, mert olyan üres. Előbb tankolunk, majd kedvünket vesztve vágunk neki az útnak Santa Cruz felé, az autópályán természetesen megint dugó van. 

Itt a képen már a dugó után...

A végén már csak közönyösen ülünk és semmihez sincs kedvünk. Azért persze belevágunk. San Andrés (a Teresitas strand) felől vágunk neki az Anaga-hegységnek. A táj elbűvölő minden tele van kaktuszokkal, egyéb különös növényekkel, és a sziklák formái is érdekesek. 

A hosszú, nagyon kanyargós hegyi út utolsó állomása Chamorga falu, 11:30-kor érünk oda. Innen indulunk egy hosszú túrára, a „Boszorkányerdőn” át El Bailaderóba, majd onnan vissza. A könyv szerint úgy 7 órát fog tartani. Rögtön a falu után sűrű páfrányosban indul az út. Az erdőben hideg van. „Páraerdőnek” is hívják, mert a szigetnek ez a része szinte állandóan a passzát felhőkben vész el. Nagyon érdekes látvány, amint nyugat felől belecsapódnak ezek a felhők a hegybe és azután úgy száguldanak fel a hegy oldalán, vagyis úgy száll fel a fehér pára, olyan sebességgel, mint a koncerteken, a füstokádó gépből a hangulatfüst. A hegygerincen ilyen eseményt saját szemünkkel is láthatunk. Nagyon hideg levegővel száguld felfelé a fehér köd és a hegy tetejét elérve szétterül a fák között, mintha füstbombát dobtak volna oda és a felhőben lévő nedvességet megfogják a növények, amelyeknek itt a 90%-a vastagon be van nőve mohával. Nagyon érdekes az egész. Szóval az erdőben elég hideg van, de nagyon nyirkos az idő. Eleinte több száz méter magasságkülönbséget gyalogolunk felfelé, szóval zihálunk, izzadunk, közben meg állandóan megcsap a jeges szél. Olyan, mintha leforráztak volna, mint forró napon álló növényt hideg vízzel meglocsolni. Mire felérünk a gerincre, már kivagyunk, mint a kutya. Ott kezdődik el az igazi szellemerdő. A fák nagyon ágas-bogasak, vékony ágaik levél nélküliek és a szélben úgy csattognak egymáshoz, mint a szarvasagancs, míg más fák ágai szabályosan nyikorognak, mint egy ezer éve be nem olajozott ajtó, a szél süvít a fák között, a fákról szakállként lógnak a mohacsomók. Azokon pedig cseppekben csillog a párából megfogott víz. 

Ha jobban belegondolunk, valóban félelmetes. Erre M. még elkezd rém történeket is mesélni, meg látunk az ösvény közepén egy nagy, döglött, kibelezett patkányt. Innentől kezdve mindenben rémeket látok és már félek ebben a végtelen, mesebeli erdőben. 2,5 óra múlva az ösvény az autóutat keresztezi. Innen már nincs kedvünk továbbmenni, mert még ugyanannyi táv van hátra, mint amennyit már jöttünk és aztán az egész még vissza is. Inkább visszafordulunk itt, de nem az ösvényen az erdőben, hanem a szerpentinúton, ahol 7 km-et gyalogolunk vissza Chamorgaig. Egyszer tűz a nap, máskor belegyalogolunk egy-egy felszálló ködfelhőbe és hideg szél tép. Nagyon érdekes. 

A faluba visszaérkezve leülünk szendvicset enni, aztán elmegyünk a másik úton Taganana felé. Ekkorra már nagyon megfájdult a fejem és a szerpentintől meg émelygek, úgyhogy már semmi kedvem az egészhez. A túra meg teljesen kiszipkázott. Úgy érzem, hogy még a Paisaje Lunarnál is brutálisabb volt. Megnézzük a partszakaszt, ahova ez az út vezet és azután hazaindulunk. 

6-ra érünk haza, zuhanyozunk. Ma csak 20 fokos az idő. Elmegyünk az "Alcaponéba" nézelődni és bevásárolni az élelmiszereket, amiket haza akarunk vinni. Ma két kicsi rózsaszín, dorádához hasonló halat veszünk vacsira. Kibontjuk a hoteltől ajándékba kapott üveg bort is. Ma ismét Sergio zenél odelent. Legszívesebben már ledobnék valamit, hogy kussban maradjon.