Mexikó – 5. Nap, Chichen Itza

5. nap, 2009. november 9.

A 6:15-ös kelés lehetne az utazásunk mottója is, mert standarddá válik. De nem esik nehezünkre, hiszen mindig korán fekszünk le. A rossz gyomrommal alig bírok reggelizni, csak péksüteményt eszem. Fél 9-kor már ki is csekkolunk és 9-kor elindulunk tovább. Süt a nap!!! Cobáig már ismerjük az utat, de a körforgalom után egy borzalmasan lyukacsos út jönValladolid felé. Szerencsére ez a szakasz csak pár km-en át tart, utána teljesen frissen elkészült útszakasz következik. Valladolidot nem nézzük meg. Valahogy most, hogy ilyen közelségben érezhető a vad természet, sokkal jobban érdekelnek annak titkai, mint városok.

Valladolid szegényes város, de találunk a szélén egy nagy bevásárlóközpontot, ahol minden van (karácsonyi díszek is, amiknek látványa itt valahogy nagyon fura). Veszünk pár napra való rágcsálnivalókat, péksütiket. Péksüteményből hihetetlen nagy a válszték. Egy nagy csipesszel kell egy kerek fémtálcára tenni az árut és egy pultnál csomagolja be a papírmaszkot és gumikesztyűt viselő eladó és ragasztja rá az árcimkét. Bármilyen nem édesnek tűnő süteményt, pogácsa kinézetű valamit vagy zsemlét veszünk, lehetetlen nem édeset venni, mindent cukroznak, minden tésztaféle édes.

Sajnos akárhogy próbáljuk az alsóbbrendű utat Chichen Itza felé megtalálni, ráterelnek az autópályára, amin alig 20-30 km-t megyünk csak, de jó 50 Pesot kasszíroznak be érte. Az autópályán rajtunk kívül ember fia nem közlekedik. A trópusi fák helyenként szinte alagúttá formálják az utat. Gyakori látvány útközben a platós teherautó, aminek hátsó részén feketébe öltözött, golyóálló mellényes és géppisztolyos rendőrök/katonák állnak.

Előbb megkeressük a szállodánkat és megkérdezzük, be lehet-e már pakolni a szobába. Lehet, így becsekkolunk és felcipekedünk a második emeletre (lift nincs). A szálloda hacienda stílusú és ennek megfelelően faragott koloniál bútorral is van berendezve. Fénykorát még régebben élhette, mert a gazdagságot már csak sejteti, de minden elkopott és lerobbant benne.

(Utólag olvasom, hogy 1927-ben építették.) A fürdőszobában egy nagy, négy személyes jacuzzi kád van, borzalmas állapotban. Még zuhanyozni sem szívesen állok bele, nem hogy fürdenék benne. Az óriási erkélyen is koloniál bútor van és belógnak a trópusi fák lomjai hozzánk. Itt egy különösen magasra növő pálmafaj látható mindenfelé. Miután lecuccolunk, a recepciós tanácsára előbb nem a romokat nézzük meg, hanem a közeli cenotét.

saját felvétel

A cenote Ik Kil az én legnagyobb cenote élményem a nyaralás alatt. A Chichen Itzatól 2,8 km-re fekvő, ismert cenote egy 60 méter átmárőjű nagy lyuk, a karsztos talajban. A lyuknak, a felszíntől számított mélysége 40 méter, és a karimájától 25 méterrel lejjebb van az esővízzel telt tó vízfelszíne. A víz kristálytiszta, mélykéknek hat, fentről liánok és fák léggyökerei lógnak be egészen a vízfelszínig, rajtuk itthonról ismert szobanövények tízsszeres méretű másai kapaszkodnak meg élősködőkként és apró vízesések zuhannak a tóba. A sziklafalban kivájt lépcsős alagúton lehet lemenni a vízhez. Fent vannak kulturált, tiszta öltözők, wc-k és kulcsos szekrények (ezek külön 15 Pesoért).

Gyorsan átöltözünk és megyünk fürdeni. Ez az első cenote, aminek valóban nem hideg a vize, sőt igen kellemes. A belsejében esőillat csap meg, üdítő felfrissülés a benne való úszás. Ki sem akarunk jönni. Közben elhúz felettünk egy gyors és erős trópusi eső, zuhanyként permetezve a vízből kilógó fejünket. A fiúk a magas sziklafalról ugrálnak. Én csak élvezem e csodás vizet és a mesebeli környezetet. Jó fél órát töltünk el itt, de akkor sem szívesen megyünk el.

Chichen Itza

Ledobjuk a szállodában a holmikat és máris indulunk Chichen Itza ásatási területére. A belépő itt igen húzós, de benne foglaltatik az esti fényjáték is. Egy hátsó bejárta direkt a hotel mellett található, így hamar bent is vagyunk.

Nincs túl sok ember, viszont éget a nap. Itt szúnyog sincs nagyon. Elsőre nem értem, miért mondják sokan, hogy Chichen Itza elveszítette a varázsát. Nekem nagyon tetszik. Mindaddig, míg rájövök, hogy minden rom, ami engem érdekel (főleg az oszlopcsarnok és a piramis) le van zárva. A terület tele van árusokkal, akik erőszakosan tukmálják a portékájukat, néha már rájuk ordítok magyarul, hogy kotródjanak már és hagyjanak békén. Az ember nem tud itt átszellemülni, mert csak felhúzza magát. Mindent alaposan megnézünk, kötbejárunk, de az obszervatóriumhoz sajnos későn érünk oda, az ott tartózkodó őr sípol és kiterel minket, záróra van már. Ezt nagyon sajnáljuk, de nincs mit tenni, kiemenetelünk.

Útközben látunk egy több tíz méter hosszú hangyavonulatot, a szorgos hangyák háromszögletűre nyesett zöld levéldarabokat hordoznak a hátukon, és messzebbről csak egy nagy zöld zsínórnak látszik a menet. Sosem láttam még ilyet élőben.

saját felvétel

Mire kiérünk a kertből máris elkezd sötétedni. Ez nagy hátrány itt, hogy túl rövid a nap, 17 h-kor sötétedik és 17:30-kor már sötét van! Milyen igaza volt a recepciósnak, most áldom is a tanácsáért, mert ha eőbb a romokhoz jöttünk volna, elment volna itt az egész idő és a nyaralás legjobb cenotéjéről lemeradtunk volna.

Sagrada Cenote, ahová az emberáldozatokat hajították be:

Kitépett emberszívet zabáló jaguár:

A hotelben vacsorára esszük, amink van még a mai bevásárlásból, majd zuhanyozunk és 7-kor visszamegyünk a történelmi előadásra. A romokat elkerítették úgy egy kötéllel, hogy csak egy úton lehessen menni egy kis térre és onnan lehessen végignézni az előadást, ami kb. fél órát tart. Spanyolul mesélnek (felvételről, hangszóróból) Chichen Itza történelméről és közben a nagy Kukulkán-piramist és néha a kisebb épületcsoportokat is különböző színű fényekkel világítják meg. Bár egy szót sem értünk az egészből (lehet kölcsönözni fordítókészüléket), még is nagyon nagy élmény, egy valóságos csoda ezt megélni a forró, nedves trópusi estén, tízezer kilométerre az otthonunktól. Anyukám jár az eszemben. Még fel sem tudtam hívni, de nagyon szeretném most elmondani neki, amiket érzek. Ez az a pillanat, amikor megértem, miért kell a világot látni – bármi áron is! Egyedi és elérzékenyült pillanat ez, ami ritkaságszámba megy. A szúnyokok most is jönnek, támadnak, de alaposan bespricceltük magunkat. Nagyon mélyen magamba szívom a pillanatot itt. Talán egy cseppet vissza is repülők a múltba. Mennyit olvastam már Chichen Itzáról még régen, kamaszként, Däniken könyveiből, akinek hitvallását vallom én is. Mennyire lehetetlennek tűnt e könyvek olvasásakor, hogy valaha én is eljuthanék ide. Most, hogy itt vagyok, eszembe nem jut Däniken (bár számomra kétségtelen, hogy e helynek - mint ezer másiknak is - igen sok közük van a földönkívüliekhez...).

8-ra már vissza is érünk a szobába és fél 11-kor fekszünk le.